Mielőtt az igazi mese elkezdődne, elmondom a hozzá fűződő történetet:
1997-ben írtam, Állat-télapó címmel ezt a mesét. Miután megbarátkoztam az internettel, néhány ismerősömnek megmutattam, hogy lám, ilyet is tudok, bizony, néha mesét is írok. Nem is gondoltam akkor, hogy a történet olyan népszerű lesz, hogy szétszalad a világban, és felbukkan olyan helyeken is, ahol én sosem jártam…
Egyszer aztán, 2008-ban, egészen váratlanul egy levelet kaptam, mely így kezdődött:
Romániában élő magyar pedagógus vagyok. Nevem C. Izabella.”
Nos, a levéltitkot semmiképpen sem szeretném megsérteni, ezért nem folytatom az idézetet, inkább összefoglalom, hogy miről is szólt az a néhány sor: Izabella (Bella), a levél küldője, rábukkant valahol az én mesémre, és nagyon megtetszett neki. Azt viszont nem tudta, hogy én ma is élő szerző vagyok, régebbinek gondolta a történetet.
A mese viszont megmozgatta a fantáziáját, ezért dramatizálta, vagyis mesejátékot kerekített belőle. Azt még el kell árulnom Belláról, hogy ő a Marosvásárhelyi Méhecske Napköziotthon egyik óvónője, a mesémmel pedig az ovisokat akarta meglepni. Úgy tervezte, hogy Mikulás-nap alkalmából az ovisok szülei előadják majd a darabot a kicsiknek.
Már el is kezdődtek a próbák, amikor az egyik apuka szintén rábukkant az interneten erre a mesére, mégpedig az írói nevemmel ellátva, ami persze nem azonos az Izabella példányán szereplő valós nevemmel...
Ezen a ponton egy kicsit megint idézek Bellától:
Ezek után természetesen Izabella azonnal az engedélyemet kérte a mese dramatizálásához és előadásához, amit én nagy örömmel meg is adtam.
A dramatizáláson kívül egy dolgot változtatott még meg: a télapót átírta Mikulásra, és kihagyta a Karácsonyt a történetből.
Olyannyira egyetértettem ezzel a módosítással, hogy magam is javítottam a mesét, hiszen a mi Mikulásunk: Szent Miklós püspök, ő az, akire december hatodikán emlékezünk, nem pedig az amerikás karácsonyi télapó...
Végül, 2008. december 4-én, Marosvásárhelyen, a Méhecske Napköziotthon kiscsoportosai előtt, a lelkes szülőkből álló színtársulat Bella vezetésével bemutatta az Állatmikulás című mesejátékot.
Az előadásról Koncz Szabolcs készített fotókat, s most én is ezekkel illusztrálom írásomat.
(Kattintásra a képek nagyobb méretben is megjelennek.)
Köszönöm ezt a számomra igen kedves, különleges történetet Izabellának, és mindenki másnak, aki egy picit is részese volt. :-)
Miklós éppen dolgozószobájában üldögélt, kedvenc hintaszékében, amikor hirtelen, nem éppen udvariasan, kopogás nélkül berontott hozzá az egyik krampusz:
- Mikulás! Nézd, milyen levelet kaptál!
- Már megint elfelejtettél kopogni, fiam! – dohogta bajusza mögül az öreg.
- Ne haragudj, kérlek! De olyan nagyon érdekes levelet kaptunk.
- No, mutasd! – mondta kicsit megenyhülve Miklós, és elvette a levelet a krampusztól.
- Nem villanymozdonyt és nem is hajas babát kér az írója? – kérdezte mosolyogva, miközben feltette a szemüvegét.
- Nem bizony! – felelte lelkesen a kis szeleburdi. – Nem fogod kitalálni, hogy ki írta!
- Hogyhogy? Csak nem valamelyik miniszter?
- Nem, nem!
- Akkor talán maga a pápa, hogy ilyen nagy felhajtást csinálsz egy kívánságból?
- Miket beszélsz? Hiszen mi csak emberek kívánságait teljesítjük! Miféle szerzet írta ezt a levelet? Most már tényleg kíváncsi vagyok. Hagyj magamra, hadd olvassam el nyugodtan! – mondta Miklós, és legyintett egyet a kezével, hogy biztosan értse a krampusz, merre van a kifelé. Aztán rögvest a feladót vizslatta a borítékon, és meglepődve ezt olvasta:
Most már igazán kíváncsi volt, hogy miért írt neki egy aranyhörcsög levelet, ezért azonnal nekifogott az olvasásnak:
Én egy aranyhörcsög vagyok, nem embergyerek, ne haragudj rám, hogy mégis levelemmel zavarlak! Tudom, hogy rengeteg dolgod van, de nagyon szépen kérlek, teljesítsd nekem is egy kívánságomat!
Nagyon szeretem a gazdámat, aki rendkívül kedves velem, de sajnos, alig-alig van pénze, ezért nem tud nekem mókuskereket venni, pedig igen nagy szükségem volna rá, mert szűkös otthonomban, mozgás nélkül rettenetesen el fogok hízni.
A kívánságom mégsem az, hogy te hozz nekem mókuskereket, hanem ennél komolyabb. Biztosan tudod te is, hogy nekünk, állatoknak, nincsen saját mikulásunk, pedig az én mókuskerekemhez hasonlóan még nagyon sok kívánságot kellene teljesítenie, ha volna. Hiszen nekünk is van szívünk, lelkünk, mi is érzünk, szeretünk, és kívánságaink is vannak.
Azt viszont semmiképpen sem szeretnénk, hogy téged terheljünk a saját kéréseinkkel, hiszen tudjuk, hogy neked így is éppen elég sok munkád van. Ezért az összes állat nevében szeretnélek egyetlen-egy kívánság teljesítésére megkérni: KERESS NEKÜNK EGY ÁLLATMIKULÁST! Ő majd elhozza nekem a mókuskereket, és megajándékoz minden állatot, mint ahogyan te az embereket.
Tisztelettel üdvözöl: egy bánatos aranyhörcsög.
Miután végigolvasta Miklós a levelet, komolyan elgondolkodott; hogyan lehetséges az, hogy neki eddig még soha nem jutottak eszébe az állatok, pedig neki is vannak rénszarvasai, és biztosan azoknak is lenne saját kívánságuk. Elhatározta hát, hogy megpróbálja teljesíteni az aranyhörcsög kérését. Behívta krampuszait, és így szólt hozzájuk:
- Krampuszaim, kedves segítőtársaim! Nemsokára itt van december hatodika, és én egy nagyon komoly kérést kaptam, amit feltétlenül szeretnék még előtte teljesíteni: Állatmikulást kell keresnem, hogy az állatok is kapjanak ajándékot mostantól. Ehhez viszont sürgősen útra kell kelnem. Amíg távol leszek, vigyázzatok a házra, és legyetek jók!
A krampuszok sok szerencsét kívántak öreg barátjuknak, és megígérték, hogy jók lesznek. Miklós nem teketóriázott, azonnal útnak indult.
Útközben elhatározta, hogy minden útjába kerülő állatot megkérdez arról, hogy szerinte milyennek kellene lennie az állatok Mikulásának. Arra gondolt, hogy néhány válasz után, már egyértelmű lesz, hogy melyik állatfajból kell kiválasztania az Állatmikulást.
Ment, mendegélt Miklós, és hamarosan összetalálkozott egy oroszlánnal:
Állatmikulás és egy kis ráadás, Silver Tek (Marosvásárhely), 2011.
"Itt a tél, hull a hó, Útnak indul Télapó", Corvin Kiadó, 2009.
