Szalon-groteszk

A szalon tele volt szépülni vágyó hölgyekkel, és természetesen a szépítés mindennemű kellékével. Volt ott manikűr, pedikűr, fodrászat, kozmetika, szolárium, bronzárium, s hozzá formás idomok, csinos pofik, szőrtelenített, barnított, sminkelt, tetovált, piercing-gel ékített bőr, festett, tépett, felnyírt, lakkozott haj, műköröm, műmell, műmosoly, minden, mi szem-szájnak ingere. Az ide betévedő férfitekintet számára fényűzően pazar lakoma, valóságos dőzs.
Néhány hölgy éppen szépült, mások pedig egymással csacsogva várakoztak. Közös témát ismeretlenül is találtak beszélgetésükhöz, hisz a cél is közös volt, mely ide vezérelte őket.
Aztán a várakozók egyike kipillantva az ablakon meglepetten kiáltott fel, majd kacagni kezdett. Hogy a többiek is szakajthassanak a derű virágából, megismerve annak forrását, egyként tódultak az ablakhoz.
Odakint, az út túloldalán, a parknak mondott tenyérnyi gyepen egy férfi futott, épp úgy, mint a karámban a lovak, körbe-körbe, egy középen leszúrt bothoz erősített gyeplővel derekán. Lépteit most már a szalonbéli hölgyek nevetése kísérte, s számtalan megjegyzés fűszerezte a kacajt:
- Nahát!
- Még ilyet!
- Micsoda figura!
- Ez nem normális!
- Futóbolond!
Színes, édes ajkak csípős jelzői röpködtek odabent egymással versengve, de az ablaküvegről visszapattantak, s nem jutott ki egy sem közülük; céljukat vesztve mind a földre hullt.
Azt mondják, hogy minden csoda három napig tart, de úgy tűnik, hogy az idővel állandó versenyben lévő szépségipar berkein belül már három perc is sok egy meghökkenésre, mert a hölgyek nagyon gyorsan ráuntak a mókára, hamarabb, mint a férfi odakint a körbe futkosásra. S már éppen szállingózni kezdtek vissza a „normális” világba, vissza a szépüléshez, amikor futó emberünk megállt.
- Nézzétek! Megállt – kiáltotta az egyik kitartóbb természetű bámészkodó, s ezzel ismét kifelé irányította a híréhes tekinteteket.
A férfi előrehajolt, kezeivel megtámaszkodott két térdén, hogy kifújja magát, majd leoldva derekáról a futószárként használt madzagot, botjához lépett. A botot kihúzta a földből, gondosan megtörölgette, majd ezzel tapogatva maga előtt az utat, elballagott.
- Láttátok? Fehér botja volt… - szólt odabent az egyik hölgy, akinek szeméről éppen az imént hullott le a hidratáló uborkaszelet.
De a bot színe már senkit sem érdekelt.