Infonia

Infonia
júl
25

Felhívás az Információs Társadalom című folyóiratban való publikálásra

 

Az INFONIA Információs Társadalomért, Információs Kultúráért Közhasznú Alapítvány az általa 2001 óta megjelentetett Információs Társadalom folyóiratba kíván az információs társadalommal, információs kultúrával foglalkozó írásoknak és azok szerzőinek megjelenési lehetőséget nyújtani. A felhívás egyaránt szól tapasztalt, a témakört régóta kutató, és publikáló szerzőknek, illetve fiatal, felsőoktatásban, vagy doktori képzésben résztvevő kutatók számára is. Jogilag tisztázott helyzetű másodközlés is megjelentethető.

Az évente négy alkalommal megjelenő folyóirat az információs társadalom kutatásának tíz éve megjelenő, nemzetközileg is elismert, indexelt orgánuma. A folyóirat bemutatása, illetve eddig megjelent számai teljes terjedelmükben elérhetőek online: ITT.

A cikkekkel kapcsolatos formai követelmények rövid leírása, illetve a pályázattal kapcsolatos információk:
A publikáció jogaival kapcsolatos nyilatkozat (kötelező) rtf és pdf formátumban.
A publikáció elvárt formai követelményei (kötelező használni) rtf és pdf formátumban.
A felhívás szövege pdf formátumban.

A beérkező cikkek és tanulmányok megjelentethetőségéről a folyóirat szerkesztősége dönt, kiválasztás esetén a szerzővel felveszik a kapcsolatot, és közös egyeztetési munka után, a szerző jóváhagyásával jelentetik azt meg.
Mivel a folyóirat megjelentetése civil tevékenységként, önkéntes munkában illetve támogatások segítségével jelenik meg, a publikációért a kiadó szerzői honoráriumot nem tud juttatni.

A lentebbi elérhetőségre beküldendő:
- a fenti formai követelményeket betartó cikk (letölthető fentebb)
- a szerző(k) neve, 3-4 soros mini önéletrajza, elérhetőségei (elsősorban működő e-mail)
- a szerző írásos hozzájárulása a beküldött szerzemény Információs Társadalom folyóiratban való publikálásához illetve másodközlés esetén nyilatkozat a további publikálhatóságról (aláírt, szkennelt változat elég, letölthető a pályázati oldalról, fentebb)

Javasolt, de nem kizárólagos témakörök:
- fenntartható információs társadalom, zöld informatika
- digitális megosztottság, e-esélyegyenlőség, e-befogadás, szociálpolitika
- információs kultúra, információs írástudás, információ és tudásmenedzsment
- digitális kultúra, média, játék, vizuális kultúra
- versenyképesség, innováció
- e-kereskedelem, e-business
- e-health, AAL, ICT for ageing
- illetve bármilyen, a szerző szerint az információs társadalom témakörébe tartozó, a lap profiljába illeszkedő írás.

Kizárólag minden fentebb leírt formai követelményben megfelelő, e-mailben, határidőig beküldött cikk vagy tanulmány kerül elbírálásra.
Minden pályázót külön-külön, e-mailben értesítenek legkésőbb szeptember 20.-ig.
A pályázatot ide kell küldeni: titkarsag@infonia.hu

A kiválasztott cikkek lehetőség szerint még idén meg fognak jelenni.

Beérkezési határidő: 
2012. 09. 10.
További információ: 

titkarsag@infonia.hu
Tel: 06-1-463-2526
www.infonia.hu

 





Nincsenek hozzászólások

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.
Könyvrendelés