Levelet kaptam (04)

 
Mivel felelősnek érzem magam Földünk élőlényei iránt, elhatároztam, hogy szót emelek érdekükben. Küldtem egy kör e-mailt az összes jelenleg veszélyeztetettnek minősített faj képviselőjéhez, melyben megkértem őket, hogy meséljenek egy kicsit magukról.
Úgy vélem, ha tudomást szerzünk róluk, ha valamelyest megismerjük őket, talán jobban odafigyelünk és vigyázunk rájuk.

A negyedik levél Romániából érkezett, Homoródalmáson adták postára:

„Kedves Emberek!
Nagyon hálás vagyok, amiért érdeklődésetek felénk fordult. Mi egyszerű boglárkalepke-félék vagyunk, szerényen, csendesen éldegélünk, s most legszívesebben örömtáncot járnék, amiért mégis eszetekbe jutottunk. Ha élőhelyünkön személyesen is felkerestek, szívesen barátkozunk veletek, csak nyújtsátok ki kezeteket, s mi biztosan ráröppenünk, mert megbízunk bennetek.

Akikkel eddig találkoztunk, szépnek mondtak bennünket, hiszen szárnyaink felül liláskékek, mely az ég végtelen kékjét juttatja az emberek eszébe, és mosolyt csal ajkukra. El kell azonban árulnom, hogy ez a kék szín csak a hímekre jellemző, nőstényeink ugyanis barnák. Ők sokkal visszahúzódóbbak nálunk, hímeknél, ezért velük ritkábban találkozhattok.
Szárnyaink tőterén csillogó kék pikkelyek helyezkednek el, a szárnyak egyébként felül teljesen rajzolatmentesek, fonákjukon viszont porszürke alapszínű, és foltos. Hátulsó szárnyunkon nincs farkinca, és a hátulsó szárny fonákján a kígyózó foltsorból hiányzik fölülről a második folt, de előfordul, hogy több is.
Csupán 25-30 mm nagyságúak vagyunk, könnyűek, törékenyek, és igen érzékenyek az éghajlatváltozásra.

Magyarországi testvéreink leginkább a Cserhátban, irtásréteken élnek, de Dél-Európában és Ázsiában több helyütt megtalálhattok bennünket, mezőkön és déli fekvésű hegyi lejtőkön. Én, kis családommal a Vargyas-szoros közelében lakom, Erdélyben, a Hargitában. Gyönyörű vidék ez, nagyon szeretem.

Májustól júliusig repülünk – két nemzedékünk van évente. Hernyóink baltacim fajokon (Onobrychis) és lednek fajokon (Lathyrus) élnek.

Sajátos szokásom (bár fajtársaim körében egyáltalán nem ritkaság), hogy egy-egy növény levelén, szárán fejjel lefelé pihengetve sütkérezek a napon, s ilyenkor szárnyaimat erősen zárva tartom. Ha így pillant meg valaki, nem is gondolná, hogy a szárnyak felszíne kék.

Kedves Emberek! Nem fecsegek többet, inkább arra buzdítalak benneteket, hogy gyertek, látogassatok meg! Ha megismeritek azt a csodálatos természetet, ami körülvesz benneteket, amiben mindannyian élünk, biztosan jobban fogtok vigyázni rá, és ez jó lesz nekünk is, nektek is, s nem kell attól tartanunk majd, hogy végképp elpusztul a fajunk, vagy akár a tiétek…”