Felnőtt tanulók

Felnőtt tanulók
máj
19

Vizsgán innen, vizsgán túl…
Pályázati felhívás felnőtt tanulók számára

 

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Magyar Népfőiskolai Társaság, a Magyar Pedagógiai Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pályázatot hirdet felnőtt tanulók részére, akik munka mellett, vagy éppen munka nélkül vállalják a tanulást, továbbképzést, átképzést, mert úgy gondolják, hogy erre szükségük van.

A pályázatban írják le milyen helyzet, állapot, felismerés indította a pályázókat tanulmányaik folytatására, újrakezdésére, milyen döntések előzték meg a tanulás megkezdését, és azokat egyedül, családdal vagy más segítséggel hozták meg!
Milyen problémákkal, meglepetésekkel szembesültek tanulmányaik folyamán, hogyan győzték le a nehézségeket, milyen örömök, elismerések érték ezen időszak alatt?
Mennyire felelt meg az elvárásaiknak a felnőtt fejjel vállalt tanulás?
Bizonyítványukat, diplomájukat kézbe véve, hogyan értékelték a mögöttük álló időszakot? Milyen változásokat hozott/hozhat a képzésben való részvétel, milyen jövőt jelent számukra saját belső igényeik és a munkáltató oldaláról tekintve?
Életszemléletükben hozott-e és miben változást a tanulás időszaka?

A pályázatokat A/4-es méretben, minimum 2- maximum 6 oldal terjedelemben, ha lehet, fényképpel együtt várják postai küldeményként vagy e-mailen.
A pályázatnak tartalmaznia kell a pontos nevet, elérhetőséget: postacím, e-mail, telefonszám.

Beküldési cím: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
1011 Budapest, Corvin tér 8.

A borítékra írják rá: Vizsgán innen, vizsgán túl…

E-mailcím: tothe@mmikl.hu

A sikeres pályázatok beküldőit díjazzák és írásaikat megjelentetik a Szín-Közösségi Művelődés c. folyóiratban.

Beérkezési határidő: 
2010. 09. 10.
További információ: 




25 hozzászólás

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.
Könyvrendelés