Mesék a székelykapuk alatt
A székely nép élete köré számtalan legenda épült. Ahány falu, annyi történet, és természetesen a várak, sőt, a kövek, sziklák, barlangok, források is megihlették ezt a mesélő, sokat látott népet. Persze, mondják, hogy minden legendának van némi valóságalapja, az azonban bizonyos, hogy a legendák a mese és a valóság vékony határán hintáznak, kételkedhetünk bennük, de el is hihetjük, hogy megtörténtek. A legendák ettől még élnek… bennünk, vagy rajtunk kívül, tőlünk függetlenül.
A kötetben szereplő történetek viszont egyértelműen mesék. Vannak olyanok köztük, amelyek egy-egy létező legendára épülnek, melyek Orbán Balázs vagy Benedek Elek gyűjtő munkájának köszönhetően maradtak ránk.
Ám vannak itt olyan mesék is, amelyek teljes egészében a szerző fantáziájának szülöttei, melyeket minden esetben a csodálatos erdélyi táj, és a székely emberek értékőrző és hagyománytisztelő szellemisége ihletett.
Hogy mi az, ami valóban úgy történt, ahogy le van írva? Senki sem tudja. A meséket nem kell elhinni. Emiatt kételkedni sincs okunk bennük. Csak pihenjünk meg a mívesen faragott székelykapuk alatt és olvassunk nyitott szívvel, s így a mese szárnyán egy meseszép világba repülhetünk, a Székelyföldre!
A kiadást támogatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány