Ecsetvonás

 
Fényként
áttetsző lényként fogantam
mint éjben a hajnal
mint jóféle földben a búzamag,
aztán fehéren
tisztán
e világra jöttem.
A kisded-lét egének Napja
aranyba burkolt
és boldogság-kékben cseperedtem.
Az erdők mélyen
a rétek lágyan
lopták rám a zöldet,
majd sűrű feketévé váltam ott,
hol apámra dobták a földet.
A szerelem lángja vörösbe gyújtott
a gyász feketébe zárt.
Le rouge et le noir.
Két-színben játszó éltem
hosszúra nyúlott agóniában
végül szürkévé vált.
Most újra tanulom a színeimet
a B-nél tartok éppen:
bíbor, bézs, bordó és barna
pöttyözi lélek-palettám
szelíden, szépen.
S amint évekké ölelik egymást
a szivárványtestű napok,
karjukban lassan ismét
áttetsző fénnyé olvadok.