Jimmy Cartwright (JC): A Lidércfény Online kulturális magazin 2003 végi indulása óta eltelt pár év. Durván számolva 16. Ennyi idő alatt szinte felnőtt egy új generáció, az akkori fiatal, tizenéves alkotóink felnőtté váltak, a huszonévesek anyukák, apukák lettek. Ezen interjúsorozatunkban azokat az őslidércfényeseket kerestük meg, akik nem adták fel az írást, sőt, a hosszú évek alatt, sok viszontagságon keresztül kitartottak, és mára komoly sikereket értek el. E havi interjúalanyunk Bódai-Soós Judit, azaz juditti, aki annak idején matematikai oktatóverseivel nyújtott érdekes színfoltot, mostanában pedig gyermekmeséket ír, illetve gyermek- és felnőtt kifestőket készít. Megkeresésünk felfogható akár születésnapi ajándék gyanánt is. :) Az interjú egyes kérdéseinek előzőekkel való hasonlósága nem a véletlen műve! ;)
Kedves Judit! Ahogyan azt szoktuk, kezdjük most is az elején. Mikor kezdtél írni, mi motivált, hogy ezzel foglalkozz? Mit szólt ehhez a családod, támogatott-e valaki ezen törekvésedben?
Bódai-Soós Judit: Az irodalom iránti rajongásom gyaníthatóan a születésemmel kezdődött, vagy még valamelyik előző életemben. Még nem tudtam írni, amikor az első verseimet megkomponáltam. Azt gondolom, hogy a verselés dallama, ritmikája, játékossága foghatott meg. Tizenegy-két éves koromig csak verseket írtam, aztán egy mesejátékot és egy levélregényt. Középiskolás koromban a versek mellett a rövid próza dominált, és már egyetemista voltam, amikor visszakanyarodtam a mesékhez.
Volt egy távoli nagybátyám, ritkán találkoztunk, de akkor mindig verses kötetet kaptam tőle. Neki köszönhetően olvastam Babitsot hat-hét évesen. Ő maga leginkább ima-féle vallásos verseket írt. Vele jól megértettük egymást, csak ritkán találkoztunk és hamar távozott az élők világából.
A szüleim kicsi koromban büszkék voltak rá, hogy milyen ügyesen verselek, aztán már jobban örültek volna annak, ha a felhők közül leszállok a valóság talajára, és valami hasznos munkát végzek a firkálás helyett. Emiatt szégyelltem is ezt a kis gyerekes „perverziómat”, és sokáig nem mutattam meg senkinek, hogy miket alkotok.
JC: Milyen zsánerekben írtál / írsz? Vannak-e példaképeid, kedvenceid, miket szoktál, szeretsz olvasni?
Bódai-Soós Judit: Verselésben a klasszikus irányzatot kedvelem, a posztmoderntől viszolygok. És azt gondolom, hogy a meséimnél is jellemzően a népmesei vonal domborodik ki. Szeretem humorral fűszerezni az írásaimat, és/vagy némi misztikummal, valamint nagyon fontos számomra, hogy legyen mélysége, értelme, üzenete, annak, amit papírra vetek.
Egy nagy kedvenc nincs, sok van sokféle műfajból. Például Douglas Adams humorát nagyon csípem, mellette Babits borongós költészetét, Vajda János lángoló líráját, és Janus Pannonius csipkelődő epigrammáit. Joules Verne történeteit sose növöm ki, ahogyan Rowling Potter-sorozatát se. Wass Albert fantasztikus mesélőkéje a padlóra küld. Mindig azt érzem, hogy úgy kéne írni, ahogyan ő, másként talán nem is érdemes. Nemere István munkássága lenyűgöz, szeretnék annyi értéket alkotni, mint ő. Kedvelem Gogol írásait, de örömmel forgatom a romantikus irodalom nagyjainak írásait is. Sci-fi műfajban szinte mindenevő vagyok, krimiben viszont csak Agatha Christie. A meseírók közül Michal Ende és Wass Albert nálam az irányadó, illetve még Mark Twaint sorolnám ide. De klasszikus lányregényeken nőttem fel, azokat is szeretem a mai napig – csak hogy Szabó Magdát ki ne feledjem valahogy (és neki pont nem csak a lányregényeit szeretem, hanem kb. mindent, amit írt valaha). :-)
JC: Emlékszel-e, hogyan találtál a Lidércfényre?
Bódai-Soós Judit: Erre sajnos nem emlékszem, de jó régen volt, az biztos...
JC: Miért döntöttél úgy annak idején, hogy nálunk publikálsz? Találtál-e akkoriban számodra megfelelő más megjelenési lehetőséget?
Bódai-Soós Judit: Vevők voltatok a stílusomra, írásaimra. Akkoriban kezdtem kinyílni a világ előtt és megmutatni, hogy van egy írói oldalam is. Keresgéltem a helyet, a lehetőséget, ahol olvasóközönségre találok.
Szerencsére az interneten keresztül több jó lehetőség is adódott a publikálásra, és belevetettem magam az irodalmi pályázatok világába, amiből aztán sok sikert, elismerést szerezhettem.
JC: Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre? Adott-e neked valamit az, hogy meg tudtál jelenni online felületen, a Lidércfényen? Milyen volt a közösség?
Bódai-Soós Judit: Nagyon jó csapat volt. Lelkes és humoros. Nyitott, befogadó. Jó fantáziával és tele ötletekkel. Nekem lendületet adott és önbizalmat. :-)
JC: Ha jól rémlik, kezdetben a matematikát oktató verseiddel tűntél ki a többiek közül. A végzettséged is matematika tanárnő. Bevált ez a módszer a diákoknál?
Bódai-Soós Judit: Nem sokat tanítottam azóta. Magántanítványokon teszteltem a matema-poetikát, nekik tetszett, de ettől még nem ment jobban a matek.
Viszont az egyik ilyen versem (Az oszthatóság szabályai) bekerült egy ötödikes matematika tankönyvbe. Remélhetőleg a nebulók örömére.
JC: Viszonylag hamar elhagytad a pulpitust, és szülővárosodból a fővárosba költöztél, ahol a szociális szférában találtad meg a helyed. Meddig tartott ez az időszak?
Bódai-Soós Judit: Nagyjából 4-5 évet töltöttem a szociális szférában. Nehéz volt, szép volt, tanulságos és irodalmi szempontból is inspiráló volt.
JC: Első önálló köteted 2009-ben jelent meg, Visszafelé szaladó fák címmel, ami egy ifjúsági regény, és Nemere István írt hozzá ajánlót. Én 2010-ben olvastam, és a mai napig tudok belőle részleteket felidézni – no, nem szó szerint, de a jelenetek megvannak. Szerintem egy kedves, aranyos, ám kissé keserédes történet, könnyed stílusban megírva. Mondanál erről pár szót, hogyan született, és milyen visszhangja volt?
Bódai-Soós Judit: A regény főhőse egy 12 éves kislány, akinek váratlanul meghal az édesapja, és ezáltal nagyon sok minden megváltozik az életében. Falura kell költöznie a fővárosból, és idegen közegbe beilleszkedni a szülei nélkül. Saját életemből merítettem a regény alapjait. Az én édesapám is 12 éves koromban halt meg. Illetve a főszereplőt a saját szülőfalumba repítettem el az egykori osztálytársaimból és pereputtyomból mintázott közegbe.
Két célom volt a regénnyel. Az egyik, segíteni a gyászmunkát, segíteni a korán elveszített szülő után maradt fájdalom feldolgozását. A másik pedig az volt, hogy bemutassam azokat a kulturális és emberi értékeket, amik a nyolcvanas években még nagyon erősen éltek a falumban.
Az első könyvbemutatón Szecsődy Péter író azt mondta, hogy szép mese, de ilyen nincs, nem volt a valóságban, pláne nem a kommunizmus idején. Nemere Istvánnal közösen győzködtük, hogy de bizony, pont ilyen volt. Ezt erősítették meg a falubeliek is, amikor elolvasták a náluk játszódó regényt. És örömmel nosztalgiáztak fölötte. Sokan magukra is ismertek benne.
JC: Mint azt a bevezetőben említettem, mostanában gyermekmeséket írsz. Ez tudatos döntés volt, vagy csak így alakult?
Bódai-Soós Judit: Inkább csak így alakult. Elég széles spektrumon indultam az irodalom világában, az egészen kicsiknek szóló mondókáktól kezdve a sci-fin át a horrorig sok műfajt próbáltam. A mesék, gyermekversek bizonyultak leginkább kelendőnek, ezekre kapok megrendeléseket, de közben írok egy romantikus regényt is, és minden egyebet, ami éppen megnyer magának rövidebb-hosszabb időre.
Amúgy nem panaszkodom, mert nagyon kedvelem az ifjúsági irodalmat… is. :-)
JC: Azt írod, jelenleg szabadúszó tollforgató, valamint 2011 óta az Élő Magyar Líra Csarnokának vezető szerkesztője vagy. Mondanál ezekről pár szót?
Bódai-Soós Judit: A szociális szférában eltöltött évek után visszatértem a matekoktatáshoz magántanárként. Ez egészen addig működött, amíg a kisfiam meg nem született. Ő lefoglalta azt az időt, amit a diákokkal töltöttem korábban. Így maradt a végén csak az írás, amit lehet akkor is művelni, amikor a csemete alszik.
Több lapnak írok megrendelésre meséket, verseket. Vannak alkalmi kérések, és vannak állandó munkák. Ezen kívül egyedi névverseket írok (rövid akrostichonokat), melyeket különböző ajándéktárgyakra applikálva egyedi ajándékokat készíthet a megrendelő. Illetve egyedi, személyre formált meséket is írok, amikből csodaszép kis mesekönyvek kerekednek.
Az Élő Magyar Líra Csarnokát 2011-ben indítottuk néhány kortárs költővel közösen. Célunk a kortárs irodalomban jelenleg kissé elnyomva élő klasszikus líra felkarolása, ápolása, terjesztése a posztmodern kánonnal szemben.
JC: A Dörmögő Dömötör állandó szerzője lettél 2015-ben. Ez ma is így van még? Hogy alakult ez ki?
Bódai-Soós Judit:Igen, még mindig rendszeresen írok a DD-nek. Valamikor, talán tíz évvel ezelőtt kaptam egy levelet az akkori főszerkesztőtől, amiben engedélyt kért az egyik interneten szereplő mesém közléséhez. Később aztán megjelent náluk egy másik írásom is, majd szünet következett.
2014-ben aztán én jelentkeztem a jelenlegi főszerkesztőnél, aki nagyon nyitottan és örömmel fogadott, azóta minden számban benne vagyok. Az alap Dörmi mesét 2015. elején vettem át Cser Gábortól, azóta én vagyok a két főszereplő bocs szellemi anyukája. A verseket, meséket pedig Haui József csodás rajzai illusztrálják, ami külön büszkeséggel tölt el.
Nagyon szerettem a Dörmögő Dömötört gyermekkoromban, mindig megvettem, mindig olvastam, és arról álmodoztam, hogy egyszer talán majd az én egyik írásom is belekerülhet. Jó lenne, ha minden kívánságunk így teljesülne.
2016-ban önálló Dörmis mesekönyvem is megjelent, amit sorozatnak szántunk, a folytatás azóta is a kiadónál várja a pozitív szeleket.
JC: Amennyire én tapasztalom, írói körökben nem kap túl nagy figyelmet a filmművészet, főleg nem a sorozatok, pedig szinte biztosra veszem, hogy részben, vagy időnként ezen alkotások is hatással vannak az írókra. Veled ez hogyan van?
Bódai-Soós Judit: Nagyon régóta nem nézünk tévét. A kisfiam nézi alkalmanként az M2-n a meséket, illetve négyévente az olimpiai közvetítéseket szoktuk figyelemmel kísérni. Szóval, ilyen téren elég tájékozatlan vagyok. A sorozatokat sosem kedveltem, mert függőséget okoznak. Nem szerettem, hogy azért kell remegni, hogy le ne maradjak a következő epizódról. Persze, tudom, hogy azóta nagyot fordult a világ, nézhetném a neten keresztül bármikor, és nem maradnék le semmiről, de ez rögzült belém.
Ha filmet néznék, és valahogy időt is tudok rá szakítani, akkor a világhálón keresek valami hangulatomnak megfelelőt.
Természetesen a filmek is hatással vannak az írókra, mint ahogy minden, amit látunk, hallunk, átélünk. Konkrétumokat azonban nem tudnék mondani. Szándékosan biztosan nem vettem át semmit semelyik filmből.
Az viszont most eszembe jutott, hogy amikor az első valóságshow megjelent hazánkban (kb. akkor intettem búcsút a tévének), akkor írtam egy pszicho-sci-fi regényt, ami egy galaktikus valóságshow-ról szól. Egyszer talán majd előkeresem, és kikalapálom, hogy kiadható legyen…
JC: Bár az írók között nem kifejezetten szokás erről beszélni, de mégis úgy tapasztalom, hogy sokaknál igen nagy szerepe van a zenének. Te szoktál-e zenét hallgatni, akár írás közben, és ha igen, miféléket?
Bódai-Soós Judit: Nagyon szeretem a zenét, a jó zenét, aminek dallama van, ami megborzongat. A stílus elég változatos, de inkább retró, mint modern, és persze a klasszikus.
A költészetben eleve ott van a zeneiség. A gyermekversekben szerintem kötelező elem a dallam, hiszen a gyermeket először az fogja meg. Mondja, mondja a kicsi a ritmus után úgy, hogy sokszor nem is érti, hogy mit mond. A saját verseimet mindig dobolva ellenőrzöm.
Írás közben nagyon ritkán hallgatok zenét, csendben, elmerülten írok, ilyenkor megszűnik a külvilág számomra. Ha véletlenül szól valamilyen zene, azt se hallom. Mondjuk, ha valaki beszél hozzám, azt se hallom meg. :-)
JC: Manapság mennyire vagy benne a hazai irodalmi életben? Gondolok itt találkozókra, előadásokra, könyvbemutatókra, könyvvásárokra, könyvhetekre.
Bódai-Soós Judit: Szívesen megyek, ha hívnak. Iskolákban tartok rendhagyó irodalomórákat, ha sikerül megszervezni valahol, akkor örömmel megyek író-olvasó találkozókra, könyvbemutatókra, és persze kint csücsülök a könyvhéten és dedikálok.
Lehetnék aktívabb is, kereshetném a lehetőségeket, de erre valahogy nincs energiám. Ha a lehetőség rám talál, szívesen élek vele. Jó érzés találkozni az olvasóimmal, illetve azokkal, akik talán éppen a személyes kontakt után válnak írásaim kedvelőivé.
JC: Hogyan tovább? Mik a rövid- és hosszútávú terveid az irodalmi élet rögös labirintusában?
Bódai-Soós Judit: Egy gyermekverses kötetnek és három mesekönyvemnek keresek jelenleg kiadót, ezek készen vannak. Az egyik egy mesekönyv-sorozat nyitó darabja. Jó lenne, ha sok-sok folytatást írhatnék hozzá.
Ezeken kívül most egyszerre négy könyvön dolgozom kisebb-nagyobb lendülettel, de még kettő másik könyv vázlata is megvan.
Édesanyám most 80 éves. Ő a romantikus irodalom nagy rajongója. Neki ígértem egy romantikus regényt, aminek nagyjából a harmadánál járok, ezt feltétlenül szeretném még az idén befejezni. A többi ifjúsági irodalom, az ifjúság pedig örök, úgyhogy valamikor majd azokkal is elkészülök. :-)
JC: Hogyan tovább? A szerkesztőség nevében köszönöm, hogy kötélnek álltál, és interjúsorozatunkban téged is bemutathattunk! Ezúton is további sikeres irodalmi munkát kívánok!
Az interjú a Lidércfény magazin 2020. februári számában jelent meg. Innen letölthető: Lidércfény Akf
2020. február
