Május

 
A májusi eső aranyat ér - tartja a mondás. Azt viszont csak kevesen tudják, hogy ez a mondás honnan ered. Erről szól a következő történet:

Májust, születése után, nagyon jó kisbabának tartották, mert sosem sírt, bármi is történt vele. Szülei viszont, egy idő után már komolyan aggódni kezdtek fiukért, mert azt hitték, hogy nincsenek érzései. Ebben pedig nagyot tévedtek, mert a kicsi igen érzékeny gyermek volt, teli örömmel, bánattal, szeretettel, haraggal, számtalan jó és rossz érzéssel, csupán a könnyei hiányoztak az érzések kifejezéséhez.
A szülőket egy orvoshoz vezette aggodalmuk, aki megvizsgálta a kisfiút, és így szólt:
- Kedveseim, amiatt ne aggódjanak, hogy fiuk szívtelen, mert ez nem igaz. Ez a gyermek tele van érzésekkel. A problémát az okozza, hogy könnyei nincsenek. Bizony elég nagy baj ez, mert az érzéseink olyan apró szemcsékből állnak, mint a homok, és ezeket a szemcséket éppen a könnyek tudják kimosni az emberből. Aki nem tud sírni, az nem engedi szabadon az érzéseit, az érzés-szemcsék letelepednek a szívére, és szép lassan eltömítik, elzárják, majd megállítják azt. Azt tanácsolom maguknak, hogy sürgősen szerezzenek könnyeket a fiúnak, különben megfojtja őt a sok lerakódott érzés-szemcse.
Május szülei nagyon megijedtek, amikor ezt meghallották, mert el sem tudták képzelni, hogyan lehet könnyeket szerezni. Hiába fordultak segítségért orvosokhoz, varázslókhoz, koboldokhoz, boszorkányokhoz és tündérekhez, senki sem tudott a fiún segíteni.
Egy nap aztán, amikor már minden remény veszni látszott, nem várt helyről érkezett a megoldás; egy koldus kopogtatott be hozzájuk. Befogadták néhány napra a nyomorgót, élelmet és szállást adtak neki, ő pedig elmesélte, hogyan lett nincstelenné, földönfutóvá. A szomorú történet mindenkit megríkatott, csak a kis Május nyelte csendesen a bánat-szemcséket ismét a szívére. A koldus maga is elsírta magát a történet végén, és keserű sóhajjal ezt mondta:
- Nincs nekem semmim a világon, csak a könnyeim, de abból annyi van, hogy két embernek is bőven elég lenne.

- Add el a könnyeid felét! - kiáltott fel hirtelen Május édesapja. - Megveszem a könnyeidet a fiamnak, mert neki nincs egy sem. Adok minden könnycseppedért egy-egy aranyat.
A koldus örömmel fogadta az ajánlatot, de arról sejtelme sem volt, hogy hogyan bonyolíthatnának le egy ilyen nem mindennapi vásárt. Elmentek hát a legfőbb varázslóhoz tanácsot kérni, aki azt mondta, hogy ehhez az üzlethez olyan varázs-szerződést kell kötni, amit mindkét fél szívéből fakadó sóhajával pecsétel meg. De ha bármelyikükben is él a bizonytalanság legkisebb szikrája, akkor sóhaja nem lesz teljesen őszinte, és a szerződés érvénytelenné válik, ami pedig rosszabb, mint egy gonosz átok, mert haláláig ott lebeg a bizonytalanul sóhajtó feje fölött, és nem lehet tudni, hogy mikor, és milyen formában súlyt le rá.
A koldus, és a kicsi Május édesapja magába mélyedt néhány percre, de mindketten úgy találták, hogy őszintén, teljes szívvel szeretnék megkötni az üzletet, ezért úgy döntöttek, hogy vállalják a varázs-szerződés feltételeit, annak minden kockázatával együtt. Ezután már hamar megírták a megállapodást, s szívük mélyéből fakadó őszinte sóhajukkal meg is pecsételték azt.
Amint a varázs-szerződés megköttetett, Május azonnal sírva fakadt, és a koldustól vásárolt könnyek végre tisztára mosták szívét.

A varázs-szerződésnek azonban lett egy nem várt következménye; mégpedig az, hogy amikor Május sír, akkor a földön esik az eső, és mivel Május könnyeit aranyért vásárolták, így ez az eső is aranyat ér.