Az elvarázsolt diákok

Részlet a meséből:

 
Simson Sámson igazgató bácsi az iskola kapujában várta a diákokat. Miután az utolsó nebuló is megérkezett, bezárta a kaput. Szerette a rendet s még annál is jobban a gyerekeket. Éppen ezért nagyon vigyázott rájuk.
Az utóbbi időben baljós hírek kaptak lábra, miszerint sötét varázslók ólálkodnak a környéken. Simson igazgató ugyan nem volt ijedős, de úgy gondolta, hogy nem árt az óvatosság. Ezért a tanítás idejére úgy gondoskodott diákjai biztonságáról, hogy mindennap saját kezével zárta be az iskolakaput. A kapu kulcsát pedig zsebébe rejtve egész nap magánál tartotta. A tudta nélkül senki nem juthatott se ki, se be.
Már éppen indult volna irodája felé, amikor meghallotta, hogy kívülről matat valaki a kapunál.
- Ki az? – szólt ki hangosan.
- Kálmán vagyok – hangzott a felelet. – Valaki feltartott útközben, ezért késtem…
Az igazgató bácsi kinyitotta a kaput, hogy beengedje kollégáját, a nyolcadikosok osztályfőnökét, majd körülkémlelt az utcán, hogy számíthat-e további későkre. Az utca azonban szokatlanul csendes és üres volt.
Schwarz Kálmán egyszerűen átlépett a félig kobold, félig tündér igazgató fölött, aki a maga 54 centis magasságával a térdéig sem ért. A büszke tündérek gyakran tették ezt a koboldokkal, félkoboldokkal. A tömzsi igazgató viszont nem vette a szívére, mert a legtöbb koboldtól eltérően nem volt sértődékeny alkat. Barátságos, derűs természete volt, és a mosoly szinte sosem fogyott le arcáról. Most is kuncogva követte pökhendi kollégáját, aki öntudatosan, szárnyait rezegtetve haladt a tanári szoba felé.
A tündérek hajlamosak voltak rá, hogy lenézzenek bárkit, akinek nincs szárnya, s nem tud repülni. Simson Sámson viszont sosem bánkódott emiatt. Ha repülni támadt kedve, felpattant kis motorjára, amit varázslatos üzemanyaga pillanatok alatt a levegőbe emelt, s az igazgató szabadon száguldozhatott a felhők között.
A tanárok már első órájukra indultak, amikor Schwarz és az igazgató belépett. Az igazgató bácsinak most nem volt órája, ezért a tanáriból nyíló szobája felé vette az irányt, Schwarz pedig a hátsó szekrényhez lépett, ahol a naplókat tartották. Igyekeznie kellett volna, ha nem akar elkésni az órájáról, de ő mégis addig szöszmötölt, amíg végül egyedül maradt a tanáriban.
Megszólalt az első óra kezdetét jelző csengő. Schwarz Kálmán az igazgató ajtajához röppent, és kopogás nélkül benyitott.
- Segíthetek valamit? – kérdezte meglepetten az igazgató.
- Igen – felelt a tündér, majd előkapott zsebéből egy dezodoros flakont, és tartalmát ráfújta a csodálkozó igazgatóra. – Változz földigilisztává!
A kispriccelt szer bizony nem dezodor volt, hanem varázspermet, de Schwarz mégis melléfogott vele, mert egy embert könnyedén gilisztává változtathatott volna, de a féltündér-félkobold igazgatóra nem így hatott a szer. Simson Sámson zsugorodni kezdett ugyan, rémisztően gyorsan, de a méretén kívül más nem változott rajta. Fél perccel később éppen olyan volt, mint korábban, csak háromcentis kiadásban...