Izgalmas, veszélyes, embert próbáló kalandot ír le a szerző, ugyanakkor, mély és meghitt emlék-utazást saját gyermekkorába. Őszinte vallomás az apáról, az apának és fiának sok sebből vérző kapcsolatáról.
Hazahozni apát – mondja a cím. A kérdés: honnan, hová? Brazíliából Magyarországra? Vagy esetleg a tőlünk eltávolodott lelket kellene visszahozni, közel magunkhoz? Az olvasó személyes döntése, hogy mit felel erre a kérdésre. Bizonyára mindenki másképpen éli meg a könyvbéli utazást. Számomra egy lélek fájdalmas, akadályokkal teli útja volt ez, amelynek a végén valójában nem is az apa érkezett meg a fiához, hanem a fiú az apjához.
Ott van az otthon, ahol szeretnek – ha megtalálod a szeretetet, hazaértél. De lehet-e szeretetet találni a brazil őserdőben, egy drágakőmaffia területén? Lehet-e szeretni egy olyan apát, aki miatt rettegésben telt a gyermekkorod? Van-e szíve a bádogembernek?
A szerző azzal kezdi könyvét, hogy története 75%-ban igaz – vajon melyik az a 25%, ami a fantázia szüleménye? A könyv végén még erre is rá lehet jönni, ami cseppet sem csökkenti a mű értékét.
Érdemes elolvasni ezt a történet, és végigkísérni a főhőst az útján, mert megtanulhatjuk tőle, hogy hogyan kell elfogadni, megbocsájtani, szeretni és elengedni. Mert ez a cél. Még akkor is, ha ez az út betyár nehéz, vért izzadunk közben, és számtalanszor szeretnénk feladni, ha elfogy a levegőnk, ha egy sötét barlang mélyén rekedünk egymagunkban, ha ezerszer gondoljuk azt, hogy nincs remény – valami mégis van, valami mégis mozgat, és arra ösztönöz, hogy ne adjuk fel.
Tomasovszki István történetében nincsenek nagy szavak, nincsenek mélyfilozófiai eszmefuttatások, sem pedig pszichológiai analízisek. A szerző keresetlen egyszerűséggel írja le emlékeit, nem magyarázkodik, nem ködösít. És ugyanilyen egyszerűen, nem túldramatizálva írja le az őserdei kalandot. Éppen ezért tud nagyon erősen hatni, mert egyszerűsége végtelenül hitelessé teszi még azt a bizonyos 25%-ot is.
Szívből ajánlom a könyvet minden nyitott lelkű embernek.
