Az éneklő fúró

Az éneklő fúró
nov
10
Az éneklő fúró

Dr. Baudics Veronikának

 

Egy mosolygós októberi reggelen Zoltán Kati és osztálytársai izgatottan várakoztak az iskolaudvaron. Nagy nap volt ez az elsősök életében; rémisztő nagy nap. Most mentek először iskolafogászatra. Éppen a tanító nénijüket várták, hogy indulhassanak.
Osztálytársaival ellentétben, Kati nem félt a fogorvostól. Szüleivel már egészen kicsi kora óta rendszeresen jártak Veronika nénihez. Persze, egy cseppet azért ő is izgult, mert most nem a megszokott, kedves doktornénihez készültek, hanem a számára is ismeretlen iskolafogászhoz.
A legtöbb gyerek viszont határozottan rettegett. Sokan még sosem voltak fogorvosnál, rémhíreket viszont annál többet hallottak felőle, s most ezekkel riogatták egymást. Leginkább a fúrótól féltek. Még az osztály legbátrabb nebulója, Joci is reszketve gondolt erre a szörnyű, gyereknyúzó eszközre. Katinak egyszer már ki kellett fúrni az egyik fogát, ezért tudta, hogy valójában nincs mitől félni, de az tény, hogy a fúró sírós-zúgós hangját ő sem szerette.
Amikor a fogorvosi rendelő várótermébe értek, a tanító néni leültette a gyerekeket, és csendre intette őket. A fogorvos, Miklós bácsi, hamarosan kijött hozzájuk, és barátságos, kedves hangon köszöntötte a megszeppent nebulókat, majd rögtön be is hívta az első gyereket, Almási Krisztit. Azért éppen őt, mert ő volt a névsorban, abc-szerint az első.
A váróteremben olyan csönd volt, hogy a légy zizzenését is hallani lehetett volna, így aztán a csukott ajtó mögül kiszűrődő zajok is könnyedén eljutottak a gyermekfülekig. Sápadt arcocskák rándultak össze, amikor odabent felzümmögött a fúró. A hang annyira panaszos, és közben mégis olyan erőszakos volt, hogy sok kis diák elpityeredett, amikor meghallotta.
Még nagyobb volt az ijedtség, miután meglátták, hogy Kriszti könnyes szemekkel, kezét az arcára szorítva lép ki a rendelőből. A névsorban következő gyerek, Balogh Anci, már eleve zokogva ment be.
Miklós bácsi alig tudta megnyugtatni a sírdogáló kislányt. Anci csak hosszas győzködés után volt hajlandó kinyitni a száját. Sajnos, neki is volt egy szuvas foga, fúrni, tömni kellett.
Mire Anci kiballagott a váróterembe, odakint már minden gyerek pityergett, talán csak Kati nem.
A harmadik tanulótól már megkérdezte Miklós bácsi, hogy miért sír, mitől fél annyira, és a kis Boros Máté elárulta neki, hogy a fúrótól. Aztán ugyanezt mondta később az összes többi gyerek is. A fogorvos csak a fejét csóválta. Hiába próbálta megnyugtatni a kicsiket, amint újra felhangzott a fúró hangja, az elsősök ismét pityeregni kezdtek.
Ettől aztán az a kiállhatatlan hang is egyre sírósabbá vált. Mert bizony, a fúró is érző lény volt, és nagyon rosszul esett neki, hogy ennyire félnek tőle a gyerekek. Pedig ő soha senkit nem bántott, csak azért létezett, hogy a fogak megőrzésében segédkezzen. Azért küzdött, dolgozott nap, mint nap, hogy ne fájjon az emberek foga, és minél többet mosolyogjanak. Nagyon elkeseredett hát, hogy a sok apró szájacska éppen az ő hangja miatt görbül sírásra. Munka közben végig azon törte a fejét, hogy inkább világgá megy, de nem akar több gyereket megríkatni.
Utolsóként, a névsor szerint, Zoltán Kati lépett be Miklós bácsi rendelőjébe. Az orvos el sem akarta hinni, hogy a kislány nem sír. Látszott ugyan rajta, hogy meg van szeppenve egy kicsit, de bátran beült a fogorvosi székbe, és kérlelés nélkül nagyra tátotta száját. Miklós bácsi már ezért is megdicsérte. Aztán meg a szép, egészséges fogai miatt simogatta meg Kati buksiját. A rendszeres fogmosásnak, és a félévente megejtett fogászati ellenőrzésnek köszönhetően a leányka fogsora ép volt, nem kellett fúrni, tömni, javítgatni.
Amíg Miklós bácsi a kislánnyal beszélgetett arról, hogy kihez járnak fogászatra a szüleivel, a fúró kihasználta az alkalmat, hogy senki sem figyel rá, és beleugrott Kati táskájába. Úgy gondolta, hogy ennél a bátor kislánynál majd biztosan jó helye lesz, hiszen ő nem fél tőle.
Kati nem vette észre a táskájában lapuló szökevényt. Miután hazaért az iskolából, és elővette tanszereit, hogy elkészítse a házi feladatokat, a füzetekkel együtt kirántotta a táskából a fúrót is, ami észrevétlenül gyorsan az íróasztal alá gurult. Csak akkor merészkedett elő onnan, amikor este, a szomszéd szobából különös hangok szűrődtek át hozzá.
Kati anyukája altatódalt énekelt kisebbik gyermekének. Az ének olyan szép volt, hogy a fúró minden óvatosságról megfeledkezve kimerészkedett a folyosóra, hogy jobban hallhassa. A kicsi nagyon nehezen tudott elaludni, ezért édesanyja többször is elénekelte a dalt. A végén már a fúró is vele zümmögött a folyosón. Arra gondolt, hogy ha ő is ilyen szépen énekelne munka közben, akkor biztosan nem félnének tőle a gyerekek.
Gondolataiban olyan mélyen elmerült, hogy nem vette észre a folyosóra lépő Katit. A kislány sem látta meg a fúrót, de véletlenül belerúgott, aminek az lett az eredménye, hogy a szökevény szerszám legurult a lépcsőn, egyenesen a nappaliba, be a kanapé alá.
Miután a gyerekek elaludtak, szüleik letelepedtek a kanapéra. Beszélgettek egy darabig, majd halk zenét kapcsoltak, és mindketten olvasni kezdtek. A CD-lejátszóból kiröppenő dallamok teljesen megbabonázták a kanapé alatt fekvő fúrót. Alig győzte magába szívni az andalítóan szép muzsikát. Amikor csend borult a házra, mert a felnőttek is aludni tértek, a kis fúró előmerészkedett rejtekéből, és halkan próbálgatni kezdte a hangját. Sorban elénekelt mindent, amit a CD-ről hallott, és az altatódalt is. Síráshoz, zümmögéshez, surrogáshoz szokott hangja az elején még egy kicsit rekedtes volt, meg-megbicsaklott, de néhány óra múlva már kristálytisztán el tudta énekelni az összes dalt.
Amikor pirkadni kezdett odakinn, újabb muzsika bűvölte el a fúrót. Az ablakhoz ugrált, hogy jobban hallhassa. Egy fülemüle fütyörészett az udvaron. A fúró nem bírt magával, a madárkával együtt pittyegett-füttyögött, és közben feltornázta magát az ablakpárkányra. Ott talált rá Kati édesanyja.
A fiatalasszony sokáig nézegette a kis szerszámot, és azon töprengett, hogy vajon hogyan került hozzájuk. Tudta, hogy Kati iskolafogászaton volt előző nap, ezért őt is vallatóra fogta. A lányka persze nem tudott semmit a fúró világgá-menős tervéről, így csak azt tudta kiokoskodni, hogy biztosan véletlenül beleesett a táskájába, és így hozta haza. Arra azonban már neki sem volt ötlete, hogy mit keres a fúró a nappali ablakpárkányán, és miért fütyörészik úgy, mint egy fülemüle.

Az éneklő fúró
Szvák Anna illusztrációja

Kati vállalta, hogy még aznap reggel, iskolába menet beszalad a fogorvosi rendelőbe, és visszaviszi a muzikális szerszámot, aki az átnótázott éjszaka után pillanatok alatt elszunnyadt a lányka táskájában.
Amikor Miklós bácsi meglátta az elveszett fúrót, nagyon megörült neki. Előző nap már tűvé tett érte mindent, de végül kénytelen volt tartalék fúróját elővenni, hogy dolgozni tudjon. Most viszont örömmel tette vissza helyére kedvenc munkaeszközét, és megköszönte Katinak, hogy visszahozta azt.
Bár jellemzően a fogorvos páciensei tartózkodtak a rendelőben tátott szájjal, most Miklós bácsi szája is tátva maradt, amikor első betegének a fogát fúrni kezdte. Fúrója ugyanis nem sírt, nem zümmögött, nem serregett-sustorgott, hanem gyönyörűen énekelt. Még a fogfájós beteg szája is mosolyra húzódott, amikor meghallotta.
Ettől a naptól fogva aztán nem volt több gyereksírás Miklós bácsi rendelőjében, de még odakint, a váróteremben sem. A fúró éneke a legfélősebb gyereket is megnyugtatta, csodaszép hangja mosolyt csalt minden arcocskára. A mosolygós gyerekek látványa pedig újabb és újabb énekre buzdította a fúrót, aki végre olyan boldog volt, mint addig még soha egyetlen más fogászati eszköz sem.

Budapest, 2010. november

 

Megjelent:
Meseputtony jav. kiadás, Silver Tek (Marosvásárhely), 2015.
Tündérsúgta mesék, Underground kiadó, 2014.

 

8 hozzászólás

juditti

Kedves BorzAlom,
talán lesz néhány szülő, vagy jövendőbeli szülő, akire éppen a te itteni soraid olvasása hat majd, s már nem is lesz hiábavaló, hogy így teleítuk ezt az oldalt...

BorzAlom

Bocsánat, nem úgy értettem, amikor azt mondtam, hogy ugyanúgy viselkednek A szülők, tehát minden szülő - azt szerettem volna kifejezni, hogy vannak bizonyos szülők, akik így tesznek - tehát közel sem mindenki, de sajnos vannak...

BorzAlom

Juditti, értelek, és igen, valóban a gyerekek _biztos_ hogy nem hiszik el, mert sajnos két lehetőség van: 1. már volt saját tapasztalata, 2. saját nem volt, de osztálytársak, iskolatársak révén "tisztában van" a dolgokkal.
Az a baj, hogy nem a mesével van a baj, hanem hogy a mese abszolút szükségtelen lehetne, HA mind az orvosok, mind a szülők szívügyüknek tekintenék a dolgot. Hiszen akkor tárgyát veszíthetné az egész mese. Mert ha lenne fájdalomcsillapító, nem kellene a félelemcsillapító.
A gyerekek megnyugtatása pedig szerintem csaknem teljes mértékben a szülő felelőssége. Ami nyilván azzal kezdődik, hogy ők maguk vetkőzik le saját félelmeiket és egyéb BorzAlmaikat, és megmutatják, hogyan is kell viselkedni egy olyan helyzetben, amit fogorvosnak hívunk. Csakhogy ehhez a felnőtteknek is szükségük lenne olyan türelmes, normális dokira, ami sajnos sok embernek megfizethetetlen álom marad csupán. Nem is beszélve az általad emlegetett "késő bánat" helyzetről, mert ugye van, amikor már hiába kedves a doktor bácsi, de te attól még fogatlan leszel.
Biztosan sokan köszönhetik a "mosolyukat" felelőtlen szüleiknek, akik nem törődtek velük e téren, ill. rémisztőbbnél horrorisztikusabb történeteket adtak elő a gyerek füle hallatára, ami szerintem az egyik legnagyobb hülyeség, amit valaki elkövethet. A példa, az informálás és a támogatás a legfontosabb dolgok. Már biztosan kiérződik abból, amiket eddig írtam, hogy nekem egyik sem jutott.
De ha lehet, a saját helyzetemnél is jobban fáj, ha látom, hogy 2011-ben, 21. században is ugyanúgy viselkednek a szülők. Külön ijesztgetésnek használják egyesek a fogorvost, ahol majd "jól kihúzzák" meg beadják a "jó nagy injekciót", ráadásul akkor sem dobják ki a gyerek fogkeféjét, ha abban a sörték már abszolút 90 fokkal elfordítva állnak. Így aztán garancia, hogy a gyerek rettegni fog, és egész életében szívhat majd a hülye fogaival, pláne, ha még örököl még valami jó gyenge fogzománcot is.

Sajnos nekem még nincsen gyerekem, de már nagyon várom, hogy legyen, és tőlem egész biztos gyenge fogakat örököl majd, úgyhogy mindent meg kell majd tegyek, hogy minél jobbat hozhasson ki a "hozott anyagból" majd.
Legjobban attól félek, hogy bár én és a leendő apuka biztosan nem teszünk majd ilyet, de bármely más családtag elijesztheti buta történetekkel, megjegyzésekkel, amit nem tudom, hogyan akadályozok majd meg. Talán a 9 hónapot majd a kisebb-nagyobb család tréningezésével töltöm, hogy mit szabad és mit nem szabad a babámnak mondani.

Egy biztos: a valóságot nem szabad elfedni a gyerekek elől, és minden lehetséges módot meg kell ragadni arra, hogy megvédjük az ártalmaktól (testi és lelki egyaránt). Úgy vélem, nem a legújabb technikai vívmány a fájdalomcsillapítás és az érzéstelenítés, hát akkor legfőbb ideje, hogy használjuk!

És akkor a mese is szólhat majd mosolygós és jó fogú kisgyerekekről, aminek én fogok a legjobban örülni.

juditti

Ja, igen! Nem írok több ilyen mesét. Ebben a témában ez az egy is elég.

A gyerekek átverésével én sem értek egyet, ezért sose mondanék nekik olyat, hogy "nem fáj, mert énekel", de hála az égnek, általában van annyi realátisérzékük, hogy ezt el sem hinnék.

Nem szeretem magyarázni az írásaimat, most mégis valami effélét teszek:
A fúró éneklése a történetben nem "fájdalomcsillapító", hanem "félelemcsillapító".

juditti

Köszönöm a figyelmet, és a hozzászólásokat.

Nekünk annak idején még részeges is volt a fogorvosunk, akihez iskolafogászatra jártunk. Bűzlött a piaszagtól. Érzéstelenítőt sose használt - gondolom, neki nem fájt - és rendszeresen melléfúrt...
Nagyon sokáig kerültem a fogorvosokat gyerekkori élményeim miatt. Most meg már késő bánat...

Fogalmam sincs, hogy van-e még iskolafogászat, de BorzAlommal egyetértve én is azt gondolom, hogy a szülő dolga saját gyermeke egészségének óvása, beleértve ebbe a fogai épségét is.

Napoleon Junior

A gyerek szerintem tudja, hogy ez egy mese és a fúró nem énekel. Miért baj az, hogy a szerző megpróbálja megnyugtatni a megszeppent gyerekeket? Tanár lévén gondolom volt elég ilyen tapasztalata.

Engem is az iskolafogászatok rettentettek el a fogorvostól. Én is az utolsó voltam a névsorban és nem volt élmény végighallgatni, ahogy zúg a fúró és ordítanak bent a többiek. Az iskolafogászok a mi időnkben pedig tényleg állatok voltak. Tisztelet a kivételnek.

Az iskola elvégzése után csak akkor mentem fogorvoshoz, amikor nagyon muszáj volt. Csak egyben bíztam meg. Tavaly meghalt. Ha megint baj lesz a fogaimmal, nem tudom, hová menjek. Talán az italboltba pálinkával öblögetni...

BorzAlom

Ja, igen. És ne írjunk ilyen meséket, mert a gyerekeknek attól nem lesz jobb, hogy átverik őket egy ilyennel - "nem fáj, mert énekel". ... Dehogynem.
Inkább írjunk egy mesét a kedves doktor bácsiról, aki nem sajnálta a tájékoztatást, a megnyugtatást és a fájdalomcsillapítást; és arról, hogy nem kell hagyni, hogy BÁRMIT végrehajtsanak rajtunk.

Ja, és a kedves szülő vigye a gyereket fogorvoshoz, ne az osztályfőnök néni.

BorzAlom

A történet másképpen:
A kilencvenes (és előtte nyolcvanas, hetvenes, stb, stb) években magyarországon kitaláltak egy remek dolgot, a neve iskolafogászat. Célja, hogy minél több gyereket tegyünk lelkileg nyomorékká, de legalábbis fogorvos-fóbiássá felnőttkorára, és érjük el, hogy harmincéves korukra hulljon ki az összes foguk, mert a vágóhíd iskolafogászat tapasztalatai után a világ összes puccos, kacsalábonforgó extraszuper fájdalommentes halkzenés, betegbarát várós, "20000 egy tömés"-es rendelője is kevés lesz már, ahhoz, hogy legalább egy időpontot lefoglaljon magának a szerencsétlen nyomorék a rendelőben.
Mindez persze nem igaz az osztály stréberére, aki szüleinek telt már gyerekkorában is magánorvosra, ahol amúgy sem csináltak vele soha semmit, mert genetikailag csúcsszuper teremtmény, aki még képen sem látott lyukas fogat sosem.

Persze, hogy sír a szerencsétlen gyerek. Senki nem félne a fúrótól csupán a hangja miatt. A busz meg a troli meg a porszívó sokkal rosszabb hangot ad ki, mégsem félünk tőle. Hogy miért? MERT NEM FÁJ. A szerencsétlen gyerek nem sírna és nem félne, ha a kezelést fájdalommentesen végeznék. Persze, ahhoz egyrészt meg kellett volna tanulni az "érzéstelenítés" című fejezetet is az egyetemen, de az iskolafogász akkor épp hiányzott ugye (mind). Másrészt akkor a maszek rendelőbe ugyebár nem lehetett volna elcsórni az érzéstelenítőt, nem is beszélve arról, hogy mennyivel kevesebb pénz jött volna össze akkor, ha nem fúrja ki azt a sok ép fogat "véletlenül" - mert ugye hallottunk már olyanról is aki látott ilyet.

Őszinte részvétem a NORMÁLIS dokiknak, az olyan páciensekért, akik a fenti vadállatok miatt harapják le az ujjukat, vagy csak egyszerűen ellehetetlenítik a munkát, mert nem bírják abbahagyni a remegést. És ŐK még eljutottak a rendelőig...

* három = tizenöt
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés