Mennyire semmi

 
Martin felkészült a háborúra: farzsebébe csúsztatta első osztályú, saját gyártmányú csúzliját, harcra igazította arcizmait, folyton szemébe hulló hajtincsét benedvesítette és hátrasimította, majd kiballagott a házból.
Zord tekintettel szemrevételezte a terepet. A kapu előtt álló telefonpóznától a ház padlásáig húzódó vezetéken végig verebek egyensúlyoztak. Ők voltak az ellenséges hadtest. Ficseregtek és bombáztak gátlástalanul. Az ügyesebbek gyakran éppen a fiú rakoncátlan tincsét találták el, s most is bevetésre készen várták őt.
Martin napok óta készült az ellentámadásra; kavicsokat gyűjtött, hogy legyen elég lőszere, sőt még öccse üveggolyóit is elorozta a cél érdekében. Egyszer s mindenkorra meg akart szabadulni a pimasz madaraktól.
A kavicsokkal teli kisvödröt letette maga mellé, belekotort, majd az első kezébe kerülő töltényt a csúzliba illesztette, gondosan célzott és lőtt.
Egy másodperccel később egy veréb a földre hullott, s mindezt oly csendes, elfogadó természetességgel tette, hogy a többi veréb közben meg se rezdült, s az idő is továbbszaladt, észrevétlenül hagyva a madárhalált.
Egyedül csak Martin dermedt meg, szinte szoborrá vált. A csúzli ernyedt gumija puha ártatlanságot mímelve fityegett kezében.
„Öltem!” – kiáltotta kétségbeesetten valami a lelkében. „Mennyire egyszerű volt! Mennyire semmi…” – gondolta, és életében először érintette meg a halál. Beleborzongott az érintésbe.
A fagyoskezű félelem markolászta, gyűrte minden porcikáját. Éppen most tanulta meg, hogy az élet véges.
Reszkető lábai a veréb teteméhez vitték, de olyan lassan haladt, mintha kivégzőosztag várná.
A madár mellett megcsillant valami a fűben: egy színes üveggolyó volt az. Élénk színei csúfolták a halált, amit magával hozott. Martin lehajolt érte, felvette, és annyira közel tartotta szeméhez, hogy átkúszott pilláira az üveg hidege. Bele akart nézni; egészen a legmélyére látni. Tudni akarta, hogy mit rejt a golyó. Tudni akarta, hogy mit rejt a halál.
Szinte eggyé vált ezzel az akarással. Oly erősen nézte az üveggolyó belsejét, hogy már csupán a szemén keresztül létezett.
És végre látott: odabent egy apró ház állt, takaros udvarral. A házból éppen kilépett egy pöttöm fiú. Letett maga mellé egy vödröt, beletúrt, majd egy csúzlit vett elő és célzott…
- Neee! – kiáltotta Martin, de elkésett. Üveggömbbé zárult körülötte a világ, s nem maradt más vele csak a halál és a dermesztő félelem.