Gyufaház

Gyufaház
ápr
22

Gyufaház

 
Széles vigyora, és gülü szemei határozottan békaszerűvé tették a fiú arcát. Így aztán oly korán, és oly természetesen ragadt rá a Béka név, hogy talán már az anyja se tudta volna megmondani fia tisztességes nevét, ha megérhette volna annak felcseperedését.
„Szerencsére nem érte meg” – gondolt épp korán meghalt anyjára Béka, amikor rázárták a cellaajtót. Most először szégyellte el magát a tette miatt. Amikor behozták, csak azért szégyenkezett, mert lebukott.
Gyorsan akart sok pénzt, hát gondolt egyet, és betört egy műszaki üzletbe. Azzal persze nem számolt, hogy amikor feltörte a zárat, a rendőrségen jelzett a riasztó. Mire összeválogatott mindent, amit magával akart vinni, a rendőrök is megérkeztek. Szerencsétlen eset, most aztán hűsölhet miatta egy darabig…
Az első néhány hét volt a legrosszabb. Keménykötésű legény volt, ezért rabtársai nemigen szekálták, de az állandó bezártságot nehezen tűrte.
Apját sosem ismerte, s anyja halála után nagyanyja nevelte, de az öregasszony mindent ráhagyott, így erősen hozzászokott a szabadsághoz, s most csak vergődött, mint a szárnyaszegett madár.
Hamar megbánta ballépését, ha nem is éppen erkölcsi okai voltak elsősorban e bűnbánatnak, hanem a következmények súlya, mégis igen mélyen átérezte. Nem volt ő általában rossz fiú, inkább felelőtlennek mondható, s a rabság első hetei e téren jó irányba igazítottak jellemén.
Saját vergődésén felülemelkedve, egyre inkább idős nagyanyja sorsa kezdte aggasztani.
Mamus (Béka így szólította őt) már a hetvenedik évét taposta, s ez a taposás egyre inkább a nehezére esett, mert a hajdan fürge asszonyka lépteit mára a porckopás okozta állandó fájdalom lassította. Békát azonban még így is meglátogatta a börtönben minden héten.
Sosem panaszkodott, inkább csak unokáját sajnálta, és szemrehányások helyett finom házi süteménnyel traktálta.
Mindig vasárnap érkezett. Délelőtt misére ment, majd buszra szállt, hogy a városi börtön délutáni beszélőjén néhány szót válthasson a fiúval.
Az első időkben szomorúan hallgatta Béka kesergését, aztán ahogy a fiú érzelmei csillapodni kezdtek, s egyre nagyobb érdeklődéssel fordult nagyanyja felé, csendesen válaszolgatott unokája kérdéseire.
Mivel mindig a miséről érkezett, egy idő után rászokott, hogy idézzen néhány mondatot a pap aktuális prédikációjából, és a templomról meséljen. Béka pedig kíváncsian hallgatta. Olykor közbe is kérdezett, s a papi beszédről elterelve a szót, leginkább a templom épületéről kíváncsiskodott.
Mamus sosem erőltette rá a vallást, a fiúnak meg magától nem volt kedve misére járni, így a keresztelője óta nem is volt a templomban. De nagyanyja szavai most itt, a sivár börtönfalak között valami egészen csodálatos hellyé varázsolták a szemében ezt az építményt.
Kíváncsiságán kapva az öregasszony, egyik alkalommal egy fényképet hozott magával. A fotón Béka szülőfalujának temploma volt látható.

Gyufaház1
Christina Fekets illusztrációja

A fiú nagyon megörült a képnek, és kérte, hogy megtarthassa. Maga sem értette, hogy mi vonzza ennyire ebben az építményben, hiszen korábban sokszor elment mellette úgy, hogy egy pillantásra se méltatta. De most, hogy a közelébe se mehet, folyton a templomon járt az esze, és a képet nézegetve előkotorta minden emlékét vele kapcsolatban, s megpróbálta a lehető legrészletesebben maga elé képzelni az épületet. Aztán papírt, ceruzát kért, és rajzolni kezdett.
Egyáltalán nem volt gyakorlott a rajzolásban, ezért első, ügyetlen próbálkozásai el is keserítették egy kicsit. A rajz, és a fejében élő kép nagyon távol állt egymástól. Ideje viszont volt bőven, hát nem adta fel. Kitartóan rajzolt napokon keresztül.
Félretette a fejében megformálódott képet, és megpróbálta minél pontosabban lemásolni a fotót. Miután pedig ezt a műveletet sikerült olyan ügyesen elvégeznie, hogy már saját kritikus szeme sem talált benne kivetnivalót, újra és újra lemásolta a fényképet, egyre nagyobb méretben, s minden másolthoz hozzátett valami kicsi pluszt a saját emlékeiből, vagy Mamus elbeszéléseiből merítve.
Talán már száz rajzon is túl volt, amikor azt érezte, hogy kinőtte a papírt, s hiába vesz a kezébe még nagyobb lapot, mert a tér harmadik dimenziója arról is hiányozni fog.
Ekkor jutott eszébe, hogy egyszer régen látott valahol egy kicsi ház-makettet, ami gyufából készült. Arra gondolt, hogy talán ő is megpróbálhatná…
Volt a börtönben egy kis bolt, ami minden héten kétszer volt nyitva néhány óráig. Itt szerezhették be a rabok a cigarettát, a könyveket, a rejtvényújságokat, meg még azt a néhány apróságot, amire szükségük volt, és engedélyezték számukra. Béka is innen vásárolt gyufát, ragasztót, és előre megrendelt a gyufából egy nagyobb adagot, majd hozzáfogott, hogy megépítse a templom makettjét.

Gyufaház2
Christina Fekets illusztrációja

Számtalanszor rombolta le, és kezdte újra a munkát, szinte megszállottként dolgozott az épületen, míg egy nap végre befejezte. Ott állt az asztalán szülőfalujának temploma, pontosabban annak valósághű modellje apró gyufaszálakból felépítve.
Elkészült végre, s már nem volt mit hozzátenni. Hirtelen rátört a félelem. Ahelyett, hogy örülni tudott volna kitartó munkája gyümölcsének, most halálosan megrémült. Végtelen űrt érzett magában. Hónapokig ez a munka tartotta benne a lelket, s ennek most vége. Mi lesz ezután? Miért keljen fel holnap? Lesz-e új cél, vagy nincs tovább? Ha egy álmot, egy mindennél fényesebb, fáklyaként lobogó álmot sikerül elérni, mi van utána? Vannak-e még álmok ezen túl?
E borús kérdések terhével vállán ballagott a délutáni beszélőre, kezében a kész makettel.
De amikor észrevette Mamus könnyektől csillogó szemeit, már mosolyogva nyújtotta át neki a kis templomot.
Az öregasszony olyan büszke volt Békára, mint még soha. Nem győzte dicsérni unokáját, és boldogan vitte haza a gyufából készült makettet.
A következő hét nehezen indult. Hiányzott a fiúnak a megszokott munka, a gyufaszálakkal való bíbelődés. Cellája még mindig tele volt gyufaskatulyákkal, s ösztönösen nyúlt feléjük.
Gondolatai elkalandoztak, előbb a templomra gondolt, majd lassan végigjárta szülőfaluját, egészen nagyanyja öreg, düledező házáig. Mardosta a honvágy. Maga elé képzelte a kis házat, a folyton nyikorgó kertkaput, a málló vakolatú falakat, a nyitott verandát, ahol előszeretettel lustálkodott mindig egy-két macska, Mamus jóbarátai, s amíg gondolatban otthon járt, keze megállás nélkül dolgozott. Mire feleszmélt, már félig felépítette Mamus verandáját a gyufaszálakból.
Csodálkozva nézte, hogy mit művelt. Hátradőlt, és elmosolyodott. Hát mégis van új cél, van új álom. S kell-e szebb álom az édes otthonnál?
Egy hét alatt elkészült Mamus házának pontos makettjével, mert a templom megépítése közben szerzett tapasztalatai rutinossá tették. De ezt a kis házikót nem akarta nagyanyjának adni, szerette volna megtartani, hogy ott legyen vele az otthona, a rideg börtöncella melengető díszeként. A vasárnap délutáni beszélőre azért mégis magával vitte, mert kíváncsi volt rá, hogy mit szól hozzá Mamus.
A kicsi öregasszony elsírta magát örömében, amikor a kezébe vette a házikót. Békának pedig nem volt szíve visszakérni tőle, hát ezt is nekiadta, s arra gondolt, hogy egy hét alatt könnyedén el tud készíteni magának is egyet. Legalább a következő hét is értelmet nyer.
Mamus azonban meglepetéssel szolgált. Kicsit pironkodva bevallotta, hogy a templom makettjét megmutatta a plébánosnak, aki arra kérte, hogy vegye rá a fiút, hogy az egyház számára is készítsen egy ilyen templomocskát.
- Azt mondta, hogy kiállítaná a templom előterében, hogy mindenki megcsodálhassa – újságolta Mamus izgatottan. Majd szégyenlősen hozzátette: - Fizetne is érte…
Béka széles szája vigyorra húzódott, s megígérte, hogy elkészíti a makettet.
Nem a megpendített fizetség dolga derítette jó kedvre, hanem a munkának örült. S leginkább annak, hogy van értelme a munkájának, s nem teljesen haszontalanság, amit csinál.
Ilyet még sosem érzett korábban. Az érettségi után továbbtanulhatott volna, vagy elmehetett volna dolgozni, de egyikhez sem volt kedve. Csak a barátaival lógott álló nap, s eltartatta magát nagyanyjával.
Amikor erre gondolt, eszébe jutottak a barátai. Egyikük sem látogatta meg, amióta lecsukták. Senki sem törődött vele idebenn, csak Mamus.
A következő vasárnap aztán kiderült, hogy mégsem az öregasszony az egyetlen, aki meglátogatja, mert ezúttal eljött vele a plébános úr is.
A templom makettje ugyan még nem készült el, jóval több időt igényelt, mint a kis házikó, de a pap nem is azért jött, hanem, hogy láthassa a fiút.
Amíg ők beszélgettek, Mamus csendes mosollyal figyelte őket.
A plébános valóban felajánlott egy szerény összeget a makettért, s most megegyeztek, hogy két hét múlva el is jön érte.
- Akkor elhozom a pénzt is – ajánlotta, ám Béka megrázta a fejét.
- Tisztelendő úr – mondta -, ha valóban fizetni akar nekem azért, ami számomra jelenleg a legkedvesebb időtöltés, akkor a pénzt inkább Mamusnak adja. Nekem idebenn nincs szükségem semmire, valójában csak gyufára költök. Ételre, italra, szállásra nincs gondom, más meg nem érdekel.
A pap mosolyogva bólintott.
Béka serényen dolgozott az újabb templomocskán a következő hét folyamán, s vasárnap el akarta újságolni nagyanyjának, hogy milyen jól halad, talán még hamarabb is elkészül, mint gondolta, de meglepetésére Mamus megint nem egyedül jött.
Géza bácsi, a kertszomszéd volt vele, s mint kiderült, autón hozta el az öregasszonyt.
Géza bácsi a fiú hogyléte felől érdeklődött, majd nem köntörfalazott sokáig, hanem egyből rátért jövetele okára. Elmondta, hogy látta Mamus házának igen jól sikerült kicsinyített mását, meg a templom makettjét, és egészen beleszeretett az ötletbe. Arra gondolt, hogy szívesen meglepné ő is a feleségét a hamarosan esedékes házassági évfordulójuk alkalmából egy hasonló makettel, ha Béka vállalja, hogy az ő házukat is megépíti gyufaszálakból. Éppen negyven éves házasok lesznek, s ebben a házban élnek, amióta összeházasodtak. Ennél szebb ajándékot Géza bácsi el sem tud képzelni.
- Természetesen nem ingyen kérem – mondta, majd a zsebéből előkotort néhány fotót a házról, és a fiú elé tette.
Béka először szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Aztán persze elvállalta ezt a felkérést is, és a pénzügyeket ismét nagyanyjára bízta. Kifaggatta Géza bácsit a ház olyan részleteiről, amik nem látszottak a fotókon, s megállapodott vele, hogy két hét múlva jöhet a makettért.
A következő vasárnapon újra megjelent a plébános, és elvitte a kis templomot, egy héttel később pedig Géza bácsi jött megint, hogy boldogan vegye át a házáról készült gyufa-makettet.
Miután mindkét megrendeléssel végzett, úgy gondolta Béka, hogy most végre saját magának is elkészíti szülőházuk gyufa-mását. Nem sok gyufája maradt, de a boltban már korábban megrendelt megint egy nagyobb csomagot, amit másnap át is vehetett volna, addig azonban várnia kellett egy kicsit, ezért jobb híján ezt az estét pihenéssel töltötte. Rájött, hogy ilyen estéje is régen volt már, hogy nincs semmi dolga, s azt érezte, hogy most jól esik neki a láblógatás.
Ágyán fekve álmodozott. Ismét elfogta a honvágy, s szeretettel gondolt Mamus házára.
Eszébe jutott, hogy mennyire öreg már az a ház; nagyanyja is itt született, s később az anyja is. Bizony ráférne a felújítás, meg aztán kicsi is, ezért bővíteni se ártana. Mindig nagyon szűkösen voltak benne. Az egyetlen szobában Béka lakott, Mamus pedig a konyhában álló heverőn aludt. Fürdőszobájuk se volt, lavórban mosdottak, és az udvar sarkán álló árnyékszékre jártak a szükségüket elvégezni. Pedig a faluban már mindenkinél volt fürdőszoba, csak ők éltek még mindig úgy, mint száz évvel korábbi elődeik. Nem is csoda, hiszen Mamus nyugdíjából éppen csak kijöttek valahogy. Dehogy volt nekik arra pénzük, hogy felújítsanak, vagy bővítsenek!
Béka eddig ezen nem is gondolkodott. Jó volt neki úgy, ahogy volt. Leginkább csak enni, meg aludni járt haza, s nem törődött a házzal. Most viszont alaposan eltöprengett, hogy mi mindent lehetne kezdeni vele, ha lenne rá pénz. Olyannyira belemerült az álmodozásba, hogy szinte már látta maga előtt, a megszépült, kibővített, átépített házat. Felpattant az ágyról, az asztalhoz ült, ceruzát, papírt fogott, és lázasan rajzolni kezdett.
Másnap, alig várta, hogy kinyisson a bolt. A frissen szerzett gyufákkal rohant a cellájába, és elkezdte felépíteni az esti rajz alapján Mamus újratervezett, kibővített házát.
Félelmetes tempóban dolgozott, és csütörtökön reggel úgy kelt fel, hogy már legföljebb egy félórás munka volt hátra. Ekkor nyitott rá az egyik börtönőr, és minden magyarázat nélkül az igazgatóhoz kísérte.
Béka nem tudta mire vélni a dolgot, hiszen sosem balhézott, mindig engedelmeskedett az őröknek, és alapvetően rendes, segítőkész volt a rabtársaival is. Kemenes úr, a börtönigazgató, ennek ellenére gyanakodva figyelte.
- Minek kell neked az a rengeteg gyufa? – kérdezte keményen, számonkérő hangon.
Békát meglepte a kérdés, hiszen sosem titkolta, hogy mit csinál a gyufákkal, az őrök is rendszeresen megcsodálták makettjeit, s dicsérték a munkáját, de most nagyon megijedt, mert a szigorú hang azt sugallta, hogy valami tiltott dolgot művel.

Gyufaház3
Christina Fekets illusztrációja

Elmondta az igazgatónak, hogy mivel tölti az idejét, és elnézést kért, ha ezzel megsértett valami szabályt. Erre aztán Kemenes elmosolyodott.
- Nem kell elnézést kérned – mondta barátságosan, s még kacsintott is hozzá egyet – nem szegtél meg semmiféle szabályt. Már eljutott hozzám is a híre, hogy mivel foglalatoskodsz, csak gondoltam, hogy rád ijesztek egy kicsit.
Mintha egy kő esett volna le Béka szívéről, most már együtt vigyorgott az igazgatóval.
- Azért hívattalak, mert meg akarom nézni a munkáidat. Menj vissza a celládba, és hozd ide, amit eddig csináltál!
Béka most megijedt egy kicsit, s hebegve-habogva vallotta be, hogy az eddigi makettjei közül kettőt a nagyanyjának ajándékozott, kettőt pedig eladott.
Kemenes a fejét csóválva mosolygott. Aztán tréfásan feddésre emelte mutatóujját.
- Ej, ej! Mik ki nem derülnek! Na idefigyelj, fiam – mondta kedvesen, de határozottan -, legközelebb, mielőtt eladnád, vagy elajándékoznád a munkádat, feltétlenül mutasd meg nekem is! Rendben?
Béka természetesen megígérte, és elárulta, hogy reményei szerint még aznap elkészül a legfrissebb makettje. Az igazgató arra kérte, hogy délután négyre hozza be az irodájába, majd visszaküldte dolgozni a fiút.
Négy előtt néhány perccel megint érte jött egy őr, és ismét Kemenes úr színe elé vezette.
Az igazgató szájtátva nézegette a kis házat. El volt ragadtatva tőle. Azonnal meg akarta venni, de Béka jobbat ajánlott helyette.
- Ha az igazgató úr ad egy-két fényképet a saját házáról, és mesél róla egy kicsit, akkor annak a makettjét is el tudom készíteni – mondta.
Az igazgató persze rögtön kapott az ajánlaton, és másnap reggelre újra magához rendelte a fiút. Addigra hat fényképet is hozott, legalább egy órát mesélt a házról, amibe éppen két hónapja költözött be a családjával. Hatalmas kétszintes épület volt, nagy kerttel, terasszal. Béka sose látott szebbet. Megígérte, hogy két héten belül elkészül a makettel.
- Aztán mennyibe fog ez nekem kerülni? – kérdezte Kemenes.
Békának viszont megint volt egy jobb ötlete:
- Ajándékba adom önnek – mondta. – Csak azt kérem cserébe, hogy mutassa meg az ismerőseinek…
- Szóval, csináljak neked egy kis reklámot?
Béka pironkodva bólintott.
- Rendben van. Ha tetszik az a makett is, amit nekem készítesz, akkor szerzek neked néhány kuncsaftot. A gyufára, ragasztóra meg ne legyen gondod! Ha fogyóban van, szólj valamelyik őrnek, és kapsz mindig, amennyi csak kell.
Béka nem is hitte, hogy ilyen szerencsésen alakul a sorsa. Arra gondolt, hogy a börtön előtt milyen céltalan, üres volt az élete, most pedig éppen itt, a zárt falak között tárult és színesedett ki a világ előtte. Mosolyogva látott ismét munkához.
Vasárnap délután örömmel újságolta híreit Mamusnak, és eredeti elképzelése ellenére nekiajándékozta a legfrissebb makettet is. Hosszan mesélt arról, hogy mi mindent kellene nagyanyja házán újítani, javítani, és a kis modellen rögvest be is mutatta minden ötletét.
- Hidd el Mamuskám – mondta bíztatóan -, ha kijutok innen, akkor minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy a kicsi, rozoga házadat olyanná varázsoljam, mint amilyen ezen a maketten lett. Azt szeretném, ha kényelmes, nyugodt életed lenne.
Az öregasszony szólni sem tudott a meghatottságtól, csak csendesen, könnyes szemmel simogatta unokája kezét.
Még javában a börtönigazgató házának makettjén dolgozott a fiú egy héttel később, amikor Mamus ismét másodmagával jött látogatóba. Megint egy falubeli szerette volna saját házát gyufaszálakból felépítve látni. Béka pedig örömmel vállalta ezt a munkát is.
Miután elkészült az igazgató házával, szólt az egyik őrnek, és fél órával később már hívatta is őt Kemenes, aki nagyon elégedett volt a munkájával. Megerősítette korábbi ígéretét, miszerint szerez neki néhány megrendelőt. Két nappal később pedig újra az irodájába rendelte, ahol egy jól öltözött, ötvenes úriemberrel beszélgetett éppen, amikor Béka belépett.
Az igazgató felállt, kezet fogott a fiúval, mintha nem is rab lenne, hanem egy kedves ismerős, majd bemutatta őt beszélgető partnerének. Az úr ügyvéd volt, Kemenes egyik barátja. Ő is a saját házának makettjét akarta megrendelni Békától. Hozott fotókat, mesélt a házról, a fiú pedig elvállalta a munkát. Csak a fizetés dolgában nem sikerült megegyezniük. Béka ugyanis most sem volt hajlandó pénzről tárgyalni. Határozottan kijelentette, hogy az ő pénzügyeit Mamus intézi. Végül, az igazgató vállalta, hogy elrendezi a dolgokat, és beszél a fiú nagyanyjával.
Ezen a hétvégén aztán megérkezett a falubeli megrendelő a saját makettjéért, Mamus pedig elújságolta, hogy felkereste őt Kemenes úr. Említette azt is, hogy az igazgatóval nagyon komoly összegekről egyezkedtek, de a fiút továbbra sem érdekelték az anyagiak. Csak dolgozni akart, és azt szerette volna, hogy Mamus kapjon minden pénzt.
Végül az öregasszony, tiszteletben tartva unokája kérését, többet nem hozta szóba a pénzügyeket. Pedig lett volna miről mesélnie, mert a megrendelések folyamatosan érkeztek…
Alig akadt olyan hétvége, amikor Mamus egyedül ment látogatóba Békához, mert vagy újabb kéréssel jött valaki, vagy a kész makettet vitte el. Ráadásul az igazgató is beváltotta ígéretét, és bőszen reklámozta a fiút. Szép lassan, szinte minden ismerőse gyufa-makettet akart a saját házáról készíttetni, aztán már az ismerősök ismerősei is megjelentek.
Hamarosan Békának annyi munkája lett, hogy aludni is alig maradt ideje. Az igazgató felmentette a közösségi tevékenységek alól, s az őrök is kivételezettként bántak vele. Annál is inkább, mert időközben ők maguk is megrendelték a saját kis makettjüket.
A fiú boldogon dolgozott, már munkanaplót is vezetett, hogy rendszerezze a megrendeléseket, és bizony általánossá vált, hogy megrendelőinek azt mondta, hogy csak két hónap múlva jöhetnek az elkészült makettért. Szerencsére a megnyúlt várakozási idő senkit sem riasztott el.
Béka csak azt sajnálta, hogy nagyanyjának adta a saját házukról készült maketteket, mert arra már végképp nem volt ideje, hogy újra elkészítse valamelyik változatot magának is.
Idővel, a megrendelők saját házaik makettjén kívül egyéb kérésekkel is megtalálták a fiút. A plébánosnak köszönhetően például, még három másik pap kereste fel azzal, hogy az ő templomaikról is készítsen modellt, de a falu polgármestere is megrendelte tőle a polgármesteri hivatal, az általános iskola, a faluház, és persze a saját háza makettjét.
Aztán Kemenes úr hozott egy különc embert, aki az Eiffel-torony modelljére vágyott, majd akadt egy másik megrendelő is, aki egy horvátországi világítótorony fotóival érkezett. Ez utóbbi úr elmesélte, hogy ott töltötte a mézesheteket feleségével, s azóta is minden évben visszatérnek oda. Tizenkét éve házasodtak, szinte már kedves barátként fogadják őket a toronyban, s most, hallva Békáról, úgy gondolta, hogy meglepi horvát szállásadóit a torony makettjével.
Béka egyetlen felkérést sem utasított vissza, mindegyik újabb kihívás volt számára, és új értelmet adott napjainak. A napok pedig igen gyorsan peregtek. Hetekké, hónapokká, évekké lettek, s a fiú észre sem vette az idő múlását.
A jó magaviselete miatt büntetésének egy részét elengedték, s alig több mint két év után szabadlábra helyezték.
A börtön igazgatója úgy búcsúzott tőle, mintha jó barátok lennének, megölelte, és sok boldogságot kívánt neki, s megígérte, hogy továbbra is gondoskodik számára megrendelőkről.
Mamust Géza bácsi hozta el autóval, amikor a fiúért jött, s Békának úgy tűnt, mintha a két öreg titkolna előle valamit. Össze-összenéztek, s cinkos módon többször is egymásra mosolyogtak. Hazafelé úton rá is kérdezett, hogy mi oka van ennek a somolygásnak, de az öregek nem feleltek.
Béka alig várta, hogy újra láthassa nagyanyja düledező házikóját, de amikor befordult az autó az utcájukba, még a lélegzete is elakadt. A régi romos épület helyén pontosan az a ház állt, amit ő majdnem két évvel korábban megálmodott.

Gyufaház4
Christina Fekets illusztrációja

- Ez hogy lehet? – kérdezte megilletődve, amint kiszállt a kocsiból.
- Hát mit gondoltál, te kis buta – kérdezett vissza Mamus nevetve -, mihez kezdek én azzal a sok pénzzel, amit te keresel? Drága, jó ember lett belőled, és ezzel valóra váltottad a legnagyobb álmomat, úgy gondoltam, hogy én is megvalósítom hát a tiédet.
Béka széles szájának ezer csókjával halmozta el nagyanyját, majd ölbe kapta őt, hogy vele együtt lépjen be álmainak megvalósult gyufaházába.

 
Budapest, 2009. október

 

Megjelent:
folytatásonként (hét részben): Nyírségi Gondolat, 2011. IV/3.; IV/4.; IV/7.; IV/8.; IV/9.; IV/10.; IV/11.

 

7 hozzászólás

juditti

Kedves Zsuzsa, ez az írás is, mint az összes többi az oldalon, az én tollamból származik. Bódai-Soós Judit néven találod a megjelent publikációimat különböző újságokban, könyvekben.
A Nyírségi gondolatban egy ideje (nagyjából egy éve) már nem publikálok.
Az eddig megjelent írásaimat itt találod csokorba szedve: content/megjelent-irasok
Christinának az illusztrációkat köszönhetem. Róla itt találhatsz információkat: content/illusztralt-irasok

Elismerésedet köszönöm.
Bódai-Soós Judit

V. Hegedűs Zsuzsa

Kedves Christina!

A nyírségi gondolatban részleteiben már találkoztam a történeteddel.Nagyon örülök, hogy itt is Rád találtam. Valóban tanulságos, bár szomorú, hogy a fiatalember csak a börtönben vált hasznossá a társadalom számára. Még szomorúbb, hogy ez nem minden esetben alakul így. Vannak, akik szabadulásuk után ott folytatják, ahol abbahagyták. Az írásod példaértékű lehetne számukra.
Az újságban én is publikálok, 2010 óta rendszeresen jelennek meg benne verseim, fotóim, és egy önarckép grafikám, valamint egy Csokonai portré is helyt kapott benne.
Mostantól még nagyobb figyelemmel fogom követni az írásaidat és amint az időm engedi, a grafikáidat is végig nézem a facebookon.Ha van blogod, azt is szívesen megtekintem.
Szeretettel üdvözöllek és további sikeres alkotókedvet kívánok: V. Hegedűs Zsuzsa

juditti

Örülök, hogy kedvedre való volt. Köszönöm figyelmedet, Anett. Smile

N. Anett

Igazán megható és példaértékű történet.Smile

juditti

Christina nevében is köszönöm figyelmeteket és véleményeiteket.

Vicaa

Nekem a rajzok közül csak az utolsó tetszik, a történet viszont elejétől a végéig jó. Smile

Dane

Köszönöm ezt a gyönyörű történetet.Elolvastatnám a börtönben lévő csibészekkel, hátha tanulnának a történetből.Nagyon szép az illusztráció is.Gratulálok Christinának is!

- hét = kettő
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés