Jelmeztelen

Jelmeztelen
jan
20
Jelmeztelen

 
A patkányarcú démon megrázta fejét, és a lányra mosolygott.
- Jaj, bocs! - mondta a lány, és zavartan pislogott. - Összekevertelek valakivel...
- Semmi baj - felelt a démon. - Nekem jól esett, hogy egy pillanatig azt gondoltad rólam, hogy én vagyok a... Kinek is hittél?
- Azt hittem, hogy a párom vagy - mondta kicsit pironkodva a lány. - Nem akarta elárulni, hogy milyen jelmezben lesz. Azt mondta, hogy találjam ki, én meg jól mellétrafáltam. De nagyon hasonlítasz rá... Amúgy nem szoktam idegeneket letámadni...
- Nem éltem meg támadásnak ezt az ölelést - mosolygott tovább a démon. - Sőt! Mint mondtam: határozottan jól esett. Az az igazság, hogy meglehetősen ritkán esik meg velem, hogy egy csinos, ifjú hölgy önszántából átöleljen. Ha azt mondanám, hogy ezerévente egyszer, akkor is sokat mondanék.
A lány megfeledkezve korábbi zavaráról, kíváncsian fürkészte a patkányarcot.
- Most komolyan beszélsz?
- Én mindig komolyan beszélek.
- Kerülnek a nők?
- Bizony, jól értetted, pontosan erről van szó: kerülnek a nők.
- De miért? Szerintem egész normális ember vagy... - csodálkozott a lány.
- Démon - helyesbített szelíden a másik.
- Persze! Majd' elfelejtettem! - kacagott fel a lány. Majd makacsabbik oldalát is megmutatva, újra kérdezett:
- Szóval, miért?
- Csak nézz rám! Ijesztő, csúf, patkányarc néz vissza rád. Kinek tetszene egy ilyen pofa? Aki csak meglát, borzadva fordul el tőlem.
- Még szerencse, hogy nem ezt az arcot kell viselned minden nap... - próbálkozott a lány.
- Valóban, bizonyos bolygó-együttállások alkalmával, nagyjából ezerévente akad egy-egy nap, amikor nekem is emberibb külsőm van.
A lány ismét nagyot nevetett.
- Hát, vicces fazon vagy, az biztos, de tényleg nem értem, hogy mi bajuk lehet veled a nőknek...
- A démonok sosem voltak népszerűek.
- Na bumm! Látom, ragaszkodsz a szerepedhez...
- Ó, dehogy! Bár megszabadulhatnék tőle! Ha tudnád, hogy mennyire vágyom rá, és mennyi mindent megtettem már ezért! A Nap felszínén fénnyé égettem magam, a Föld mélyén olajjá préselődtem, a vízzel eggyé válva atomjaimra szaggattam magam és zuhatagként hulltam alá a legmagasabb hegy csúcsáról, hogy ismét egyesüljenek darabjaim, majd a legvadabb széllel rohantam újra és újra körbe a világot, egyre tébolyultabb iramban, a végén már olyan sebesen, hogy önmagamat utolérve a létből is kiléptem a nemlétbe dermedve, de hiába...
- Te dilis vagy - legyintett rá a lány, és odébbállt.
- Biztosan...- felelt a patkányarcú démon csendesen, és eltűnt.

Budapest, 2008. november

 

Megjelent:
Kis LANT, 2013/4.
Lidércfény folyóirat, 2012. VI/8.
Meztelen Ügynök Magazin, 2012. I/3.
Lidércfény folyóirat, 2009. III/3.

 
Jelmeztelen
Keglovich Tamás Milán illusztrációja

 

8 hozzászólás

juditti

Köszönöm, Kanga.

Kanga

Nagyszerű írás.

juditti

Köszönöm figyelmeteket.

Anonymous

Nekem is "bejött"...

Berta Gyula

Elgondolkodtató....

juditti

Köszönöm.

Quasimodo

Szerintem is remek.

Hourous

Nagyon tetszik ez a novellád. Ott van benne a fantázia, vegyítve az emberi földhözragadtsággal. Nagyon jó.

- négy = egy
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés