Tűz

 
A tűzhely rózsája körül imbolygó kékes gázlángokat nézem, melyek máskor olyan kitartóan nyaldossák a lábas fenekét, most azonban kacér táncuk haszontalannak tűnik.
Nem tudom, hogy miért gyújtottam meg a gázt. Ösztönösen cselekedtem, valami megmagyarázhatatlan belső parancsnak engedelmeskedve, kiszabadítva börtönéből a tüzet.
A tánc egyre vadabb. A lángnyelvek, mintha egymással versenyeznének, mind magasabbra szökkennek.
Lenyűgöz a látvány; többet akarok. A tűzhely összes rózsáját meggyújtom.
Hamarosan eggyé olvadnak az addig külön körökben tangózó lángok. Megérint a tábortűzzé duzzadt tombolás heve. "Még! Még!"- szítom vágyammal a lángolást.
A felcsapdosó tűz már a plafont festi koromszínre. Pattognak, ropognak a csempék a falon, és arcomba vág egy elszabadult lángnyelv, mely megperzseli a hajam és a szemöldököm, émelyítő szagot keverve a hőtől vibráló levegőbe.
Már nem akarom a tüzet, de kiszabadítottam, hát többé nem uralkodhatok fölötte...
Menekülnék, de körülvesz a lobogó őrület.
Vadul izzik, szédítően kavarog körülöttem minden; nem mozdulhatok.
Reszketve várom a magamra szabadított, porrá emésztő halált.
A lángok összecsapnak a fejem fölött, s én egy tűz-sátorban állok, kábultan bámulva a kékes-narancs lobogást. Fojtogat a forró, oxigéntelen levegő. Égő fájdalom szúr kiszáradt szemgolyóimba: nem látok többé. Behunytam a szemem, vagy megvakultam - nem érzékelem a különbséget.
Térdem megroggyan, nem tudom tartani magam. Zuhanok.
Forró karjaival nyúl utánam a tűz, s érzem, hogy végtelen könnyűvé váltam.
Lebegő táncot járok, kacéran imbolyogva, - szabadon...