Magyar kutya

 
Lázas őszünk őse Őszöd,
összetörtünk tőle, s most itt állunk
bágyatag parázs-porán.
Sokéves altatástól kába még fejünk,
s hamvába fúl a láng.
Zsarátnok lelkű nép vagyunk; elszunnyadó.
Mint egy pimasz légy, bennünket csak csíp a szó,
elhessentenénk, s aludnánk már tovább,
de vérünk szívja még, és nincsen légycsapó.

Erős méregben ázott kenyérrel etetett,
rövid pórázon tartott, hűségét feledett eb
koncot szorongató pofáján nyál csorog,
láncát szakítni képtelen, csak vicsorog.
Egykor asztalra csapni bíró ökle már aszott,
kaparni tud csupán,
nyüszítve sír, de nem harap,
mert száján szájkosár.

(2007. október 16.)