Ádám

 
Ádám kilépett a zuhany alól, és az előszobai nagytükörben nézegette víztől csöpögő csupasz testét. Most azt sem bánta, hogy csurom víz lesz minden, és majd fel kell törölnie maga után a fél lakást. Pedig bizony, a tükör előtt is egyre nagyobb lett a tócsa.
Ádám nem volt teljesen elégedett a tükör nyújtotta látvánnyal. Mert ott van például a „férfiassága” - Ádám mindig ezt a szót használta a péniszére -, sosem volt nagy, de most mintha még a megszokottnál is kisebb lenne. Egy parányi, ráncos töpszli. Löttyedt kis gubics. Ádám gusztustalannak találta még a gondolatot is, hogy hozzáérjen, pedig határozottan megjelent benne a késztetés, hogy megfogja, hogy elkezdje rajta ütemesen húzogatni a bőrt fel-le. Tudta, hogy ettől aztán egyből megnőne. Megnőne, és félelmetes fegyverré merevedne. De nem ért hozzá. Ha tehette, sosem ért hozzá, csak tisztálkodáskor, de legtöbbször vizeléskor sem, csak úgymond „csípőből tüzelt”.
Kamaszkorában bezzeg nem így volt. Akkoriban Ádám rendszeresen maszturbált, akár naponta többször is. Aztán egyszer, 15 éves korában, a Mama rajtakapta. Ádám érezte, hogy nem jó az, amit csinál, sok mendemondát hallott a önkielégítés káros hatásairól, ezért nagyon megijedt, amikor a Mama rányitott a fürdőben. Azt hitte, hogy kiabálni fog vele, sőt, mivel Mamának gyakran eljárt a keze, lehet, hogy még meg is veri. De nem ez történt, hanem ennél sokkal rosszabb.
Most, hogy Ádámnak eszébe jutott élete legszörnyűbb emléke; összeborzadt, és valami élesen belevágott a szívébe, olyan fájdalmat okozva ezzel, hogy önkéntelenül is feljajdult és összegörnyedt egy kicsit.
A Mama akkor sírva fakadt.
Ádám azelőtt sosem látta sírni az anyját. Kétéves volt, amikor meghalt az édesapja, azóta ketten éltek a Mamával, és jöhetett bármilyen gond, baj, sorscsapás; a Mama sziklaszilárdan tűrte, sosem rendült meg, sosem panaszkodott, és nem sírt. De ekkor, 15 éves fiát önkielégítés közben megpillantva, mégis elsírta magát.
Szó nélkül kiment a fürdőszobából, bezárkózott saját szobájába, és Ádám hallotta, hogy még órák múlva is zokog.
Szépen, csendesen sírt az asszony, mintha egy altatódalt énekelne.
Aznap már nem beszéltek egymással. Aztán másnap sem. A Mama nem szólt Ádámhoz, Ádám pedig nem merte megszólítani az anyját.
Tizenhárom nap telt el így. Tizenhárom napig mindketten tették a dolgukat, jöttek-mentek, együtt ettek, együtt tévéztek, mint máskor, nem volt köztük harag, nem kerülték egymást, csak éppen nem beszéltek.
Ádám pedig soha többet nem maszturbált.
Tizenhárom nappal később a Mama tüsszentett, Ádám pedig reflex-szerűen azt mondta, hogy „Egészségedre!”, a Mama „Köszönöm”-mel válaszolt. Ezzel visszazökkent minden a régi kerékvágásba. Újra beszéltek egymással, mint régen, de a tizenhárom nap tabu téma lett.
Huszonegy év telt el azóta, és a Mama mér féléve halott, Ádám viszont még mindig ugyanazt az undort érzi, ha hozzáér a péniszéhez, mint akkor.
Először nagyon félve közelített a nőkhöz is, és sosem árulta el a Mamának, ha olykor-olykor lefeküdt egy lánnyal. Később már bátrabb lett, mert a lányokkal mégiscsak más volt. Ha egy lány nyúlt hozzá a „férfiasságához”, azt nem érezte visszataszítónak, sőt, határozottan élvezte, de a biztonság kedvéért továbbra is gondosan titkolta az ilyen kalandokat anyja elől.
Emiatt aztán egyszer sem bonyolódott komolyabb kapcsolatba senkivel. De nem is volt rá szüksége, mert a Mama mindig mellette volt, főzött, mosott rá és szerette.
A Mama úgy szerette, ahogyan senki más nem lenne képes őt szeretni. Miért is kellett volna neki másik nő? A szex ugyan jó volt velük, de azt komolyabb kapcsolat nélkül is meg tudta szerezni, ha szüksége volt rá, a Mama pedig megadta a szerető, biztonságos hátteret.
Most, hogy a Mama elment, Ádám rájött, szüksége van arra, hogy valaki pótolja számára őt. Már hónapok óta ezen törte a fejét, és végül arra gondolt, hogy meg kell nősülnie.
Azzal kezdte, hogy megkérdezte néhány legutóbbi szexpartnerét, hogy nem mennének-e hozzá feleségül, de mindegyik kinevette, és visszautasította az ajánlatot.
Ádám munkatársai azt mondták erre, hogy meg kell hódítania a nőt, akit el akar venni, udvarolni kell neki, és persze nem elhanyagolható tényező a szerelem sem.
Ádám még sosem udvarolt senkinek, és nem ismerte a szerelmet. Nem hitt benne. Amikor szexre vágyott, az más volt, többnyire elmondta őszintén, hogy mit akar, és a nő vagy belement, vagy nem. Ha nem, akkor Ádám továbbállt, és megpróbálta a következő nővel. Az évek során még egyfajta szimata is kialakult, aminek segítségével pillanatok alatt meg tudta jósolni, hogy melyik nő lesz hajlandó elmenni vele.
Megdöbbenve tapasztalta, hogy a házassággal kapcsolatban nem célravezető az őszinte, egyenes, lényegre törő beszéd. Pedig azt hitte, hogy egy házassági ajánlattal nagyobb sikere lesz a nőknél, mint amikor csak egy hancúrra akarja rávenni őket, hiszen másról sem hallani mindenütt, mint hogy a nők mind csak férjhez akarnak menni, ez az életcéljuk, folyton csak esküvőről álmodoznak.
Ádám az elmúlt két hónap során pontosan kilenc nőnek ajánlotta fel, hogy feleségül veszi, de kivétel nélkül, mindegyik lendületből elutasította. Ezek után már nős kollégáit faggatta, hogy árulják el, nekik hogyan sikerült megházasodni, de azok ismét csak udvarlásról, hódításról és szerelemről beszéltek. Komolyan nem értette, hogy ennek mi értelme van, hiszen a nők mind férjet akarnak, ő pedig feleséget akar. Miért kell ezt bonyolítani? Persze, nem rossz az, ha valamilyen szexuális vonzalom kialakul köztük, mert Ádám azt is végiggondolta az elmúlt hónapok során, hogy egy feleség akár jobb is lehet, mint a Mama, mert lehet vele szexelni, és így a továbbiakban megspórolhatja magának az ilyen irányú kalandok okozta erőfeszítéseket.
Ádám arra gondolt, hogy talán nem találják őt elég vonzónak a nők, ezért nem akarnak hozzámenni feleségül, mert ami még egy-két éjszakára jó lehet, az nem biztos, hogy egy életen keresztül elviselhető. Mindezidáig nem volt problémája a külsejével, bár a „férfiassága” kicsi, hízásra hajlamos alkata talán nem túl tökéletes, de azért az átlagosnál nem rosszabb. Szőke, vékonyszálú haja gyorsan zsírosodik, de erre odafigyel, kétnaponta megmossa, és legalább nem kopaszodik, sőt, még nem is őszül. Sárgászöld szemei talán kicsit hidegek, egy lány egyszer azt mondta rá, hogy hüllőszerűvé teszi őt a tekintete, de egy másik lány forró érzékiségről beszélt a telt ajkaival kapcsolatban.
Nem. Ádám, most így a tükör előtt végigmérve önmagát, azt gondolta, hogy nem a külsejével lehet a gond. Nem elégedett ugyan maradéktalanul, van valami rezgő puhányság az alkatában, ami sosem tetszett neki, de annyira azért mégsem zavarta, hogy nekilásson izmokat építeni, és mindezzel együtt sem mondható katasztrofálisnak a helyzet. Nálánál sokkal rondább férfiakat is látott már feleséggel az oldalukon.
Lehet, hogy mégis a szerelem lesz a házasság kulcsa?
Ádámnak mindig mosolyognia kellett, ha meghallotta ezt a negédes szót. Ők a Mamával nem hittek a szerelemben. Szerintük a szerelem csak káprázat, csak mese, hazugság és csalás. Ádámnak azt tanította a Mama, hogy mindig legyen őszinte, sose hazudjon, mondja meg őszintén, hogy mit akar, és ne köntörfalazzon.
Ádám nem hazudott, és nem lett szerelmes.
Nem szerette a romantikus regényeket, a romantikus filmeket, nem szerette a verseket. A Mama szerint ez mind-mind hazugság, csupa kitaláció. A kitalációból pedig nem lehet megélni.
Ádám a számokat szerette. A számokat a Mama is szerette, mert azok sosem hazudnak.
Ádám matematikus lett és materialista. Nem voltak szerelmei és nem voltak barátai, de amíg élt a Mama, addig minden jól volt így.
Amióta a Mama meghalt, mintha egy kicsit az igazságai is meghaltak volna vele együtt. Ádámban újabban több kétely is felmerült. Lehet, hogy mégsem volt mindig mindenben igaza a Mamának? A férfinak fizikai fájdalmat okozott ez a kétely, leginkább gyomortájon szorított, de a levegővétel is nehezebben ment. Kezdte azt gondolni, hogy a Mama nélküli világ nem a Mama szabályai szerint működik, és ettől elveszettnek érezte magát.
Forgolódni kezdett a tükör előtt, küllembeli pozitívumokat, és negatívumokat keresve, de nem tudta magát teljesen körülpásztázni a szemével, mert a hátát nem látta. Rádöbbent, hogy még sosem látta a hátát.
Hirtelen mindennél fontosabbá vált számára, hogy valahogyan megpillanthassa. Elviselhetetlennek érezte, hogy a továbbiakban is úgy éljen, hogy ne ismerje saját hátsó felét. Szinte azt érezte, hogy minden problémájára, minden kérdésére megtalálja a választ, ha megláthatja a hátát.
Visszarohant a fürdőszobába, leakasztotta a borotválkozó tükröt, és most már egy kis ügyeskedéssel a két tükör segítségével, életében először, megpillantotta önmagát hátulról is.
Szeplős. Ádám egész hátát szeplő borította. Megdermedt a látvány hatására. Eddig egyszer sem jutott eszébe, hogy neki szeplői lehetnek, nem is voltak sem az arcán, sem a karjain, sehol másutt, csak a hátán. Hihetetlennek találta, hogy nem tudott a szeplőiről. A Mama se említette, és a lányok se, akikkel lefeküdt, pedig ők biztosan látták.
Ádám csak állt mozdulatlanul, és a tükör tükörképét bámulta.
Elbizonytalanodott, és mint ilyenkor mindig, most is a számokba kapaszkodott. Elkezdte számolni szeplőit.
Huszonhétnél aztán abbahagyta, mert szokatlan érzés vett rajta erőt; mintha gombóc lett volna a torkában, ami fojtogatta, nyelni sem tudott. Könnyek gyűltek a szemébe, és ahogy egy gát szakad át a szökőár erejétől, benne is összeroppant valami, és zokogni kezdett.
Magzati pózba kucorodva, pucéran, órákig sírt a nagytükör előtt.