Levelet kaptam (06)

Levelet kaptam (06)
ápr
17

Levelet kaptam
Homoki viperától

 
Mivel felelősnek érzem magam Földünk élőlényei iránt, elhatároztam, hogy szót emelek érdekükben. Küldtem egy kör e-mailt az összes jelenleg veszélyeztetettnek minősített faj képviselőjéhez, melyben megkértem őket, hogy meséljenek egy kicsit magukról.
Úgy vélem, ha tudomást szerzünk róluk, ha valamelyest megismerjük őket, talán jobban odafigyelünk és vigyázunk rájuk.

A hatodik levél is Romániából érkezett, a Retyezát-hegységből:

Kis és nagy emberek, barátsággal köszöntelek benneteket!
Örülök, hogy érdeklődést mutattok a kígyók iránt, és nem csupán rettegéssel fordultok felénk.
Én a viperafélék családjába tartozom, homoki vipera vagyok. Fogalmam sincs, hogy ki adta nekünk ezt a nevet, de az biztos, hogy nagy bakot lőtt vele, mert még véletlenül sem homokos talajon, hanem kifejezetten sziklás területen élünk. Román nevem például sokkal találóbb (Vipera cu corn), mert az orromon lévő szarvfélére utal.
Bemutatkozásképpen először elmondom, hogy hogyan ismerhettek ránk, ha véletlenül találkozunk. Nem vagyunk hatalmas termetű lények, többnyire még egyméternyi sincs a hosszunk (70-80 centi). A hímjeink alapszíne a szürkének valamilyen árnyalata, a hátunkon futó cikkcakkos szalag pedig határozottan sötét, a nőstényeink hátszalagja világosabb, és testük rózsaszínű, rozsdás vagy barnás. A legjellegzetesebb rajtunk talán az erősen kidudorodó szívalakú fejünk és az orrunk hegyén levő, felfelé álló, pikkelyes, lágy „szarvacska”.
A száraz, napsütötte, déli fekvésű hegyoldalakat, bozótosokat, kőgörgeteges lejtőket, elhagyott kerteket, szőlőket kedveljük. Ha csak tehetjük, mindig sziklák közelében ütünk tanyát. Nekem is, mint legtöbbünknek, egy sziklatömb alatt van a vackom, melyhez már igen régóta ragaszkodom, ez az otthonom, és innen járok ki sütkérezni és vadászni.
Általában nappal és szürkületkor vagyok a legtevékenyebb. Kora reggel összetekeredve vagy elnyújtózva nagyokat fürdőzöm a verőfényes napsütésben. Ám a forróságot nem kedvelem, ezért, ahogy emelkedik a hőmérséklet, beljebb húzódom félárnyékba.
Nem vagyok sietős típus, ha nincs gond, akkor szeretek komótosan mozogni, de a veszély elől villámgyorsan el tudok tűnni. Ingerlékenynek se mondanám magam, csak akkor marok, ha komoly veszély fenyeget, vagy ha vadászom. Többnyire nyugton fekve maradok, vagy félrevonulok, ha emberekkel találkozom, mert ha ti nem támadtok, akkor én sem. És jól teszitek, ha nem álltok utunkba, mert valamennyi vipera között a mi mérgünk a legerősebb. Egy kisgyermeket azonnal megöl, de képes elpusztítani egy felnőtt embert is, vagy megbénítja, nyomorékká teszi egy életre. A mérgünk főleg a szövetekre, a véredényekre és a keringésre hat, illetve néha az idegrendszerre, szóval, tényleg nem játék…
Persze, ettől még nem kell bennünket vérengző szörnyetegnek tartani. Mondom, csak akkor támadunk rátok, ha nem hagytok békén, ha nem tudunk elmenekülni előletek. A mérgünk pedig, azzal együtt, hogy halálos erejű, egyúttal gyógyító is lehet. Ti magatok is használjátok rendszeresen. Leginkább fájdalomcsillapítók készítésében (reuma, izomláz és idegfájdalmak ellen), szívgyógyszerek, és vérkészítmények előállításban hasznosítja a gyógyszeripar, de felhasználják az égések és daganatos betegségek gyógyításánál is. Ezen kívül pedig, természetesen ellenanyagot is készítenek belőle, amit nagyon hatásosan használhattok más viperafajok marása ellen is.
Táplálék dolgában nem vagyok válogatós. Legkedveltebb eleségem az egér, a pocok, a cickány és a vakondok, de a kisebb madarakat, gyíkokat és a gyepi békát is szívesen megeszem.
Télire egyébként elvonulok szundítani (októberben), mert nagyon nem bírom a hideget, ilyenkor, gyakorlatilag hibernált állapotban várom a tavaszt. Az egyedül hibernáló viperák ritkák, ez rám sem jellemző, inkább nagyobb csapatban alszunk együtt (ötvenen-hatvanan). Gyökerek közti üregekbe, föld alatti sziklahasadékokba, elhagyott bányákba rejtőzünk ilyenkor.
Tavasszal elsőként a hímek ébrednek fel közülünk, aztán néhány nap múlva követnek bennünket a nőstényeink. A párosodásunkat a hímek viadala vezeti be, amikor egymásra fonódva a másikat taszigáljuk és igyekszünk a földhöz nyomni. Méreggel nem küzdünk egymás ellen, ugyanis ránk nem hat saját fajunk mérge, csak pazarlás lenne.
Elárulom, hogy a vipera név az elevenszülésre utal. Vivipara azt jelenti elevenszülő, ami a vivo(élek), és a paro(szülök) latin szavakból származik, így lett a vivipara-ból a vipera név. Ebből könnyű kitalálni, hogy nőstényeink elevenen hozzák világra utódainkat valamikor július és október között.
Most, hogy hosszúra nyúlt bemutatkozásom végére értem, bízom benne, hogy nem tekintetek majd többé ellenségnek bennünket. „Élni és élni hagyni” – ez a mottóm. Tőletek származik a mondás, kérlek, hát éljetek ti is eszerint! Köszönöm a figyelmeteket.

Homoki vipera
Névjegy:
Homoki vipera (román neve: Vipera cu corn) – Vipera ammodytes
Gerincesek törzse, hüllők osztálya, kígyók rendje, viperafélék családja.
Az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős faj.

folytatása következik

Budapest, 2012. január

 

Megjelent:
Fürkésző folyóirat, Corvin Kiadó, 2012. VIII/7.

 

Nincsenek hozzászólások

* három = kilenc
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés