Talán elégedetlen
sorsával, ki így sóhajt:
„Bár ismét gyermek lennék,
tudatlan, semmit sem értő!”?
Ó, nem.
Az életet önként kétszer élő
inkább mohó, vagy telhetetlen,
s nem csüggedő, reményét vesztett.
Én nem kívánok újra gyermek lenni.
Ma – semmiképpen.
Elég volt egyszer megszületni.
A tanulságot megértettem,
ha kell, majd felidézem.
Hogy jobb legyek, mint eddig voltam?
Hát ezért nem élnék újra.
Mert félő;
jobb lennék inkább holtan,
mint újabb hibákba lépő,
repeta-létet élő,
megint bizonytalan.
És nem születnék
másodszor azért sem,
hogy örömből,
vagy pénzből többet kérjek.
Az eléggel eddig is beértem,
a sokra meg úgysincs igényem.
Ha mégis rábírna
valami csökönyös Isten,
hogy a földi létet
még egyszer előröl kezdjem,
csak akkor lennék oly bolond,
hogy ebbe belemenjek,
ha hagyná, hogy süketen,
vakon szülessen
e nyúzott lélekkel
belőlem újfent gyermek.
Mert ha látni, hallani nem tudok,
esetleg elhiszem, hogy érdemes,
hogy van jövő
és vannak a mánál többet érő
holnapok.
