Forró a testem, de nem láz heve fűt,
hanem a nyári Nap szít bennem tüzet.
Egy hó-angyal hűvös álomképe űz,
hogy magamba szívjak egy kortynyi telet.
Ha kilógathatnám fejem egy percre,
mint az ablakon néha; át a télbe,
és a fagy csipkedné orcám veresre,
talán meg is könnyebbülhetnék végre.
Aztán áthűlt fejemet óvatosan
visszahúznám ebbe a forró nyárba,
hogy felolvadjak minden porcikámban,
mint egy el nem hajított, kézbe zárva
megmaradt hógolyó, amíg legvégül
cseppfolyóssá válva felhörpinthetném
magam, mint az Istenek kegyelmébül
aláhullott jéghideg nedűt.
Lidércfény folyóirat, 2012. VI/7.
Kis LANT, 2010/5.
Lidércfény folyóirat, 2010. IV/7.
Lélekpercek, Poet évköny, 2008.
2 hozzászólás
Köszönöm az elsimerést.
Az első rész volt a bemelegítés.
Merész. És erős költői öntudat. Jó a vers! Nekem a 2. fele jobban tetszik. Az egyedibb és merészebb, mint az 1. fele.
Gratulálok!