Pötyi

Pötyi
jan
6

Pötyi, a hópehely

 
A hópelyhek családjában Pötyi volt a legkisebb. Volt olyan testvére, aki már novemberben lehullott a földre, de őt még mindig nem engedték el szülei. Azt mondták neki, hogy meg kell várnia a Karácsonyt. Addig még erősödnie kell, különben nagyon hamar elolvad, ha idejekorán ér földet. Hát mit tehetett volna? Pötyi kénytelen volt várakozni.
Egy hatalmas, nehézhasú felhőben élt, s türelmetlenségében újra és újra elszaladt a felhő köldökéhez, hogy onnan kukucskáljon a föld felé.
Hanem, egy szép napon, éppen három héttel Karácsony előtt, a kis hópehely kíváncsisága felülkerekedett óvatosságán, és leskelődés közben túl mélyre hajolt. Hirtelen egy erős rántást érzett, aztán máris zuhant, zuhant lefelé.
Furcsa érzés volt ez a zuhanás, vagyis, valójában egyszerre több érzés tusakodott Pötyiben. Könnyű volt és szabad. Vad öröm járta át minden porcikáját, amiért végre repülhet. Aztán meg majd’ szétfeszítette az izgatott kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet a földetérés, és a földi élet. Végül pedig halálosan megijedt, mert rájött, hogy teljesen egyedül maradt, és bizony, fülében még ott csengtek szülei aggodalommal teli hangjai: „Ha túl korán leszállsz, nem éled túl a telet, sosem látod meg a tavaszt, mert elolvadsz egy pillanat alatt.”
– Ó, Istenem – gondolta Pötyi szállingózás közben –, nem vigyáztam, nem hallgattam jó szüleimre, és most a repülés csodás élményét beárnyékolja bennem a halálfélelem. Lehet, hogy már ma elolvadok? Ó, nem! Én élni szeretnék! Látni akarom a Karácsonyt és az Újévet! És látni akarom a tavaszt!
Utolsó mondatait már hangosan kiáltotta a kis hópehely. Nagyon rémült volt, de minden erejével dacolt saját félelme ellen.
– Nem akarok elolvadni! Én egy igazi fenyőfa csúcsának csillogó dísze szeretnék lenni! – kiáltozott tovább kétségbeesetten, mégis nagyon elszántan.
Annyira belemerült a nagy kiabálásba, hogy fel sem tűnt neki, amikor egy madár csőrére pottyanva félbeszakadt a zuhanása.
– Fejezd már be az ordítozást! Halálra idegesítesz – szólt rá Pötyire ingerülten a madár.
A kis hópehely annyira meglepődött, hogy majdnem lecsúszott a madárcsőrről. Mindenesetre a kiabálást abbahagyta, és örömmel nyugtázta, hogy jelenlegi helyzete jóval biztonságosabb, mint a magányos szállingózás.
– Elnézést kérek – mondta, miután kényelmesen elvackolódott a csőr egy apró öblében. – Nem vettem észre, hogy rád estem.
– Nem csodálom – bosszankodott tovább a madár. – Annyira lekötött a nagy jajgatás, hogy azt se vetted volna észre, ha közben kitavaszodik…
Pötyi ismét bocsánatot kért, hogy kibékítse a madarat, aztán elmesélte neki, hogy mi volt a kiabálás oka.
– Értem – bólintott a madár a korábbinál kicsit békésebben. – Rájöttél, hogy mégis jó lett volna a szüleidre hallgatni, és türelmesen várakozni. Igaz?
– Igen – ismerte be Pötyi szégyenkezve.
– Akkor most vissza kéne menned hozzájuk.
– Visszamenni? Hát, lehetséges volna?
– Talán.
– Ó! Hiszen te tudsz repülni!
– Tudok róla. És igazán örülök, hogy miután már félórája röpködök itt veled a csőrömön, végre neked is feltűnt e nyilvánvaló tény.
– Jaj, nem úgy értem… – mentegetőzött a kis hópehely. – Szóval, persze, hogy feltűnt. Csak most jöttem rá, hogy te talán felrepülhetnél velem a felhőnkbe…
– Nem – hangzott a kurta, határozott válasz.
– Kérlek! – könyörgött Pötyi.
A madár megszánta, és valamivel szelídebb, kedvesebb hangon folytatta:
– Én nem mehetek olyan magasra. Tudod, nem minden madár tud a felhők közé fölrepülni. Ráadásul a csőrömön se maradhatsz már túl sokáig…
– Miért?
– Azért, mert az én testem melegebb annál, mint ami neked jó lenne. El fogsz olvadni rajtam, ha nem szállsz le hamar.
– Jaj! Hát mit tegyek? Akkor is elolvadok, ha a földre hullok.
– Megkeressük a Szelet. Ő talán tud segíteni neked.
– A Szél nem meleg? – érdeklődött bizalmatlanul a hópehely.
– Nem melegebb, mint a levegő.
– Az jó. És tud repülni?
– Tud bizony. Repülés az egész élete.
– A felhőkig is fel tud szállni?
– Fel ám! Még a felhők fölé is.
– Akkor tényleg keressük meg! Hol lehet?
– Nézd csak a fákat ott előttünk! Éppen velük játszik a Szél.
– Honnan lehet azt tudni?
– Onnan, hogy jobbra-balra hajladoznak.
– Ó! Mintha táncolnának.
Amíg Pötyi a fák mozgásában gyönyörködött, lassan az erdő fölé értek.
– Már érzem is, hogy a tollamat borzolgatja a Szél – mondta a madár. – Na, most kiabálj! Kérd meg, hogy repítsen haza!
A kis hópelyhet nem kellett nagyon bíztatni, egyből kiabálni kezdett. Elpanaszolta búját-baját, és könyörögve kérte a Szelet, hogy segítsen rajta.
– Jól van, segítek. De vajon mit kapok érte, ha hazaviszlek? – zúgott a Szél Pötyi körül.
– Nem tudom, hogy mit adhatnék – mondta kétségbeesve a hópehely. – Semmim sincs. Mit szeretnél?
– A szép dallamokat nagyon szeretem. Énekelj hát nekem!
– De jó, hogy ezt kéred! Szépen tudok énekelni. Szívesen dalolok neked – vidámodott meg Pötyi, s miközben leugrott a madár csőréről, hogy a Szél hátára pattanjon, egyből dalra is fakadt:

Szellő kapott a hátára
tralla-lalla a hátára,
fülemben zúg muzsikája
tralla-lalla muzsikája.
Vígan szállunk fenn az égen
tralla-lalla fenn az égen,
így mulatunk egész télen
tralla-lalla egész télen.

A kis hópehely annyira belefeledkezett a dalolásba, hogy teljesen meglepődött, amikor karnyújtásnyira maga fölött megpillantotta saját nehézhasú fellegüket.
– Hazaértem! Itthon vagyok! – kurjantotta örömmel. – Kedves Szél, köszönöm szépen.
– Én is köszönöm az éneklést – felelt a Szél, és gyengéden a felhőbe fújta Pötyit, majd tovaröppent.
A hópehelyszülők örömmel ölelték magukhoz elveszettnek hitt gyermeküket, Pötyi pedig boldogan bújt oda hozzájuk. Eszébe se jutott többet türelmetlenkedni, örült, hogy még jó sokáig biztonságban lehet otthon.
Amikor aztán elérkezett Karácsony reggele, a most már nagyra nőtt Pötyi szüleivel együtt hullott le a földre, hogy tiszta fehér ragyogásával tegye még szebbé az ünnepet. Egy fenyőfa csúcsára pottyant, és egész télen át ott csillogott, végül pedig elégedett mosollyal köszöntötte a tavaszt.

 

Megjelent:
Kisalföld Breki Magazin, 2014. december
Angyalok útján, Corvin Kiadó, 2011.

 

Nincsenek hozzászólások

nulla + három =
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés