Gyufaház

Számtalanszor rombolta le, és kezdte újra a munkát, szinte megszállottként dolgozott az épületen, míg egy nap végre befejezte. Ott állt az asztalán szülőfalujának temploma, pontosabban annak valósághű modellje apró gyufaszálakból felépítve.
Elkészült végre, s már nem volt mit hozzátenni. Hirtelen rátört a félelem. Ahelyett, hogy örülni tudott volna kitartó munkája gyümölcsének, most halálosan megrémült. Végtelen űrt érzett magában. Hónapokig ez a munka tartotta benne a lelket, s ennek most vége. Mi lesz ezután? Miért keljen fel holnap? Lesz-e új cél, vagy nincs tovább? Ha egy álmot, egy mindennél fényesebb, fáklyaként lobogó álmot sikerül elérni, mi van utána? Vannak-e még álmok ezen túl?
E borús kérdések terhével vállán ballagott a délutáni beszélőre, kezében a kész makettel.
De amikor észrevette Mamus könnyektől csillogó szemeit, már mosolyogva nyújtotta át neki a kis templomot.
Az öregasszony olyan büszke volt Békára, mint még soha. Nem győzte dicsérni unokáját, és boldogan vitte haza a gyufából készült makettet.
A következő hét nehezen indult. Hiányzott a fiúnak a megszokott munka, a gyufaszálakkal való bíbelődés. Cellája még mindig tele volt gyufaskatulyákkal, s ösztönösen nyúlt feléjük.
Gondolatai elkalandoztak, előbb a templomra gondolt, majd lassan végigjárta szülőfaluját, egészen nagyanyja öreg, düledező házáig. Mardosta a honvágy. Maga elé képzelte a kis házat, a folyton nyikorgó kertkaput, a málló vakolatú falakat, a nyitott verandát, ahol előszeretettel lustálkodott mindig egy-két macska, Mamus jóbarátai, s amíg gondolatban otthon járt, keze megállás nélkül dolgozott. Mire feleszmélt, már félig felépítette Mamus verandáját a gyufaszálakból.
Csodálkozva nézte, hogy mit művelt. Hátradőlt, és elmosolyodott. Hát mégis van új cél, van új álom. S kell-e szebb álom az édes otthonnál?
Egy hét alatt elkészült Mamus házának pontos makettjével, mert a templom megépítése közben szerzett tapasztalatai rutinossá tették. De ezt a kis házikót nem akarta nagyanyjának adni, szerette volna megtartani, hogy ott legyen vele az otthona, a rideg börtöncella melengető díszeként. A vasárnap délutáni beszélőre azért mégis magával vitte, mert kíváncsi volt rá, hogy mit szól hozzá Mamus.
A kicsi öregasszony elsírta magát örömében, amikor a kezébe vette a házikót. Békának pedig nem volt szíve visszakérni tőle, hát ezt is nekiadta, s arra gondolt, hogy egy hét alatt könnyedén el tud készíteni magának is egyet. Legalább a következő hét is értelmet nyer.
Mamus azonban meglepetéssel szolgált. Kicsit pironkodva bevallotta, hogy a templom makettjét megmutatta a plébánosnak, aki arra kérte, hogy vegye rá a fiút, hogy az egyház számára is készítsen egy ilyen templomocskát.
- Azt mondta, hogy kiállítaná a templom előterében, hogy mindenki megcsodálhassa – újságolta Mamus izgatottan. Majd szégyenlősen hozzátette: - Fizetne is érte…
Béka széles szája vigyorra húzódott, s megígérte, hogy elkészíti a makettet.
Nem a megpendített fizetség dolga derítette jó kedvre, hanem a munkának örült. S leginkább annak, hogy van értelme a munkájának, s nem teljesen haszontalanság, amit csinál.
Ilyet még sosem érzett korábban. Az érettségi után továbbtanulhatott volna, vagy elmehetett volna dolgozni, de egyikhez sem volt kedve. Csak a barátaival lógott álló nap, s eltartatta magát nagyanyjával.
Amikor erre gondolt, eszébe jutottak a barátai. Egyikük sem látogatta meg, amióta lecsukták. Senki sem törődött vele idebenn, csak Mamus.
A következő vasárnap aztán kiderült, hogy mégsem az öregasszony az egyetlen, aki meglátogatja, mert ezúttal eljött vele a plébános úr is.
A templom makettje ugyan még nem készült el, jóval több időt igényelt, mint a kis házikó, de a pap nem is azért jött, hanem, hogy láthassa a fiút.
Amíg ők beszélgettek, Mamus csendes mosollyal figyelte őket.
A plébános valóban felajánlott egy szerény összeget a makettért, s most megegyeztek, hogy két hét múlva el is jön érte.
- Akkor elhozom a pénzt is – ajánlotta, ám Béka megrázta a fejét.
- Tisztelendő úr – mondta -, ha valóban fizetni akar nekem azért, ami számomra jelenleg a legkedvesebb időtöltés, akkor a pénzt inkább Mamusnak adja. Nekem idebenn nincs szükségem semmire, valójában csak gyufára költök. Ételre, italra, szállásra nincs gondom, más meg nem érdekel.
A pap mosolyogva bólintott.
Béka serényen dolgozott az újabb templomocskán a következő hét folyamán, s vasárnap el akarta újságolni nagyanyjának, hogy milyen jól halad, talán még hamarabb is elkészül, mint gondolta, de meglepetésére Mamus megint nem egyedül jött.
Géza bácsi, a kertszomszéd volt vele, s mint kiderült, autón hozta el az öregasszonyt.
Géza bácsi a fiú hogyléte felől érdeklődött, majd nem köntörfalazott sokáig, hanem egyből rátért jövetele okára. Elmondta, hogy látta Mamus házának igen jól sikerült kicsinyített mását, meg a templom makettjét, és egészen beleszeretett az ötletbe. Arra gondolt, hogy szívesen meglepné ő is a feleségét a hamarosan esedékes házassági évfordulójuk alkalmából egy hasonló makettel, ha Béka vállalja, hogy az ő házukat is megépíti gyufaszálakból. Éppen negyven éves házasok lesznek, s ebben a házban élnek, amióta összeházasodtak. Ennél szebb ajándékot Géza bácsi el sem tud képzelni.
- Természetesen nem ingyen kérem – mondta, majd a zsebéből előkotort néhány fotót a házról, és a fiú elé tette.
Béka először szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Aztán persze elvállalta ezt a felkérést is, és a pénzügyeket ismét nagyanyjára bízta. Kifaggatta Géza bácsit a ház olyan részleteiről, amik nem látszottak a fotókon, s megállapodott vele, hogy két hét múlva jöhet a makettért.
A következő vasárnapon újra megjelent a plébános, és elvitte a kis templomot, egy héttel később pedig Géza bácsi jött megint, hogy boldogan vegye át a házáról készült gyufa-makettet.
Miután mindkét megrendeléssel végzett, úgy gondolta Béka, hogy most végre saját magának is elkészíti szülőházuk gyufa-mását. Nem sok gyufája maradt, de a boltban már korábban megrendelt megint egy nagyobb csomagot, amit másnap át is vehetett volna, addig azonban várnia kellett egy kicsit, ezért jobb híján ezt az estét pihenéssel töltötte. Rájött, hogy ilyen estéje is régen volt már, hogy nincs semmi dolga, s azt érezte, hogy most jól esik neki a láblógatás.
Ágyán fekve álmodozott. Ismét elfogta a honvágy, s szeretettel gondolt Mamus házára.
Eszébe jutott, hogy mennyire öreg már az a ház; nagyanyja is itt született, s később az anyja is. Bizony ráférne a felújítás, meg aztán kicsi is, ezért bővíteni se ártana. Mindig nagyon szűkösen voltak benne. Az egyetlen szobában Béka lakott, Mamus pedig a konyhában álló heverőn aludt. Fürdőszobájuk se volt, lavórban mosdottak, és az udvar sarkán álló árnyékszékre jártak a szükségüket elvégezni. Pedig a faluban már mindenkinél volt fürdőszoba, csak ők éltek még mindig úgy, mint száz évvel korábbi elődeik. Nem is csoda, hiszen Mamus nyugdíjából éppen csak kijöttek valahogy. Dehogy volt nekik arra pénzük, hogy felújítsanak, vagy bővítsenek!
Béka eddig ezen nem is gondolkodott. Jó volt neki úgy, ahogy volt. Leginkább csak enni, meg aludni járt haza, s nem törődött a házzal. Most viszont alaposan eltöprengett, hogy mi mindent lehetne kezdeni vele, ha lenne rá pénz. Olyannyira belemerült az álmodozásba, hogy szinte már látta maga előtt, a megszépült, kibővített, átépített házat. Felpattant az ágyról, az asztalhoz ült, ceruzát, papírt fogott, és lázasan rajzolni kezdett.
Másnap, alig várta, hogy kinyisson a bolt. A frissen szerzett gyufákkal rohant a cellájába, és elkezdte felépíteni az esti rajz alapján Mamus újratervezett, kibővített házát.
Félelmetes tempóban dolgozott, és csütörtökön reggel úgy kelt fel, hogy már legföljebb egy félórás munka volt hátra. Ekkor nyitott rá az egyik börtönőr, és minden magyarázat nélkül az igazgatóhoz kísérte.
Béka nem tudta mire vélni a dolgot, hiszen sosem balhézott, mindig engedelmeskedett az őröknek, és alapvetően rendes, segítőkész volt a rabtársaival is. Kemenes úr, a börtönigazgató, ennek ellenére gyanakodva figyelte.
- Minek kell neked az a rengeteg gyufa? – kérdezte keményen, számonkérő hangon.
Békát meglepte a kérdés, hiszen sosem titkolta, hogy mit csinál a gyufákkal, az őrök is rendszeresen megcsodálták makettjeit, s dicsérték a munkáját, de most nagyon megijedt, mert a szigorú hang azt sugallta, hogy valami tiltott dolgot művel.