Tükörbarát

 
Egymáshoz szelídült lelkek vagyunk,
akik pár léptet együtt ballagunk,
amíg az utunk egy irányba visz,
talán örökké, vagy csak holnapig.

Nincs tér, és nincs idő kettőnk között;
lelked vendégül hozzám költözött,
s egy apró rezdülés, egy csendes hang
már énbelőlem is tebenned van.

Magam felé vezetsz, a mélybe le,
ösvényt nyitok én is bensőd fele.
Egymásra néz szemünk: tükörbe néz,
tekintetünk nem csal, valót idéz.

Látod bennem, mit én nem láthatok,
szememről oldva minden hályogot,
elém teszed szépítés nélkül azt,
mi lépteimben gátol, megakaszt.

Az önmegismerés tükre mutat
fájón valós, hosszú, nehéz utat,
mit végigjárni egymagunknak kell,
de estünkből barát keze emel.