Újratalálkozás az Adriánál

Újratalálkozás az Adriánál

 

Újratalálkozás az Adriánál


 
Helena regénye az Underground Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban.

„Egy váratlan utazás…” – így kezdődik a fülszöveg. És valóban, ez a regény egy váratlan utazás a főszereplők számára és az olvasó számára is a szív, az érzelmek útjain. Szerelmi háromszög? Talán. Vagy mégsem. Olyan tiszta, őszinte és annyira erős benne a szeretet, hogy a szerelem ennek csak csendes követője lehet. És ha már háromszög, akkor megcsalás? Nos, ez sem olyan egyértelmű, mint azt gondolná az ember.
Agnes gimnáziumi tanárnő volt, aki a történet elején egy régi tanítványával, Christiannal találkozik újra sok év után váratlanul, amikor Paul, Agnes férje, éppen állást ajánl a fiúnak. Három szereplő a háromszög három távoli csúcsában. Külön-külön, mindhárman egyedül, az oldalegyenesek mégis összekötik őket. A három csúcs aztán mozogni kezd. Egymás felé.
Ahogy haladnak a jelen eseményei, úgy bontakoznak ki lassan a múlt történései. Nem feltétlenül időrendi sorrendben ismerjük meg az előzményeket, de dramaturgiailag mindenképpen pont akkor, amikor szükséges a megértéshez, a továbblépéshez.
Nagyon jól felépített, szépen ívelő, gördülékeny, magával ragadó a történet, melynek egy mesés táj ad méltó hátteret.
Helena olyan szeretettel mutatja be a dél-szláv világot, hogy az olvasó azonnal oda vágyik maga is. Mostarban már jártam és egy csipetnyi saját Adria-élményem is van, ezért tudom, hogy nem kellett ehhez az írónőnek varázsecset, csupán egy nyitott szív. És mennyi nagyszerű jellemet vonultat elénk! Még a legegyszerűbbnek tűnő szereplők is tiszták, mélyek, őszinték és bölcsek, Zlatan, Juliana néni – igazi kincsek.
Minden megvan ebben a regényben, ami élvezhetővé, sőt, jóvá, sőt, emlékezetessé tegye: romantika, izgalom, dráma, humor, katarzis, de a legjobban azt szerettem benne, hogy valami olyan belső béke árad belőle, ami kihatott rám is, és még a legfájdalmasabb részeket is elfogadó, megértő mosollyal arcomon tudtam olvasni és átélni. Mert azt éreztem, hogy ennek pontosan így kellett lennie, és végül úgyis jó lesz a vége, akárhogyan is lesz.
Óriási szeretetcsomagot kaptam ettől a történettől annak minden csodájával együtt. Köszönettel tartozom érte a szerzőnek.

Őszintén és szívből ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki úgy érzi, hogy jól esne neki egy nagy ölelés. Azt mondják, hogy az ölelésnek terápiás hatása van, és egészen erőteljes módja a gyógyításnak, a gyógyulásnak. Hát, ez a regény ilyen gyógyszer a maga módján mindenféle kellemetlen mellékhatás nélkül.

 

Könyvrendelés