Beszélgetős oldal

Beszélgetős oldal
már
30

A pályázatfigyelőről, a pályázatokról - általánosan

 
Kedves irodalomkedvelő pályázó-társak!

Ezt az oldalt azért nyitom meg, hogy lehetőséget teremtsek a pályázatokról, illetve a weboldalon működő pályázatfigyelőről szóló kötetlen beszélgetésnek.

Itt lehet dicsérni a pályázatokat, a pályáztatókat, vagy összehasonlítani, esetleg elmarasztalni őket ezért-amazért. Itt lehet hasznos, új információkat megosztani a többiekkel. Lehet kérdezni, válaszolni, ötletelni, beszélgetni, sőt, eldicsekedni a pályázati eredményekkel.

 
Néhány szót szeretnék kezdésként az Irodalmi pályázatfigyelőmről szólni, mégpedig azért, mert van pár olyan kérdés, amit már többször meg kellett válaszolnom szóban, vagy levélben, tehát úgy tűnik, hogy több embert is érdekel, és esetleg bizonyos félreértéseket is sikerül eloszlatnom vele. Összeszedtem ezeket a kérdéseket, és csatolom hozzájuk a válaszokat:

- Ki működteti ezt az Irodalmi Pályázatfigyelőt? Milyen szervezet, cég áll mögötte?

A pályázatfigyelő a saját magán-weboldalam része. Egyedül én, mint magánszemély működtetem. Semmiféle szervezet, cég, stb. nem áll mögötte.

- Miért csinálom?

Szégyenlős író voltam, sokáig nem mutogattam az írásaimat senkinek. Nem akartam ezzel kéretlenül terhelni az embereket. Aztán 2007-ben ráakadtam egy irodalmi pályázatra. Először találkoztam ilyesmivel. A pályázat kiírásában arra kértek, hogy küldjek be valamilyen saját írást. Arra gondoltam, hogy ha direkt kérik, akkor küldök. Nem bántam meg…
Azóta is nagyon sok pályázaton részt vettem, s bátran mondhatom, hogy sokat köszönhetek nekik.
Elkezdtem vadászni a pályázatokra, de bizony igen nehéz dolgom volt. Nem találtam olyan oldalt, ahol szépen, gondosan összegyűjtögették volna azokat a kiírásokat, amik engem érdekeltek. Így aztán magamnak kellett ezt a gyűjtögető munkát elvégeznem.
Miután pedig összeszedtem a pályázatokat, arra gondoltam, hogy miért ne oszthatnám meg másokkal is a gyűjteményemet… Hát megtettem. Miért ne?

- Miért nincsenek gyerekeknek szóló pályázatok a gyűjteményben?

Néha vannak. Általában olyan pályázatokkal foglalkozom, ahol nincs korhatár-megkötés, de olykor mégis teszek kivételt, ha a kiíró személyesen megkeres.
Nem azért van ez így, mert esetleg valami bajom van a gyerekeknek szóló pályázatokkal (nincsen), hanem azért, mert az egész pályázatfigyelést szabadidőmben, önkéntesen végzem, és még több pályázati kiírás gyűjtéséhez már nincs elég szabad kapacitásom.

- Fizetnek nekem ezért a munkáért?

Nem. Önként és ingyen vállaltam ezt a tevékenységet.
Ha valaki mégis honorálni szeretné valamiképpen a munkámat, akkor a 10918001-00000046-59890001 (UniCredit Bank) számlaszámon keresztül tudja ezt megtenni.
Köszönöm.

- Milyen kapcsolatban állok a pályáztatókkal?

Változó. A legtöbbel nincs semmilyen kapcsolatom.
Néhány helyen egy kicsit ismerős vagyok, mert korábban én is indultam valamilyen pályázatukon, illetve van egy-két olyan pályázat is, aminek a lebonyolításában részt veszek valamilyen formában; például zsűrizek, tehát ezekkel nyilván szorosabb a kapcsolatom.

- Mindegyik pályázaton elindulok, amelyik felkerül az oldalra?

Nem. Egyre kevesebb pályázaton indulok. Még talán a tizedén sem. Viszont nagyon szurkolok nektek. :-)

Aláírás

 

478 hozzászólás

Tímea

Kedves Krisz!

Ha annyit nem is, de biztosan fogok írni 2-3-mat. Most azonban még a nemsokára lejáró határidejű pályázatokra készülök (Meseles - ma jár le, át kell még néznem a mesémet, Álljon meg egy novellára! - 1-et már írtam, lehet, hogy még sikerül legalább 1-et, lehet, hogy nem, utána pedig a Muzsikál az erdő!). Ebben az évben nagyon sok jó pályázat van. Amelyekről te írtál lejjebb, azok hol szoktak megjelenni? A PAFI-n?

Krisz

Tímea, 5-öt is írhatsz! Annyit lehet személyenként! Smile Szurkolok Neked! Én mindig szoktam küldeni, némelyiket azóta is szeretem - bár nem nyertem vele Smile

Tímea

Kedves Anonymous!

Azt még meg sem köszöntem, hogy felhívtad a figyelmet erre a pályázatra. Én eddig nem hallottam róla. Azóta lelkesen olvasgatom a tavalyi év 100 legjobb pályázatát. Nagyon jók! Mindjárt kedvem is kaptam hozzá, hogy én is írjak ilyen kis "szösszeneteket. Smile

Krisz

Ja, a Terézanyuról vagy a wmn-ről nem is beszélve...

Krisz

Mi van a pályázatokkal..? Illetve a kiírókkal... Én is hiányoltam a 100 szóban-t, a Mesém című pályázatot - többek között. De több olyan volt, ahol érdemes volt minden évben próbálkozni. Volt több olyan, amit, például, 1-1 kisebb település könyvtára vagy más intézménye hirdetett. Aztán a másik: a gyerekek csoportjainak szóló pályázatok, ahol pl. osztálykirándulásokat lehetett nyerni.
A kislányom osztályával is szoktunk pályázni, mindig volt 1-2 értékes nyeremény, amiért érdemes volt. Voltunk így a Kiskegyeddel a Tropicáriumban, nyertünk Kerékpárosklubtól 50.000 Ft-os, Penny-től szintén 50.000 Ft-os utalványt. Moziba voltunk párszor a Cinema pályázatainak köszönhetően, de pályáztunk a PontVelem-nél, a Szabad Földnél, stb. Nem is jut eszembe mind. Most meg akkora a csönd mindenütt. De miért..??

Anonymous

Kedves Tímea!

Én is köszönöm a választ neked. Most megnyugtattál. Smile

Tímea

Kedves Anonymous! Köszönöm a választ! Smile

Pár perce írtam a 100 szóban Budapest kiíróinak, s már meg is kaptam a választ. Íme:

"Kedves Tímea!
Igaz, idén kicsit később indul, de folyamatban van. Mindenképp lesz idén is 100 szóban!
Üdv.
Sipos Márti"

Anonymous

Kedves Tímea,
én tavaly 3 novellát küldtem be, ugyanazzal a jeligével. Ez végre egy jó pályázat, kár lenne kihagyni.

Anonymous

A 100 szóban Budapest pályázatról tud valaki valamit? Évente szokott lenni, a holnapjukon az áll, hogy lesz idén is, de tavaly ilyenkor már javában ment a beküldés...

Tímea

Azt szeretném kérdezni, hogy az Álljon meg egy novellára! című pályázatnál 3 novellát lehet maximum beküldeni. Ha én hármat küldök, akkor mindháromnál ugyanannak kell lennie a jeligének, vagy különbözőnek? Ez most valahogy nem egyértelmű nekem.

Köszönöm a válaszokat és sok sikert mindenkinek, aki indul ezen a pályázaton. Smile

- hat = négy
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés