Kormányos Sándorral közösen írt vers
A nyár tüze foszlott lomha füstté
majd köddé lett a pillanat,
s görnyedten álló fák siratták
az avarba hullt, holt nyarat.
Árván maradt
egy kis levél -
kapaszkodik,
ő még remél...
Már zeng a mélabú őszi húrja
a réten száraz tört virág,
s az égen messze ködbe veszve
elhúznak mind a vadlibák.
Bár társtalan
nem adja fel -
kapaszkodik,
de múlni kell...
A fák alatt súlyos csöndbe rezdül
ritkuló lombok halk nesze,
délutánra már megfakul a fény
és minden megfakul vele.
Színét veszti
sárgul szegény –
kapaszkodik,
bár nincs remény...
Ó múlni kell, hisz majd mind lehullunk
a rőt avarba fénytelen,
az idő lásd, törvényt ül felettünk,
reánk hajol a végtelen.
Megcsalta őt
a tünde nyár –
kapaszkodott,
de vége már.
Avarba hullt reménytelen,
s reá hajolt a végtelen.
