Csillag-álom

 
Álmomban hegyeket láttam,
fenyvesekkel zöldbe burkolt
sok-sok nagy hegyet,
és láttam a fenyők felett
felhőkkel cicázó aranyszín Napot,
amint lángra gyújtja
az estre szürkült kékszemű eget.

A színek körbevettek,
játékuk kacajt csiklandott rám,
szivárvány-csengettyűs kacajt,
és a szél karjába csimpaszkodva
- mintha szárnyam nőtt volna -
kacéran felröppentem,
megcsalva így a mindig hű talajt.

A légben rúg-kapáltam,
míg röptöm ritmusára lelt,
aztán egy hósipkás csúcsra szálltam,
- fagyos fehérben fürdetni a lábam -
s közben a világ - alant -
az elbukó Nap sírján
tűzdalt énekelt.

Feljebb lebegtem,
a csúcsnak búcsú-csókot dobva,
fel, oly magasra, hol nincs más,
csak a végtelent ringató csillagok,
és karjukban lágyan elomolva
elhittem végre már, hogy én is,
hogy én is egy örök csillag vagyok.