Duzzad az izmod, a tested acélfala réstelen bástya.
Börtön a szívnek e hely, nincs szabad út kifelé.
Szép szavaidban a hanta a minta, de bármit is mondasz,
éjszaka nem tudod ám égre hazudni a fényt.
Nincs egyebed csak a tüske a nyelveden; döfsz kifelé de
közben a lelked rég reszketeg, gyáva parány.
Hogyha elindul a négykerekű gép – várad az úton -
éltet az új autód, s feldagad ujjnyi valód.
Fegyver a szó a te szádban, hogyha vitára kerül sor,
ám sose hallani azt, hogy szavad úgy simogat,
mint a selyemmel bélelt lágy szövetű anorákod;
érte se szólt köszönet, s benne se vagy finomabb.
- Babits Mihály sírjára -
Sírban a teste, mely élte során csak a lelke ruhája.
Meztelen itt lebeg Ő, hantja fölött szabadon.
- Szerb Antal sírjára -
Éj keze lágyan ölelve a Holdba repíti a lelked.
Útkeresőnek a fény, általad omlik alá.
