Első látásra - vers és próza pályázat
A Liget folyóirat "Első látásra" hívó szóval (szavakkal) kér következő összeállításához a témát bármiként közelítő, megjelenítő verses vagy prózai szöveget, tetszőleges formában és hangnemben megalkotott, a folyóirat terjedelmi lehetőségeinek figyelembevételével készült írásművet.
A bemutatkozó szerzők műveit a szerkesztőség postacímére várják:
1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4.
Beérkezési határidő:
2010. 07. 30. További információ:


139 hozzászólás
Csatlakozom Krisztihez: nagyon örülök a kialakult tartalmas beszélgetésnek, és csak bíztatni tudlak benneteket, hogy folytassátok itt is:
Pályázatokról általánosan - beszélgetős oldal
Kedves N. Gábor, én is gratulálok.
Sziasztok!
Én még nem kaptam választ, de az itt olvasottak alapján legalább felkészülök majd arra, hogy mi is lehet majd abban a levélben, amit kapni fogok. Én arra sem számítottam, hogy írnak-e vissza valamit.
Anna
Én csak biztatni tudlak Benneteket, hogy itt, Juditnál, a PÁLYÁZATOKRÓL ÁLTALÁNOSAN modulban írhatjátok ám a véleményeket, tapasztalatokat. Kár lenne abbahagyni ennek a pályázatnak a kapcsán itt kibontakozott párbeszédet
(Úgyis mindig odakukkantok és régóta az én véleményem virít ott. Bár, írok megint, mert történt változás.)
Emailben nem lehet beküldeni?:(akkor lemaradtam róla, pedig csak ma volt időm befejezni.
Kedves Gábor!
Fogadd szívélyes Gratulációmat, valamint Köszönetem, amiért Te is megosztottad velünk a válaszlevelet.
A bekerült Novellákra én is kíváncsi leszek, és egyetértek azzal, hogy kissé tágabb keretet nyújtottak, mint amit el is fogadnak. (Ez így érthető?) De majd meglátjuk.
Az intelligens szócsatákat szívesen olvasom, mindig örülök, ha látom, hogy vannak még, akik kulturáltan tudnak reagálni bizonyos dolgokra, akár sértőekre is.
Én a hozzászólásod abszolúte nem éreztem "sportszerűtlennek", de lehet vannak, akiknek fáj a "vereség", és úgy érzik, ezzel az orruk alá dörgölted saját "kudarcukat" . Én nem így érzem, és szerintem sokan mások sem.
Mindenkinek további eredményes munkát kívánok, és remélem több pályázat kommentjei között "találkozunk" még.
Üdv mindenkinek: EA
A Fáma féle hozzászólásod meg király:-))))) Ez az első impresszióm rólad
Köszi Gábor!
Kíváncsian várom a versedet, arra leszek még kíváncsi milyen novellák lesznek az újságban
Meg természetesen GRATULÁLOK:-))))))))
Horgas Béla
címzett: saját magam
részletek megjelenítése jún. 27.
Kedves N(...) Gábor!
Köszönjük, a szöveget elmentettük a nagy valószínűséggel az októberi számban megjelenő tematikus írások közé. Három apró kérésünk-javaslatunk: 1. "torka" – belső testrész, kivülről nem látható, ezen kellene igazítani. 2. a sort helyettesítő, szünetet jelző-tagoló három pont fölösleges 3. a "mi végre" talán keresetten érdes nyelvileg – elhagyható vagy helyettesíthető? Kérjük válaszát és küldjük nyomdába a verset. A közléshez még annyit tájékoztatásul, hogy szerény, de adómentes ösztöndíjat fizetünk a megjelenés hónapjának (az októberi szám szeptember 20-án) elején, és természetesen tiszteletpéldányt küldünk. Az ösztöndíj utalásához sziveskedjék elküldeni bankszámlája számát és banknál bejelentett címét.
Barátsággal üdvözli: Horgas Béla
------------------------
Bemásoltam a levelet, hátha valakinek tanulságul/segítségül szolgál. Bár már lejárt a beküldési határidő...
"kedves Gábor! Miután te bekerültél, elég sportszerűtlennek tartom a megjegyzésed, de én örülök a sikerednek és fogadd szíves gratulációmat."
Bocs, bocs... nem akartam "sportszerűtlen" lenni... csak elképzeltem, hogy pl. beküldesz egy ökomenikus írást mondjuk a zsidó és keresztény vallások együttéléséről, a szerkesztők meg rázzák a fejüket, hogy "ez zseniális, de mit kezdjünk vele egy ökológiai lapban?!"
Szóval ne sértődj meg, oké? De az egód mintha nagyobb lenne, mint a hírneved... tehetsz rá, hogy ökomenikus vagy ökológiai, meg mondhatod, hogy
"Én nem törődöm kezdők műveivel, " (holott magad is az vagy)
de ezzel nem váltasz ki se szimpátiát, sem elismerést.
Erre persze azt fogod mondani, hogy nem az elismerésért írsz (és az így is lenne jól) de akkor miért pályázol ott, ahol a pénzdíj csekély, és csak a reputáció a díj?!
Nem akarok kötekedni, sportszerűtlen lenni meg pláne, de ezek az első "impresszióim" a hozzászólásaiddal kapcsolatban.
Üdv:
G.
Úgy kerültem ide, hogy valaki a fejemhez vágta írjak már pályázatra is és küldte ezt a linket. Megolvastam egy két pályázati kiírást már ott kiakadtam ,hogy betűforma ,meg cm, meg sorköz. Igazából ezekhez hülye vagyok vagy lusta vagy mindkettő és főleg félek.
Frászt lehet kapni. Bocsánat ha olyan zavarkás lenne, de feneketlen zavarba kerültem így hogy másodjára is elutasitottam a pályázati írást magamban 
A legrokonszenvesebb dolog Juditti olvasása itt. Finoman cseppenként .
Most éppen titeket olvaslak és mulatok. Lehet hogy írok valamit, de ezekre képtelen vagyok. Centi sorköz betű költői megformálás alaki formula irodalmi megformálás
Igen, de ez nem azt sugallta, hogy elég tág a lehetőségünk: "a témát bármiként közelítő, megjelenítő verses vagy prózai szöveget, tetszőleges formában és hangnemben megalkotott, a folyóirat terjedelmi lehetőségeinek figyelembevételével készült írásművet." ?
Kedves Tibor!
Köszönöm a válaszod.
Amint azt írtam is, arra nem kaptam kifejezett magyarázatot, hogy a novellám miért nem illeszthető a lapba, végülis nem bánom, mert örülök, hogy nem gondolják úgy, hogy javítanom kellene rajta bármit is.
Valószínűleg alaposabban tájékozódnunk kellett volna a Ligetben leközölt alkotások "milyenségéről", és ahhoz igazítani a saját műveinket is.
Üdv: EA
Kedves EA!
Én is csak ennyit kaptam, mint te, egyedül Fáma büszkélkedett itt bővebb kritikával, de nem hajlandó megmutatni, valószínűleg kamuzik.
Közülünk Gábor került be őt verset írt. Novellával még nem került be senki itt a fórumon
Mégiscsak írtam egy levelet, ahol megérdeklődtem, a rövidség miértjét, és ezt kaptam válaszul: "Csak azok a pályázatok kaptak pár szavas jelzést (nem "valódi indoklást" azok sem), ahol úgy véltük, érdemes változtatni a szövegen. Sajnos, kritikai elemzésre, már a pályázatok nagy száma miatt is, nem vállalkozhatom."
Tehát, elvileg igazán komoly kritikát senki nem kapott, aki nem került be. Ezt csak azért teszem hozzá, mert egy korábbi hozzászólásnál (mintha) azt olvastam (volna), hogy volt aki ezzel büszkélkedett.
Kvázi esetemben (is) csak a téma nem volt megfelelő.
Üdv: EA
Még valami.
Ha valaki bekerült, megtenné, hogy közkinccsé teszi a témáját?
Az enyém nem koraszülöttes, nem is a szerelem első látásra jellegű, sőt. Egy elárvult, kissé megkattant lányról szól. (így nagyon tömören). Gondoltam, olyat várnak, ami nem sablonos, de vagy én tévedtem, vagy mi mindannyian...
És mivel írtam, milyen röviden, tömören és velősen utasítottak vissza, van még egy kérdésem: Merjek-e rákérdezni az okokra?
Köszönöm előre is, ha valaki megtisztel a válaszával.
Nekem összvissz ennyit válaszoltak:
"Köszönöm, hogy elküldte írását; nem tudom a Ligetbe illeszteni."
Nem tudom, valaki kapott bővebb magyarázatot? Nekem azért jól esett volna egy indoklás, bár az olvasott kommentek alapján, gondoltam, hogy ez lesz, mivel az enyém sem éppen egy romantikus lányregénybe illő történet.
De nem tudtam meg a válaszból, hogy pontosan mit is vártak, mivel a kiírásban az szerepel, hogy azt, mi az alkotónak eszébe jut a kifejezésről.
Ilyen szempontból csalódtam a folyóiratban.
U.i.: remélem másoknak több szerencséjük volt, vagy jobban választották meg a témát.
Üdv: EA
A "poszt" jelentése valami után, a későmodern és a posztmodern kifejezés nem egy és ugyanaz?????
Várom a válaszodat továbbra is
Kedves Fáma, igen én is nagy hibának tartom ezt, éppen ezért kérdeztem tőled
Kedves Quasimodo!
Azt hiszem egyről beszélünk.
Kedves Levin, persze, hogy szubjektív a pályázatok elbírálása, hiszen emberekből áll a zsűri.
Sőt, olyanról is hallottam hogy már kiíráskor megvolt a nyertes, épp ezért lepődtem meg tavaly.
Nem rég kezdtem írni, az első pályázatom az Alexandra pályázat volt, ahova a negyedik írásomat küldtem be. Nem nyertem, ma már azt az írást mutatni sem merem.
A négy közül egy a MR drámapályázata volt, életem első drámáját küldtem be, nem nyertem. Aki ismeri őket, tudja, az első nyertese 200 ezer forintot kapott, a másodiké 2 milliót.
2008-ban pályáztam az Aranytíznél, a legjobbnak vélt írásommal, de nem nyertem. 2009-ban azt küldtem be, amit mások véltek a legjobbnak, az volt a negyedik pályázatom, azzal sikerült.
Idén a Mikszáth pályázatra küldtem be egy írást, amit ugyancsak a legjobbnak tartanak de mások. Eredményhirdetés még nincs.
Aztán jelentkeztem egy szépíróoktatást nyerhető pályázatra, bevallom, nem a legjobb írásaimmal, mert ha nyerek, akkor se biztos, hogy rész tudok venni. Eredményhirdetés még – tudomásom szerint – nincs.
Ennyi. Nem jelentkezek minden pályázatra, főleg azért nem, mert ott nem mondják el, milyen hibáim vannak. Különböző internetes portálokon tesztelem az írásaimat, és igyekszem profik véleményét kikérni, ha lehet. Nem nagyon izgatnak a megjelentetéses nyeremények, se az antológiák. Ez a mostani kivétel volt.
Azt, hogy ki jó író, és ki nem, az olvasók döntik el. Hiába írja akárhány szakember, hogy jók vagyunk, vagy nyerünk meg akárhány pályázatot, ha nincs olvasó, nem tudunk valami pluszt adni az embereknek. Egyébként nem akarok író lenni, írásból élni. Csupán két könyvet szeretnék kiadni, hogy úgy érezzem, nem éltem hiába. Egy novellást, és egy kisregényt. A könyvkiadás pedig pénzbe kerül, amit nem vehetek el a családomtól.
Kedves Fáma!
Szerintem kezdők művéből többet tanulhat az ember, mint lexikonokból.
Abban teljesen igazad van, hogy a pályázatok elbírálása nagyon szubjektív. Nem szabad az alapján véleményt formálni ( ez inkább Quasimodonak szól) valakinek tehetségéről, hogy nyert-e pályázatot vagy sem. Csak a másik művének, de inkább műveinek olvasása alapján kaphatunk némi képet annak irodalmi vénájáról.
Jómagam eddig egyszeres pályázat győztes vagyok. Az érdekesség az, hogy amelyik művemmel nyertem, azt nem sorolnám a három legjobb alkotásaim közé. Azonban van olyan írásom, amelyiket a sajátjaim közül messze dobogósnak tartok, és mégis egy pályázaton ahol kb. 28 díjazott volt (első hat, közönség díj, dicsérő oklevelek), ott az enyém a zsűri szerint nem volt méltó említésre sem. Szóval a lényeg, hogy nem jelent semmit, vagy legalábbis nem sokat, hogy nyert-e pályázatot valaki vagy sem. A lényeg, hogy írjon az ember, és ezáltal értéket teremtsen.
Köszönöm, kedves Zlivia, és Szilvi.
Kedves Szilvi, az élet sok dologra tanítja az embert, de nem hiszem, hogy nagyon alázatos lennék.
Kedves Fáma sajnálom, én is kezdő vagyok. Én pedig a kortárs szakirodalomban találok nagyon kevés olyan művet, amely meg tud fogni. Úgy vélem, túlságosan távol van a kisembertől, ami persze nem baj, ha csupán egy bizonyos szakértő rétegnek szándékozik az illető írni.
Én mindenkinek szánom az írásaimat, vagyis szeretném, ha megmaradna bennük a kezdők lelkesedése, utolérhetetlen fantáziája, és szakmai szempontból is hibátlan volna. Tudom, ez szinte lehetetlen, de igyekszem tanulni mindenkitől.
Elárulom, nyertem pályázatot, igaz csak egyet, de azt csont nélkül. Vagyis – állítólag – minden zsűritag az én írásomat találta legjobbnak, sőt azok is, akik nem voltak zsűritagok, de olvasták. A nyertes írásomban három és fél oldal van, amiben nincs jelentős cselekmény. Nem is lehet, mert a srác egy börtöncellába van zárva, és senkivel nem kommunikálhat. Nem szépirodalmi, mert nincs olyan szakértelmem, de talán érdekesen ahhoz, hogy ne legyen unalmas. Ezt a jelenlegit kivéve csak pénznyereményes pályázaton indultam, oda küldöm a jobb írásaimat. Ez azért kivétel, mert a cím egy kedves emléket idézett fel, gyorsan leírtam, és beküldtem. Nem irodalom, nem novella, csupán egy élménybeszámoló.
Kedves Quasimodo! Én nem törődöm kezdők műveivel, de megható tőled, hogy hasonlóval példálóztál. Eredetinek nem mondanám, inkább túllihegettnek és erőltetettnek. Akkor már inkább a "jót dugtunk" -ot részesíteném előnyben. Tévedsz, a legtöbben ömlengősen írnak szexuális élményeikről(főleg nők) belekeverve Ámort, Erószt és az Univerzum csodáit és a pillanat egyediségét....baromság! Másik kérdésedre válaszolva : mostanában kezdtem el pályázatokkal foglalkozni...Remélem majd nyerni is fogok, de számomra nem az a fontos, hanem a tanulási folyamat, az Önfejlesztés. A pályázatok elbírálása egyébként is erősen szubjektív, tudni kell, kinek a véleményére adjunk.Köszike, h végigolvastad:-P Az emberek túllihegik a személyes részeket, valójában nem is lenne szabad magunkról írni...Persze, ezt nem kerülhetjük el, folyamatosan magunkból írunk, de mégsem magunkról.
Kedves Anna! Nagy hiba az ismerethiány, nézz utána egy irodalomtörténeti lexikonban...
Kedves Károly! Valamit nagyon félreértettél, mert nem soroltam magam semmilyen stílusba. Nem vagyok későmodern, csak nem ismerem még eléggé a posztmodernet. A stílusom kialakulóban.
Kedves Quasimodo, köszönöm szépen, hogy leírtad. Nagyon megérintettek a soraid.
Persze, persze, majd szólj, ha mehet!
Nem ide tartozik, mégis megjegyzem: az átéltek tanítottak meg az alázatra..
Ne haragudj, kedves Kriszti, de most még ne küld el, nem akarom, hogy befolyásoljon. Később szívesen elolvasom. Én nem írtam semmit a lányomról, egyébként ezt sem úgy fogom írni, hogy velem történt. Létezése mégis benne van pár írásomban, főleg: A srgítő címűben.
A címem: fonix7@gmail.com
Szívesen elküldöm Neked az írásomat; korábban már más szemszögből is írtam a koraszülésemről, azt is elküldöm, de nem magasröptű ám
Énis koraszülött voltam:)
Kriszti 2010 július 28, sze - 20:16
Kedves Kriszti, ha akarod, összehasonlíthatjuk, ha kész leszek, de nem várj gyors munkát, heti négy órám van írásra, és az sem nyugodt.
De szép hosszú mondat lett…
Kedves Zlivia, a lányom 34-ik héten akart kijönni, de a doki nem engedte, injekciókkal késleltette. Később megállt a szíve, császárral kapták ki. A zárójelentés szerint 29 percig volt oxigénhiányos. Elmúlt 18 éves, jelenleg 20 kg, nem tud mozogni, beszélni, rendesen enni. Olyan, mint egy nagy csecsemő. Amikor megszületett, az orvos elmondta, mi fog történni, de nem akartunk hinni neki. Jól tettük.
Quasimodo, Kriszti!
Úgy tűnik, ez a koraszülöttek oldala!
Bár ez nem ide tartozik, de én magam is koraszülött voltam, 7 hónapra születtem lassan 36 éve 1800 grammal és 2 napig az orvosok egy lyukas garast nem adtak volna az életemért, egy hónapig voltam inkubátorban. Ehhez képest most itt vagyok, semmi bajom! A kislányom "csak" 8 hónapra született, nem volt vele semmi gond, még inkubátorba sem került, de azért az első 3 hónap küzdelmet az evés, meg a súlygyarapodás miatt senkinek sem kívánom.
Quasimodo, annyira szíven ütött, amit írtál, ha nem akarsz, nem válaszolsz, de remélem, nincs komoly baja a kislányodnak.
Ma elküldtem nekik egy verset. Ezt azért nem gondoltam volna, hogy ilyen nyersen fogalmaznak. Már tényleg kíváncsi vagyok mit várnak....
Persze, Quasimodo, használhatod, de megjegyzem, az enyém is inkubátoros történet, ugyanis kicsikénk koraszülött volt
(Gondolom, az én párom is felkészült a legrosszabbra, mielőtt belépett a kora-intenzívre)
bocs bántásként
Fáma! Nem bántsáként írom, csak tényleg érdekel, hogy mi a különbség a posztmodern és a későmodern között?
Ezt a sorodat szeretném értelmezni: igazi "műfajom" a vers, abban sajnos leragadtam a későmodernségnél, de ismerkedem a posztmodernnel is:-)
Igaza van Krisztinek tanuljunk egymástól
Kriszti 2010 július 28, sze - 09:11
Kedves Kriszti, használhatom az ötleted? Mármint amikor az apa először pillantja meg a lányát a kórházban. Biztos, hogy el fog térni a tiédtől, mert valószínűleg másak a körülmények, és biztos, hogy másképp írom. Én nem lelkesedtem a gyerekért, és születése után mielőtt megláttam egy orvos elhadarta, a sérültsége miatt, jobb, ha intézetbe adjuk. Ez olyasmi írás lesz, amit Fáma említett, cselekmény nélküli, mert az apa csak áll az inkubátor előtt, és gondolkodik.
Ha készen lesz, nem szándékozom itt pályázni vele, ha valaha valahova beküldöm, csakis pénzdíjasra teszem, mert irodalminak szánom.
Kedves Fáma, én legalább idéztem valaki, nem csak nevet említettem.
Szándékosan nem kerestem közismert írót, szándékosan nem másoltam be a saját írásomból, és szándékosan nem irodalmi alkotást mutattam, hanem egy hétköznapi naplórészletet. Úgy vélem, ha valaki a naplójába így ír, tud valamit. Ha nem tetszik, sebaj lehet különböző ízlésünk, de ebben a részletben nincsenek közhelyes szavak, lerágott émelygések, és eredetinek találom a hasonlatokat, a stílust. Más esetleg csak annyit írt volna a blogjába, hogy: „Éjjel dugtunk egy jót.”
Nem kérem, hogy mutasd, te miképp fogalmazol, mert ismerem a közhelyt: „Nem kell tudni főzni ahhoz, hogy megítéljük az étel ízét.”
Viszont, megkérdezhetem, hány pályázatot nyertél?
Apropó! Jó étvágyat kívánok!
Megnézted már az ökumenikus és az ökológia kifejezések jelentését?????????
Egyébként eléggé nagyképűen hangzik egy amatőr költő tollából, hogy Ő milyen stílusba sorolja magát, szerintem ezt hagyjuk meg az utókornak
Fáma ,te ugye első éves bölcsész hallgató vagy? Azzal, hogy az irodalomtudomány szavait használod, nem leszel intelligensebb sőt ............
kedves Levin!
"jelzők, hasonlatok, és egyéb írói "eszközök" tömeges előfordulása, a túl fennkölt, magasztos megfogalmazás."- ez számomra a romantika (Jókai)
a cselekménytelenség nem jelenti a művészi eszközök túlhalmozását. (szerintem) de mondom, bizonyos mértékű cselekmény szükséges...vagy metaforikus cselekmény, ami lelki tereket világít meg. csak vélemény voltam, nem kell felhúzódni...
Fáma nem mindegy, hogy ökomenikus vagy ökológiai szerintem
Az meg, hogy másokat sértegetsz .............................................................................................................
Én biztos elolvasom majd, a nyertes írásokat, legalább megtudom mit jelent az irodalmi és a költői megformáltság:-)))))
kedves Gábor! Miután te bekerültél, elég sportszerűtlennek tartom a megjegyzésed, de én örülök a sikerednek és fogadd szíves gratulációmat. Egyébként ökumenikus vagy ökológiai, teszek rá.
kedves Quasimodo! nem a cselekménynéküliséget hirdetem, hanem az állócselekményt, a látszólagos cselekménytelenséget, a cselekmény háttérbe szorítását. Köszönöm megértésedet, fölösleges is ezzel többet foglalkoznunk. Izlések és pofonok. Nekem az idézeted a csöpögős ponyvaregény határait súrolgató ömlengős egyveleg, ami elveszi az étvágyamat. Megjegyzésem ártatlan, nem kíván sérteni. Megértésedet köszönöm.
Kedves Fáma!
Nem hiszem, hogy ez esetben összekevertem volna bárkinek is a stílusát bárkiével. Egyszerűen csak leírtam véleményem.
üdv: Levin
Szintén zenész:-))))))))) Nem nyert:-(((((((
Szívesen.
Igen, láttam, köszi szépen, Juditti!
Kedves Zlivia,
sajnos úgy tűnik, hogy a HOZZÁSZÓLÁS szóra allergiás az oldal. A hiba nem a te gépedben van...
Nagybetűkkel megjeleníti (ki érti ezt?) - e szerint korrigáltam az első "problémás" megjegyzésedet, hogy tisztán érthető legyen.
Örülök neki, hogy ilyen érdekes beszélgetés alakult ki köztetek.

Kíváncsian olvasgatom én is a pályázattal kapcsolatos fejleményeket, pedig ezt a pályázatot is kihagytam.
Az fix, hogy gondolatébresztő a kiírás.