Levelet kaptam (02)

 
Mivel felelősnek érzem magam Földünk élőlényei iránt, elhatároztam, hogy szót emelek érdekükben. Küldtem egy kör e-mailt az összes jelenleg veszélyeztetettnek minősített faj képviselőjéhez, melyben megkértem őket, hogy meséljenek egy kicsit magukról.
Úgy vélem, ha tudomást szerzünk róluk, ha valamelyest megismerjük őket, talán jobban odafigyelünk és vigyázunk rájuk.

A második levél palackpostával érkezett, egyenesen a Dunából halásztam ki:

„Kedves olvasók! Nagy örömmel fogadtam a felkérést, hogy bemutathassam fajunkat. Magyar bucónak hívnak, s akik halászattal foglalkoznak, azok számára bizonyára nem vagyok ismeretlen, hiszen társaimmal együtt megtalálható vagyok Magyarország összes nagyobb folyójában. Itt fejlődött ki a fajunk, itt élünk, itt halunk, mint hal a vízben. Elnézést, ezért a buta szójátékért!
Szóval, a sügérféle halak családjához tartozunk, s az emberek határtalan fantáziájának köszönhetően egészen sokféle néven váltunk ismertté. Például: barátbunkó, czingli, gócz, kóczhal, kolcz, kosz (még ilyet!), magyar-kócz, orsóhal, orsósügér…
Méretünk tekintetében nem vagyunk éppen kolosszálisnak mondhatók, hiszen felnőtt korunkban sem jellemző, hogy 20-30 cm-nél nagyobbra nőjünk. Orsószerűen megnyúlt testünk, apró, érdes pikkelyekkel fedett. Hátunk és oldalunk sárgásbarna, melyet 6-7 sötétebb folt díszit, hasunk viszont jóval világosabb, fehéres.
Nagy szemeinket egymástól függetlenül tudjuk mozgatni, ennek köszönhetően most, írás közben is egyik szememmel folyamatosan a környezetemet pásztázom, hogy elkerülhessem a rám leselkedő veszélyeket.
Társaimmal a sebes sodrású vizeket kedveljük leginkább, partközelben ritkán tartózkodunk, mert azt szeretjük, ha sok-sok víz vesz körül bennünket, mely folyton áramlik.
Szaporodásunk is a folyók erősebben áramló homokos, sóderes szakaszaihoz köt bennünket. Nőstényeink előre elkészített fészekgödrökbe rakják ikráikat (nagyjából ötezer darabot), s a fészekre az ikrák megtermékenyítése után vékony kavicsréteget borítunk, védve utódainkat.
Izgalmasan mozgalmas az életünk.
A halászok rendesek velünk, mert ha véletlenül a hálójukba keveredünk, mindig visszadobnak a vízbe, de a folyókon épülő vízlépcsőkkel nem tudunk megbarátkozni, mert ezek lassítják a víz áramlását, a duzzasztók felső szakaszain pedig iszapossá válik az aljzat, ami komolyan veszélyezteti szaporodásunkat, s ezáltal létünket.
Természetesen, sajnos, a vízszennyezés is sok társunk halálát követeli, éppen úgy, mint bármely más vízben élő faj esetében. Ezért, kedves Emberek, a legnagyobb kérésünk felétek az, hogy vigyázzatok a folyók tisztaságára, sokunk élete múlik ezen! Hálásan köszönünk mindent, amit értünk tesztek, és ne feledjétek, hogy amit értünk tesztek, azt önmagatokért is teszitek, hiszen a természet védelme közös ügyünk!”