Kandid

 
Mint egy gép-csecsen csüggő magatehetetlen csecsemő, ki nem lát, nem hall, és lélegezni sem tud önállóan, s ha maga alá piszkít, azt is gépek pucolják föl, és teszik őt tisztába, - valahogy így érezte magát Kandid, amikor a ház, amelyben élt, a betonmonstrum, sötétségbe borult. Elment az áram – megbénult az élet.
Tapogatózva indult gyertyát keresni, de megbotlott a számítógép kábeleiben, amiket korábban lusta volt elrendezni, elvágódott és beverte a fejét az ajtókeretbe. Hangosan szentségelt.
A kábelköteg a bokájára tekeredett, káromkodva szabadította ki magát. Felállt, és most már jóval óvatosabban tapogatózott tovább, s közben azon gondolkodott, hogy mihez kezd majd a sötétben, a halvány gyertyaláng mellett. Üvölteni tudott volna a dühtől, amikor már az ötödik olyan tennivaló jutott eszébe, amihez áram kellene. Elviselhetetlennek tűnt függősége.
A váratlanul rászakadt sötétség bebörtönözte, elvágta a világtól. Aztán arra gondolt, hogy telefonálni még mindig tud, vagyis kapcsolatot létesíthet bárkivel. Ez a gondolat egy kissé megnyugtatta, még akkor is, ha éppen nem volt kedve telefonálni senkinek.
Kandid ritkán gyújtott gyertyát, leginkább csak hasonló áramkimaradás esetén, ezért erősen kellett törnie a fejét, hogy milyen irányban kutakodjon.
Végül a konyhaszekrény mélyén akadt rá egy gyertyacsonkra, mely már félig leégett ugyan, de még használható volt egy darabig. Meggyújtotta, majd leült az asztal mellé és egy cigarettát sodort magának az apró láng pislákoló fényénél.
A gyertyalángról gyújtott rá, aztán összerándult a gyomra, mert eszébe jutott a régi babona: „Valahányszor gyertyáról gyújtunk cigarettát, a tengerbe vész egy matróz.”
- Babonaság! – mordult föl bosszúsan, de nem hitte igazán, mert beleborsódzott a háta, erős bűntudat öklözte belülről a gyomrát, és anyja gyakori mondása jutott eszébe: „Ha rosszat cselekszel, a sors mindig megadja a lehetőséget arra, hogy jót is tégy, s ezzel helyrebillentsd a fény és a sötétség egyensúlyát.”
Idegesen szívta végig cigarettáját, és közben próbálta lerázni magáról a rossz érzéseket.
Az áramszünet már több mint 20 perce tartott, ezért Kandid úgy határozott, hogy felhívja az elektromosokat, és érdeklődik, hogy mégis mire számítson, a vonal azonban kitartóan foglaltat jelzett. Úgy tűnt, hogy a gyertyacsonk sem bírja sokáig, ezért felöltözött, hogy elmenjen otthonról, mert semmi kedve nem volt ahhoz, hogy a sötétben üldögéljen egész este.
Tétován, céltalanul bolyongott az utcán egy ideig, fogalma sem volt arról, hogy hová menjen. Aztán a közeli szupermarket bejárata előtt megállt, mert eszébe jutott, hogy akár vehetne is néhány gyertyát. Megtapogatta zsebeit, és elégedetten nyugtázta, hogy nála van a pénztárcája.
Belépett az üzletbe, és felderítő körútra indult. Ráérősen nézelődött, nem volt oka sietni.
Amikor aztán megtalálta a gyertyákat és vagy egy tucatot bevásárló kosarába rakott, hirtelen sötétség borult az áruházra. „Úgy látszik, utolért az áramszünet.” – gondolta egykedvűen, mások riadt sikongatásai, zsibongása közepette.
A váratlanul érkezett sötétség pillanatok alatt káoszt, zűrzavart okozott, és jó néhány vásárló pánikba esett, menekülni próbált, polcokat ledöntve, áruhegyeken és egymáson átgázolva.
Kandid, amennyire tudott, igyekezett félreállni, és zsebéből előkotorva öngyújtóját, meggyújtott egy gyertyát. A halvány fényre, mint a legyek, köréje gyűltek az emberek.
Kandid sorra gyújtogatta a kosarában lévő gyertyákat, és vásárlótársai kezébe nyomta őket. Amikor kosara kiürült, visszalépett a polchoz, és onnan szedegette le a többit.
Égő gyertyával a kezükben, a megrémült vásárlók is nyugodtabbak lettek, nem borítottak fel több polcot, és megnézték, hogy hová lépnek; nem tapostak össze semmit, fegyelmezetten vártak a sorukra, amíg a biztonságiak egyesével kiengedték őket a kijáraton. Az áramszünet miatt nem működtek a pénztárak, így mindenkinek üres kézzel kellett távoznia. Közben az egyik biztonsági őr felfigyelt a fény-menetre, és elindult, kideríteni, hogy honnan származnak a gyertyák. Hamar rátalált Kandidra, aki még mindig ugyanannál a polcnál osztogatta a megnyugtató lángocskákat ahonnan korábban vásárolni szándékozott.
A biztonsági őrben túlbuzgott a hivatástudat, mert számonkérőn ráförmedt a fiatalemberre:
- Mit képzel maga?! Ki fogja megfizetni ezeket a gyertyákat?
Kandid megbénult a döbbenettől; nem hitt a fülének, válaszolni sem tudott. Az őr pedig fülöncsípve a tetten értet, intézkedett: áruházi lopás alapos gyanúja miatt azonnal jelentést tett a rendőrségen.
A helyszínre siető rendőrök, a gyanú megalapozásaként, igazán könnyen találtak jó néhány, égő gyertyával álldogáló, Kandid ellen valló szemtanút, hiszen a sötétség sötétséget szül, a fény pedig árnyékot fogan...