jövőre nyíló önmagamban

 
álmodtam újra jó apámmal
kacagva fogtam két kezét
s a kétkedő szemét
dalomban
angyal-kék virágnak dúdolásztam
miért miért
ölembe hajtja
tegnapom ígéretét
fejét
és édes múltat simogat
markomba zárt
üvegcserép köré
emlékeképp
hogy elmerengve rátaláljak még
mert gyermek voltam
búcsú nélkül itt hagyott
kinyílni félő csepp remény
az éjre mégis rákiáltó
gyertyafény
most visszajött és féltve néz
szemfedélbe burkolt
végtelen tekintetét
mellém fektetve
csendesen
nem érti én miért
mosolygok nélküle
és mintha holtát bánná újra
könnyével mossa két kezét
de értem síró kétkedő szemét
én angyal-kék virágnak
látom már
magamban