Dunánál 2010

Dunánál 2010

Dunánál 2010 ~ Verspályázat

 

Belváros-Lipótváros Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottsága „DUNÁNÁL 2010” címmel amatőr verspályázatot hirdet.

Pályázni bármilyen témájú, magyar nyelvű, korábban még nem publikált alkotással lehet.
(Publikációnak számít bármiféle internetes megjelenés, azaz saját blogon, közösségi portálon történt közlés is!)
Személyenként maximum két vers adható be a pályázatra.
Nevezési díj nincs.

A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság az esetleges közlési jogot fenntartja.

I. díj: 110.000.- Ft(bruttó)
II. díj: 90.000.- Ft(bruttó)
III. díj: 70.000.- Ft(bruttó)
A zsűri különdíjakat is odaítélhet.

A pályázat eredményességéhez legalább 50 vers beérkezése szükséges.

A pályázat jeligés: A pályázatot tartalmazó borítékon a feladó helyén csak a jeligét tüntessék fel! A szerző nevét, címét, telefonszámát, e-mail címét tartalmazó adatlapot, egy lezárt borítékban mellékelje a pályázathoz!

A pályázatokat 3 példányban nyomtatott formában, postai úton várják, valamint 1 db elektronikus adathordozón (CD-n a jelige feltűntetésével).
Kéziratot nem küldenek vissza!

Az a beküldött pályázat, mely nem felel meg a fenti kritériumoknak, érvénytelennek tekintendő.

Cím: Aranytíz Kft.
„Dunánál 2010”Amatőr verspályázat
1051 Budapest, Arany János u. 10.
Beérkezési határidő: 
2010. 10. 11.
Eredményhirdetés: 

Az eredményhirdetésre 2010. novemberében kerül sor, amelyről az érintettek értesítést kapnak.

További információ: 




48 hozzászólás

Quasimodo

Kedves Fáma, köszönöm. Smile

Kedves Zlívia, egyetértek azzal, hogy profi alkotónak a hozzászólásai is profik.
Viszont most úgy vélem, húsz év körüli fiatalról van szó, aki sikeres az iskolában – egyetemen – és úgy véli ez elegendő indok a stílusra. Valószínűleg fiú, legalábbis ennél a nemnél, generációnál fordul elő efféle előadásmód. A többség nem ilyen, idővel ő is kinövi. Smile

Zlivia

S még valamit! Én úgy gondolom, hogy aki már eljutott egy bizonyos szintre az írás terén, NEM ENGEDI MEG MAGÁNAK azt a luxust, hogy a másik ember írását ilyen módon kritizálja!

Zlivia

Én viszont továbbra is úgy gondolom, hogy a sértő, bántó, lekezelő (ráadásul helyesírási hibákkal "tarkított" és rendkívül "pongyola" stílusban megírt) kritikából az égvilágon SEMMIT sem lehet tanulni! Az építő kritikából annál inkább!

Fáma

nagyon jó kis hangulatlíra, nekem tetszik:-) szerintem megérdemli a vers címkét (lásd W.S: Rongyszőnyeg:-D)

Quasimodo

Kedves Fáma, írtam verseket is, de én inkább rímjátéknak nevezem, mert a „vers” szó túl dicsérő. Amint említettem, nem nyertem velük semmit, igaz, nem is azért írtam őket. Viszont, néha „hülye” hangulatban van az ember.

Kósza álmaim éjszakánként

Kósza álmaim éjszakánként
pár aszott kóborló árnyék
mi utánuk párnámon marad,
tikkadt fadarab.
Egyhangú ütem, mit cipel a szél,
tépázott varjú szól, kárál, beszél
mialatt arcomon töppedt ősz pereg,
bajszom tereli pergő könnyemet.
Múltam feledném, jelenem kongó,
jövőm visszhangzó tompa harangszó,
rettegek, bár meg se élném…
halott a hangom, nincs egy érmém,
mit felhajíthatnék…
lássam, mit hoz a vég.

Kriszti

"de csak majdnem van egyéni stílusa úgy amblock"
Smile

Fáma

Kedves Quasimodo, ha verseket is írsz, szívesen elolvasnék párat:-) Aline pedig tényleg faragatlan volt veled szemben...vagy inkább túl nyers, de az ilyen emberektől sokat lehet tanulni...én is kaptam már pofonokat, a továbblépés fontos...

Zlivia

Kedves Aline!

Beleolvastam itt véletlenül a "kritikádba", és ne haragudj, de azt ajánlom Neked, hogy legközelebb azért gondold át, mit és hogyan írsz le, mert ez a mostani "megnyilvánulásod" bizony rendkívül sértő!
Nem ismerem Quasimodo írását, amit véleményeztél, de az a stílus, ahogyan ezt tetted, már elnézést, de közel sem elegáns! Tiszteljük meg egymást azzal, hogy NEM sértő, bántó, lekezelő stílusban kritizálunk, hanem EMBERI hangvételben, mert tudod, abból lehet ám tanulni!
Végezetül: nem ártana, ha itt-ott a helyesírásodat is átgondolnád!

Quasimodo

Kedves Kriszti, gondolom a pályázat zsűrije úgy vélte, minden hiba belefér, hiszen nem profi író szépirodalmi alkotásáról van szó, hanem egy terrorista gyerek visszaemlékezéséről. Egyébként meg, a sértegető stílusú kritika is jobb, mint a semmi, mert abból is lehet tanulni. A kritikus – kritikán átszűrődő – személyisége más lapra tartozik. Smile

Quasimodo

Kedves Aline, köszönöm, hogy elolvastad, és köszönöm a kritikát is. Senki nem állította, hogy profi író vagyok, természetesen van még mit tanulnom. Igyekszem mindenkitől, ezért szívesen olvasnék én is tőled valami.

bim

Teljes mértékben igaza van Krisztinek.

Quasimodo, én is elolvasnám az írásod!
Ha benne vagy, küldd el nekem a turpentine00@gmail.com címre.
A kritikánál nem a rosszindulat fog beszélni belőlem, ígérem... Smile

kriszti

Nem értem, miért nem lehet elkülöníteni a "kritikát" a másik sértegetésétől! Nem azt mondom, hogy hazudj, Aline, ha nem tetszik, de neked is rosszul esne, ha azt mondaná valaki a művedre, hogy nem érdemes elolvasni/megnézni/stb... Ha segíteni akarunk itt egymásnak, akkor úgy kritizálj, hogy építsen!! Ez a fajta, ahogy te írsz, nem visz előre.

Aline

Bútorok helyett Zsaden vaskos imakönyve hevert itt-ott a földágyon, mindenkinek egy. –Nem valami gördülékeny mondat, erőltetet, de csak majdnem van egyéni stílusa úgy amblock

Olyan mint egy kaland könyv. Elcsépelt dolgok pl.: „elfogott egy érzés”-nincs kertelés kaland könyv, „könny gyűlt a szemembe” ajjaj… „Fényt láttam, erősödő fényt.” „Elindultam hozzád”- és valaki elsírta magát…ne viccelj.

„Minden szürke, akár a ruhám. Egyetlen bútorzatom a szoba túlsó sarkában lévő vécé…”

Ha a szürke ruhát választod és lehúzod a Wc-én lapozz a 142. -ik oldalra, ha megpróbálsz a vécén keresztül kereket oldani lapozz a 20.-ik oldalra.

Nem tudtam végig olvasni, sorry, csak kb ezt a pár mondatot és láttam nem érdeme. Sok sikert, gondolom még fejlődhetsz, Good Luck

Aline

jah meg van Spam-ként jött át

Aline

Jó de akkor külde el...

Quasimodo

Kedves Aline, szívesen elküldöm, de várok valami visszajelzést, hogy megkaptad, és ha van időd véleményt, mert vagy a harmadik vagy erről a honlapról, akinek küldök írást, és páran még annyit se írtak vissza, hogy megkapták. Smile

Aline

Helo Quasimodo! megosztanád velelm a TErros virágai című írásot. kiváncsi lennék rá az email címem dankow12@freemail.hu

juditti

Szuper!
Gyakorlatilag megvan a tavalyi első három díjazott vers. Smile

Quasimodo

Köszönöm, máris kimásoltam, lementettem magamnak. Remélem, a könyv később jelent meg, mint ahogy beküldte a pályázatra, különben ebben az esetben is meg lehetne óvni a első helyezést.

kalocsni

Felismertem ezt a nyertes verset a sor alapján. Nagy kedvencem. Itt olvasható:
http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=22176
Üdv mindenkinek!

juditti

Nem tudom, hogy idén pályázom-e...

Quasimodo

Kedves „egy lány”!
Úgy vettem észre a legutóbbi pályázaton minden kategóriából – szabad vers, haiku, rímes vers – kiemeltek egyet, és az nyert aminek legújszerűbb volt a mondanivalója. Sajnos pont a nyertest nem tudjuk elolvasni én is csak töredékre emlékszem – ha jól emlékszem – de úgy vélem ebben benne van az egész vers stílusa, mondanivalója.

„…azt hiszi ölelem, pedig csak kardot kötök rá harcaihoz…”

Könnyen értelmezhető. A nő a férjéről ír, akit munkábamenetel előtt megölel. Szándéka szerint az ölelés által kifejezett szeretet a férfi kardja, a munkahelyi harcok megvívásához. A szeretet újszerű megközelítése, ezért szerintem megérdemelten nyert.
Más dolog, hogy konzervatív vagyok, ezért akkor tartanám zseniálisnak, ha rímelne, és nem lett volna benne szóismétlés. (A teljes versben – úgy emlékszem – volt, és nem hatásfokozás céljából.) Úgy vélem, rímek nélkül érzelmet kifejezni könnyebb, mint rímekkel. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy ennek a versnek a hatását elrontanák a rímek.
Mindezek ellenére nekem tetszett ez az első helyezés elért vers.

Egy lány

Én is beküldtem már a pályázatra a versemet, de szerintem túl jók vagytok ti hozzám, hogy én nyerjek. Sok siker hozzá minden résztvevőnek.

juditti

Van nekem is néhány, de én inkább csak Szilánkoknak hívom őket.

Quasimodo

Kedves Panka, köszönöm. Smile
Nagyjából ismerem a haikut, a tiéd mondanivalójára voltam kíváncsi. Van egy elképzelésem, miszerint egy regény mondanivalóját meg lehet írni novellában. Egy novelláét, akár versben, egy versét pedig haikuban. Akkor minek írjunk regényt, novellát, vagy verset? Smile
Így, hogy leírtad a haikud mondanivalóját, már értem. Smile
Manapság valóban divatos, Nagy Bandó András, egész könyvet írt tele vele…

Panka-

Kedves Quasimodo!
A haiku egy Japán versforma. 3 soros vers, melynek 1. és 3. sora 5 szótag a középső pedig 7 szótag. Természeti képeket ábrázol, úgyanakkor van átvitt értelemben vett mondandója. Ma igen kedvelt műfaj. Vannak új változatok, ahol már nem természeti képekkel alkotják. Én is irodalmi oldalakon kedveltem meg.
A kérdésedre a választ, az én haikummal amit olvastál, az elmúlás gondolatát szerettem volna ábrázolni. Ha ezekután mélyen belegondolsz akkor biztosan megérted.
Üdvözlettel: Panka!

juditti

Kedves Panka, gratulálok!
Köszi, hogy megosztottad velünk az ezüstérmes alkotást. Smile

Quasimodo

Kedves Panka, kifejtenéd a mondanivalóját? Haikuban nem vagyok erős. Igaz, másban sem. Smile

Panka-

Sziasztok!
Szerintem bármilyen verssel érdemes pályázni.
A tavalyi 2. helyezést az én haikum nyerte. Most itt közre adom, mert látom volt rá érdeklődés.

Álarc

Hull a gesztenye
Földre vágyik a gyümölcs
Tüskés gyönyörrel

Még nem tudom idén mivel fogok pályázni. De mindenkinek sok sikert kívánok!

juditti

A CD-n is rajta kell legyen digitális formában a pályamű, és a CD-t is a borítékban kell elküldeni.

Fáma

A CD-t is borítékban kell elküldeni?

Fáma

a nyeremény komoly? hűha, nem semmi....
a CD-n mi kell rajta legyen?

Egy lány

Laughing out loud

juditti

A múlt évben az egyik nyertes vers egy háromsoros haiku lett. Szóval, szerintem itt sem a méret a lényeg... Smile

Egy lány

Juditti, és szerinted a rövidebb terjedelmű műveket kevésbé értékelik a zsűri tagjai, mint a hosszabb terjedelmű anyagokat???
Kisebb terjedelmű mű pl: 5 versszakos, 1 versszak 4 soros.
Előre is köszönöm.

Quasimodo

Juditti 2010 július 22, cs - 19:18
Kössz. Bár úgy vélem a jó írások feledhetetlenek. Smile

juditti

Jeligeként válassz egy neked tetsző szót, vagy kifejezést, és a neved helyett használd azt! Vagyis a borítékra a feladóhoz is csak ezt a szót írd! A CD-re és a nyomtatott versre se írd rá a saját neved, csak a jeligét!
Legyen viszont egy másik boríték, amin kívül szintén csak a jelige szerepel, de benne egy lapon megtalálható a jeligével együtt az összes adatod. Ezt a borítékot zárd le, és tedd bele a másik borítékba, a kinyomtatott versed és a CD mellé!
Sok szerencsét!
Smile

juditti

Kedves Regi,
köszönöm az elismerést.
A 2009-es nyertes írások egy darabig fenn voltak az Aranytíz oldalán, de most már én sem találom sehol... Sad

regi

Kedves Juditti!

A tavalyi nyertes pályázati munkák olvashatók valahol?
Egyébként a Hájmonológ nagyon szuper. Grat, és köszi ezt a pályázatos oldalt!

Egy lány

A pályázat jeligés: A pályázatot tartalmazó borítékon a feladó helyén csak a jeligét tüntessék fel!

Most akkor mit kell a feladónak a címe helyett ráírni a borítékra? Nekem semmit nem mond az hogy jelige.. Laughing out loud

juditti

Szívből gratulálok!
Jó volt az az írás (már amennyire emlékszem belőe...) Smile

Quasimodo

Igen. Én nyertem a: "Terror virága" c. novellával.

juditti

Talán novella kategóriában?

Quasimodo

Igen, igen. -)
Magam sem értem, miért tetszik minden molett ismerősömnek? Laughing out loud
Sajnos én a verseimmel nem nyertem, de volt mivel vigasztalódnom.

juditti

Quasimodo válaszaival egyetértek.

Nem tudom, hogy milyen vers lett a harmadik... Talán ez: Hájmonológ ? Wink

Quasimodo

A kiírás egyértelmű, a CD -n mindennek rajt kell lennie, a CD felirata a jelige legyen.
Bármilyen vers lehet, Tavaly egy rímtelen szabad vers nyert, a második egy haiku volt, a harmadik pedig…
Ki is nyerte a harmadik helyezést, kedves Juditti? Smile

Beccy

Kedves Juditti!
Mi a véleményed, ilyenkor milyen jellegű verssel érdemel pályázni? Szóba jöhet-e a szabadvers, előnyben részesül-e egy időhangsúlyos vagy inkább ütemhangsúlyos vers? Érdemesebb olyan témát választani, ami valami módon a pályázat címéhez (Dunánál 2010)?
Válaszodat előre is köszönöm!

Amanda

Jó napot!
Egy kérdésem lenne: ezek szerint muszáj CD-re is az adatokat rárakni?

Kép CAPTCHA
Regény előlap