A pokol édenkertje

A pokol édenkertje

 

A pokol édenkertje


 
Evelin regénye az Trivium Egyesület gondozásában jelent meg 2021-ben.

Egy sikeres, ünnepelt írónő tragikussá vált életébe kapunk betekintést a regényen keresztül. Emma korábban tökéletesnek tűnő világa egy baleset során darabjaira hullik. Elveszíti férjét és kislányát, ő maga pedig deréktól lefelé lebénul. A mennyországi idill pokollá válik számára. Írni sem akar többé.
Mindeközben egy új szál is elindul a regényben és párhuzamosan fut az írónő története mellett, attól látszólag függetlenül. Az 1800-as évek végén járunk. Magyarországon virágkorát éli a korrupció, ami bizony a rendőrség berkein belül is megveti a lábát. Ilyen körülmények között kell egy többszörös gyilkosság szálait felgöngyölíteni és elkapni a gyilkost. Külföldről hívják haza segítségül Johanna nyomozónőt, aki tanácsadói szerepet kap az ügy felderítésében. Johannának komoly kihívást jelent elfogadtatnia a férfiakkal, hogy nőként is alkalmas lehet a rábízott feladatra.
Míg Johanna a XIX. századi alvilág mélységébe merül el és ismeri meg annak legsötétebb poklát, addig Emma a saját belső poklával kénytelen szembesülni.
A két szál természetesen összeér. Azért írom, hogy természetesen, mert az olvasónak ez az elvárása, és olvasás közben kíváncsian lesi, várja, hogy mikor és mi módon kapcsolódik egymáshoz a két történet. Aztán olyan egybefonódást kap Evelintől, amire nem feltétlenül számított, mert jóval több az annál, ami egy írót a saját maga által kitalált történettel összeköt.

Meglepő, izgalmas, fordulatos a regény. A végéhez közeledve pedig csak fokozódik a feszültség. Megoldást, feloldást várunk, remélünk az utolsó pillanatig. Vajon Emmának és Johannának el kell veszítenie mindent és mindenkit ahhoz, hogy a pokolból az édenkertbe jussanak? Nyerhet bármelyikük is? Megúszhatják ép ésszel? Meg lehet úszni bárhogyan is? Számtalan kérdés tartja ébren az olvasó figyelmét és egyre kevésbé tudja eldönteni, hogy ebből mi a fantázia és mi a valóság. Ki kicsoda? És ki a valódi gyilkos? És hol van az édenkert?
Evelin igazi lélektani regényt írt. Elgondolkodtat, megtéveszt, felkavar, és fájó lélek-cserepekből állítja össze a végére a mozaikot. El kell olvasni. Át kell érezni. El kell engedni. Aztán tiszta fejjel érdemes újra elolvasni ezt a könyvet. Nem egy könnyed nyári lektűr, ez nyomot hagy az olvasóban.

Van Szabó Lőrincnek egy verse, amit nagyon szeretek, folyton bennem él – Dsuang Dszi álma. Ennek a versnek az elképesztő hangulata áradt felém ebből a regényből is. Számomra leginkább ettől volt szerethető. És nagyon élveztem még a XIX. század mocskában fogant szemérmes romantikát.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik nem bánják, ha egy regény nem csupán szórakoztat, hanem hat is, akik szeretik az 1800-as évek világának hangulatát, akik valósághű regényt akarnak olvasni és nem rózsaszín fellegek között lebegve végigmosolyogni a cselekményt. Lehet, hogy picit fájni fog, de az nem baj, mert a fájdalom is része az életnek.

 

Könyvrendelés