Hűséges falvak

Hűséges falvak
feb
11
Hűséges falvak

 
Sopront, mint a „leghűségesebb várost” emlegetik sok helyen, és e kifejezés történetét talán minden magyar ismeri. De emellett bizony kevésbé közismert az a tény, hogy van még néhány település az osztrák határ mellett, melynek lakosai egykor legalább akkora hűségről tettek tanúbizonyságot, mint legnyugatibb városunk lakói.

Az első világháborút lezáró béke-megállapodások részeként 1920. nyarán a győztes hatalmak megegyezést írtak alá Trianonban, melyben a háborút elveszítő hazánkat gyakorlatilag darabokra szaggatták a háborút nyertesként záró országok, Magyarország területének nagyjából kétharmadán osztozkodva.
Ám nem csupán volt ellenségeink kértek és kaptak maguknak a magyar nemzettestből, ugyanis a trianoni békeszerződés azt is kimondta, hogy a vesztes Magyarország területéből a vele szövetséges Ausztria is részesülhet. Az osztrákok meg persze elfogadták a békeszerződés azon határozatát, mely szerint a nagy-magyarországi területekből csaknem négyezer négyzetkilométer osztrák fennhatóság alá kerüljön, több mint háromszázezer lakosával együtt.
Mindez azért alakulhatott így, mert az osztrák delegáció már az 1919-es Saint Germain-i béketárgyalásokon az összes történelmi, társadalmi, etnikai, gazdasági és politikai érvet felsorakoztatta ennek érdekében. Érvei pedig megértő fülekre találtak. Ugyanis, a ma Burgenlandnak nevezett terület etnikai összetételére hivatkozott, és arra, hogy többé-kevésbé már így is Bécs gazdasági vonzáskörzetébe tartozik ez az országrész.
Valójában azonban ezen érvelés mellett meglehetősen sokat nyomott a latban a trianoni döntésnél az a cél, hogy Ausztriát valamelyest megbékítse, mintegy ellenszolgáltatást nyújtva az Olaszországhoz csatolt dél-tiroli területért. Hiszen erre egyedül ebben az övezetben volt reális lehetőség, az etnikai feltételeken kívül persze elsősorban azért, mert hazánk volt az a vesztes állam, amelynek határait gond nélkül nyirbálhatták.
Így aztán a győztes hatalmak nagyvonalúan Ausztriának ítélték a már említett országrészt, melyet utóbb Burgenlandnak kereszteltek el. E terület egy-egy része ma is három megcsonkított megyénk nevét viseli a „burg” szó hozzátoldásával: Wieselburg-Moson, Ödenburg-Sopron és Eisenburg-Vas megye.

A trianoni békediktátum követelésének teljesítése azonban a nyugati végeken, talán nem meglepő módon, spontán ellenállásba ütközött.
Már 1920. augusztusában fegyveres felkelések robbantak ki az országrészt birtokba venni szándékozó osztrákok ellen, emellett a terület lakosságának nagy része követelte, hogy kinyilatkoztathassák szándékukat, mely szerint vissza szeretnének térni a magyar fennhatóság alá.
A területcsökkentéssel való szembenállás népfelkeléssé alakult, és az osztrákokkal szemben álló erők felkelő-parancsnokság alá rendeződtek. A Sopron környéki Ágfalvától egészen a Vas megyei Felsőőrig fellángoltak a harcok, így az eredetileg meghatározott 1921. augusztus végi területátadást nem tudták végrehajtani.
A helyzet súlyos és folyamatos diplomáciai problémákat okozott, amelynek megoldása egyre sürgetőbbé vált mind a magyarok, mind pedig az osztrákok számára.
A felkelő-parancsnokság pedig közben létrehozta az úgynevezett Lajta Bánságot, vagyis az Ausztriától és Magyarországtól független államot, ami persze az érintett részt kivéve, senkinek sem tetszett.
A Nagykövetek Tanácsának 1921. október 6-i határozata értelmében a magyar és az osztrák kormány képviselői Bethlen miniszterelnök, illetve Schober kancellár vezetésével, október 11-én találkoztak Velencében, ahol egy kétnapos maratoni tanácskozás során született megállapodás, melyben Bethlen ígéretet tett arra, hogy kivonja a felkelőket az osztrákoknak ítélt eredetileg magyar országrészből. Cserében Schober elfogadta, hogy Sopronban és a környező községekben népszavazást tartsanak a hovatartozás kérdéséről. Jegyzőkönyvben rögzítették azt is, hogy az osztrákoknak átadott területeken pontosan jelöljék ki a két ország határait, és az immár általuk felügyelt területrészeken, a határ öt kilométeres körzetében élő lakosságot is kérdezzék meg az esetleges visszacsatolásról, vagyis, hogy döntsön népszavazás a határ korrigálásáról.
A tárgyalópartnerek ezek után betartották szavukat, és 1921. novemberében Sopron és környéke kivételével megtörtént a területátadás.
Sopronban pedig az eddig példa nélkül álló népszavazást a város hovatartozásáról 1921. december 14-én rendezték meg. Az osztrákok nagy meglepetésére, a lakosság 72 százaléka voksolt Magyarország mellett.

Államhatár alakulása
(a kép, kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető)

A jegyzőkönyv utolsó záradékának teljesítése csak ezután, 1922. januárjában kezdődött meg. Míg Sopron jövője titkos szavazással dőlt el, a környékbeli települések lakóinak nyilvános meghallgatáson kellett vállalniuk hovatartozásukat.
A határmegállapító bizottság, amelybe Ausztria, Magyarország, Japán, Olaszország és Anglia egy-egy képviselőt delegált, a határ menti falvak lakosait népszavazással felérő akaratnyilvánítás keretében kérdezte meg.
A meghallgatásra viszont nem volt egyszerű eljutniuk az érintetteknek, mert az osztrák katonák folyamatosan cirkáltak a településeken, és senkit sem akartak kiengedni az utcára, hiszen az ő érdeküket cseppet sem szolgálta az esetleg sikeres kimenetelű akaratnyilvánítás. Így az emberek a kertek alatt, „szuronyok árnyékában” szökdöstek el otthonról, és életüket kockáztatva járultak a bizottság elé.
1922. szeptemberében a Népszövetség döntött a magyarsága mellett hitet tett községek visszacsatolásáról.
Tíz nyugat-magyarországi falunak sikerült végül ily módon „visszaverekednie” magát szülőhazájához:
Felső- és Alsócsatárnak (ma Felsőcsatár), Ólmodnak, Magyar- és Németkeresztesnek (ma Vaskeresztes), Kis- és Nagynardának (ma Narda), Szentpéterfának, Pornóapátinak és Horvátlövőnek.
Ezek a leghűségesebb falvaink.

A történet külön érdekessége, hogy a Magyarországhoz tartozásért küzdő községek lakóinak jó része - mintegy nyolcvan százaléka - saját bevallása szerint sem magyar ajkú, hanem a német nemzetiség mellett zömmel horvát.
Egyes vélemények szerint a helyiek ragaszkodásának oka 450 évvel ezelőttre vezethető vissza. Ekkor ugyanis a törökök által balkánról elűzött horvátokat befogadta Magyarország, amit az akkori menekültek leszármazottai talán ezzel a késői gesztussal honoráltak.

Írtam mindezt G. Kirkovits István: Burgenland beváltotta ígéretét (2005.), valamint Dr. Karagics Mihály: Trianon és a „hűséges falvak” (2004.) című könyvek, és néhány helybéli ember elbeszélése alapján.

Budapest, 2008. október

 

Nincsenek hozzászólások

három + = tizenhárom
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés