A szomorúfűz

A szomorúfűz
jan
18
A szomorúfűz

 
Egy nagyváros parkjában álldogált a szomorúfűz, és nevéhez híven valóban szomorú volt, mert mérhetetlenül unalmasnak és haszontalannak érezte életét.
Hosszú, hajlékony ágai körben a földig lógtak, hűvös, zöld sátort alkotva.
Unatkozott. Nem csinált egész nap mást, csak figyelte a parkban sétáló embereket, és várta, hogy sátra alá rejtőzzön valaki.
Egyszer egy ötéves forma kislányka be is bújt az ágai közé. A szülők izgatottan keresték a gyermeküket, és amikor végre megtalálták, haragjukban nagyon elfenekelték. A szomorúfűz ettől persze még szomorúbb lett.
Aztán egy kellemes nyári szombat délután egy fiatal pár bújt a lombsátor alá, szerelmesen átölelték egymást és sokáig így álltak ott némán az ágak takarásában.
- Feleségül veszlek - szólt a fiú, mire a lány nagyon rémülten így válaszolt:
- Nem lehet! - majd szomorúan folytatta: - Tudod, hogy apám sohasem adna hozzád feleségül, hiszen ő a város egyik leggazdagabb embere, te pedig nincstelen senki vagy az ő szemében.
- Hát már a szerelem fölött is a pénz az úr?! - tört ki keservesen a fiú. - Tán nem szeretsz?
- Tudod, hogy szeretlek - válaszolt a lány csendesen.
- Akkor pedig gyere hozzám feleségül!
- Apám nem enged. Hát nem érted?
- Megszöktetlek – jött a válasz. - Hajlandó vagy megszökni velem? Hajlandó vagy hozzám jönni feleségül? Otthagynád apádat értem? Otthagynád a pénzt, a vagyont, a pompát, a hatalmat a szerelmemért?
- Igen – szállt sóhajként a felelet.
- Akkor induljunk máris!
- Nem lehet - mondta a lány ijedten -, most még nem; a nevelőnőm máris keres. Majd üzenek, hogy mikor és hol találkozunk.
- Kitől? Hogyan? - kérdezte a fiú - Mi módon üzensz nekem? Hisz egyetlen közös, megbízható jó barátunk sincsen.
A lány riadtan nézett körül, hallotta, amint a nevelőnője kiáltja a nevét, és közben észrevett a fa törzsében egy kis mélyedést.
- Gyere el ide minden nap. Itt - mondta, közben az odúra mutatott -, itt fogok neked levelet hagyni. Ezzel fogta magát és elszaladt.
A fiú még egy darabig ott maradt a lombsátor alatt, zavart volt, bizonytalan, nem tudta, hogy örüljön-e vagy búsuljon. Vajon tényleg képes lesz megszökni vele a szerelme? Nem tudta biztosan.
Amikor ő is elment a szomorúfűz kivirult a boldogságtól. Végre valami izgalom! És végre hasznára lehet valakinek, méghozzá egy ilyen kedves párnak! Értelmet kapott az élete.
A fiú eljött másnap délelőtt, aztán újra eljött délután is, de nem talált üzenetet a mélyedésben, csalódottan ment haza, úgy érezte, hogy nem bírja a tehetetlen várakozást. Pedig a fűz még talán nála is türelmetlenebbül várta a lányt.
Szerencsére azért nagyon sokáig nem kellett várnia, mert kedd délelőtt izgatottan bújt az ágai közé a kisasszonyka, és odvába mélyesztette az illatos, rózsaszín levélkét, aztán gyorsan elszaladt.
A fának remegett minden porcikája; soha nem volt még ilyen izgatott. És micsoda illata volt annak a levélnek! Szinte teljesen elkábult tőle. Észre sem vette, hogy egy öreg, morcos asszonyság csörtetett be a lombsátra alá. A lány nevelőnője volt az, aki megfigyelte, hogy kisasszonykája pár perccel ezelőtt innen szaladt ki. Bebújt hát ő is, hogy körülnézzen, vajon mit kereshetett itt a leány.
A szomorúfűz szerencsére, az utolsó pillanatban rájött, hogy ki ez az öregasszony, és mit akar, ezért gondosan elrejtette odvában a levélkét. Szerencse, hogy ezt tette, mert a nevelőnő oda is benézett, sőt, bele is nyúlt, de a fűznek hála, nem talált ott semmit és dolgavégezetlenül, dühösen távozott.
Bezzeg délután, amikor a fiú megérkezett, már nem rejtegette a levelet!
A hősszerelmes ifjú, remegő kézzel bontotta fel az illatos papírt, és félhangosan olvasta el a gyöngybetűkkel írt sorokat, így aztán a mi fánk is megismerhette a levélke tartalmát, mely így szólt: "Kedvesem, mindent elintéztem. Ma este, sötétedés után ott leszek a szomorúfűz alatt."
A fiú annyira boldog volt, hogy azt sem tudta hirtelen örömében, mit is tegyen addig, amíg a lány megérkezik. Elhatározta hát, hogy ott marad, nehogy késni tudjon egy percet is, és alszik egyet a fűz árnyékában, amíg kedvese megérkezik.
Lefeküdt hát a fa lábaihoz, és elaludt. A szomorúfűz pedig hűségesen, boldog szívvel őrizte a szerelmes ifjú álmát. Amikor besötétedett, és közeledni látta a lányt, egyik ágával megsimogatta a fiú arcát, hogy az ébren fogadhassa kedvesét.
Nagy volt az öröm, amikor megérkezett a lány. Kis batyuval, üres zsebbel, de teli szívvel jött, a fiú pedig ugyanígy fogadta. Egymás nyakába borultak, majd mindketten kedvesen megsimogatták a fa ágait és kéz a kézben elindultak a nagyvilágba.
A szomorúfűz ettől a naptól fogva már nem szomorkodott, mert tudta, hogy az élete nem volt hiábavaló.

Szeged-Kiskundorozsma, 1997.

 

A szomorúfűz
Kun Éva illusztrációja

 

8 hozzászólás

juditti

Köszönöm a véleményedet, Mityuli. Smile

mityuli

Kedves történet és nem lepett meg, tudom, hogy benned egy nagy lélek lakozik!

juditti

Köszönjük az elismerést. Smile

Horváth Dóra (Cat)

Kedves történet minden szempontból. Az illusztráció is remek.

juditti

Kedves Will,
köszönöm a figyelmet és a hozzászólást.

Will

Nagyon szép!! `Es igaz! Ebben a világban annyira fontos a pénz, az anyagiak. Ez pedig annyira taszít! A szimpatikus az, ha két fiatal megtalálja egymást minden társadalmi különbség ellenére is! Van erre egy történetem, amikor a lány a "kényelmet" választja. De húsz év után tönkremegy a házassága és újra látja a "régi" szerelmét. A fiú már nem szegény, hanem sikeres és gazdag. Ez igazolja azt, hogy rosszul dönthetünk, ha nem látjuk meg mélyebben valakiben a lehetőséget. `Es a szekér elszaladt....

juditti

Köszönöm, Éva. Smile

Éva

Nekem nagyon tetszett ez az írás.
További sok sikert kívánok.

+ három = kilenc
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés