Fotel

Fotel
okt
26
Fotel

 
Rég láttam már a nénit, mégis, szinte alig változott azóta. Szégyellem magam, hogy férje temetésére nem tudtam eljönni. Mentegetőzök. Ő megértően bólogat, és kedvesen sürög-forog körülöttem. A bácsi kedvenc fotelébe ültet.
- Ilyenkor szokott hazaérni a barátjától – mondja, és elmélázva nézi az órát. – Tudod, ők nagyon szeretnek sakkozni, órákig ülnek a tábla fölött. De azért sose szokott későig elmaradni.
Az ajtó felé fordul, mintha most is a bácsit várná. Amilyen várakozóan néz, és ahogy jelen időben beszél az elhunytról, egy pillanatig már én is azt gondolom, hogy mindjárt betoppan az ajtón.
- Ha itthon van, mindig ott üldögél – mutat felém -, a kedvenc fotelében, és várja, hogy vigyem a kávéját. Kérsz kávét?
Csak biccenteni tudok, mert a válasz a torkomon akad. Valaki a vállamra tette a kezét. Megfordulok, de senki nincs mögöttem. Biztosan képzelődök. Jól fog esni a kávé.
Gyorsan felpattanok, és kimegyek a néni után a konyhába.
Miután gőzölgő fekete italunkkal kezünkben visszatérünk a nappaliba, előbbi ülőhelyemhez lépek. Leülök, de rögvest fel is szökkenek. Valakire ráültem.
A kávém kiborult, de nem mozdulok, csak dermedten nézem az üres fotelt.
- Mondtam, hogy mindig ilyenkor szokott hazaérkezni – mondja a néni, és hozzáfog, hogy feltakarítsa a kiömlött kávét.

Budapest, 2010. január

 

Megjelent:
Lidércfény folyóirat, 2010. IV/10.

 
Fotel
Keglovich Tamás Milán illusztrációja

 

14 hozzászólás

juditti

Köszönöm a figyelmedet. Örülök, hogy neked is tetszett.

Kriszta / Apacuka

Engem ez nagyon megérintett. Igazán tetszett.

juditti

Köszönöm, panti. Örülök, hogy tetszik neked. Smile

panti

zsíííír:D ez nagyon nagy, Smile grat hozzá

Könyvrendelés