Hájmonológ

 
Ha azt hiszi, jóember, hogy lazán
hozzám vágott szava egy igazán
földbedöngölő sújtással fölér,
nagyon téved, mert ennyit csak: „kövér”
bárki mondjon, elhajtom, mint itten
e szánalmas kis legyet legyintem.
De ha elméje értő szót fogad,
mondhatta volna szebben, kis lovag,
más-más stílusban akár... példaképp:
kezdhette volna mintha szánna épp:
„Hölgyem, önnek mily nehéz lehet
folyton cipelni mázsás terheket!”
aztán aggódóan: „Ó, asszonyom,
nem fél, hogy valakit tán összenyom?”
vagy lelkesen: „Lássátok emberek,
mily tökéletes forma a kerek!”
vagy bosszúsan: „Álljon inkább amott,
ne takarja előlem a Napot!”
vagy hízelgőn: „Édes kis húsgolyó,
magából habzsolgatni volna jó!”
esetleg bambán: „Hát ez miféle?
Egyforma ennek hossza és széle...”
vagy sportosan: „Inkább átugranám,
mintsem, hogy megkerüljem önt, Madame.”
elismerőn: „Egészen megrázó!
Lenyűgöz e farsúlyos bombázó.”
vagy üzletiesen: „Mondja, mennyi
szövettel lehet testét befedni?
És ha fényképet készítenének
önről, úgy hány tekercs film telnék meg?”
katonásan: „A világ szalutál,
ha egy ország ilyen lábakon áll.”
de akár irigyen is szólhatna:
„Ennyi hájjal éhen nem halhatna,
ha nekem volna ennek csak fele,
tán már a bőségbe fulladnék bele.”
vagy mondja vígan: „Tudja-e kis hölgy,
hogy minden léptét követi egy völgy?”
kihívón: „Ekkora elefántot
a világon még senki nem látott!”
tudományosan: „Súlya érthető
okokból ésszel fel nem mérhető,
mert úgy konvergál a végtelenhez,
mint a végbelem az alfelemhez.”
vagy kíváncsian: „Mondja, kedvesem,
mit rejteget belül e zsírhegyen?”
vagy gyermekin: „Maga nem is néni,
hanem egy pufók, óriás bébi!”
És végül mondhatta volna azt is
kis ficsúr: „Ön egy csodás galaxis,
amely körül, ha keringnem kéne,
utam fényévekben volna mérve.”
De hogyha eme hosszú szófolyam
nem bennem, hanem magában fogan,
s elébem tárja büszkén, peckesen,
akkor sem bocsátom meg, nem, sosem,
mert magamat kigúnyolom, ha kell,
de hogy más mondja, azt nem tűröm el!